Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Homines Petri

Homines Petri

"Kezdetben vala a Kőszikla, és a Kőszikla Istennel vala. Akkoriban az emberek sötétségben jártak, még Kősziklának is más vala a neve, és halakat húzott ki a tenger mélységeiből.

És ezek a halak beszéltek hozzá, és ő megértette őket, mert ő Istennel vala,és ezek a halak elmondták néki, hogy már oszladozik a sötétség.

Ekkor az Isten, mert Kőszikla – akinek még nem ez volt a neve -, véle vala, elküldte hozzá az egyszülött fiát: Jézust, aki az emberek világossága lett.

-          Jöjj, kövess engem! – Szólt hozzá Jézus, az Isten egyszülött fia. – Hagyd el a tenger mélységes vizeit, mert ez nem méltó hozzád! Kövess engem, és én rád bízom az élet vizét! Akiket az emberek közül meghintesz az élet vizével, élni fognak, és a te gyermekeid lesznek. Nem olyanok, mint akik testből és vérből, a férfi indulatából születnek, mert azok a föld, az elátkozott föld gyermekei. Neked az égből született gyermekeid lesznek, és ők „atyámnak” fognak nevezni téged.

És Kőszikla, akinek ettől kezdve ez volt a neve, látta, hogy Jézusban van az örök élet, ő a világ világossága, és követte őt.

Minekutánna…"

A nagy, szárnyas ajtó döndülése végét szakította átszellemült hangulatának, kizökkentette a hittudomány buzgó tanulmányozásából, s figyelme az imént belépőre irányult, ki immár reszketve térdelt írópultja előtt. Kegyes indulatja haraggá vált.

-          Mi oka van, te nyomorult, balgatag féreg, hogy megzavarod szent elmélyülésemet a Dicső Múlt Könyvében? Van mentséged arra, hogy zaklatsz jelenléteddel, miközben a Szent  Történetet olvasom?

-          Meg… megtö… megtörtént, Atyám!

-          Kételkedtél tán a szent történet igazságában, te kucorgó féreg? Valld meg, és enyhül szigorom!

-          Atyám! E feltevés önmagában is iszonytató számomra! A Legdicsőbb Tövistelen Rózsa szeplőtlenségére esküszöm, egy szemernyi kétely sincsen bennem a Szent Történet igazsága felett!

-          Úgy! Ez esetben add okát ama szónak, mi szájad odvát elhagyva, oly igen felháborította szívemet!

A balga, kucorgó féreg félelmében reszketett, s gondolá: vajha megadatott volna néki a némaság áldása! Korholta magát magában: miért is nem tett idejekorán némasági fogadalmat. Didergő szíve nem számíthat enyhületre, csak csikorgó, fagyos zimankóra, ha ezen üzenetet által adja.

Nagyurának orcáján nem mosoly ragyog majd fel, ami fényével, melegével általjárná. Keserves ridegség lesz az. Amit pedig szerencsétlen fejéhez vagdalni méltóztatik majd, nem hólabda lesz, inkább pusztító lavinához lesz hasonlatos.

-          Beszélj, te pondró! – dörrent rá Megalit.

-          Az én lelkem dicsér téged Uram, és ítéleteid megsegítenek…

-          Azt mondd, mi történt meg, különben…

-          Mondom már, mondom, Megalit Nagyuram.

-          De tüstént!

-          Az a nyomorult sárló némber egyesült a latrával.

-          Mit beszélsz, te ördög hírnöke?

Megalit ordítása megrázta még a nehéz szárnyas ajtót is, hát még Pitilit nyiszlett testét, ami már eddig is rezgett a rettenettől. Foga vacogása lehetett az egyetlen válasz, mit Megalitnak adhatott volna.

Ám az nem volt erre a feleletre rászorulva, értette elsőre is az üzenetet. Miután kiadta irtóztató dühét egyetlen hatalmas ordításban, száját összeharapva szoborrá merevedett, csak a szeme bogara járt táncot. Látva gondolkodott. Amiket elgondolt – mint vetített képek -, peregtek szemei előtt, s ő követte villódzásukat. Agya lázas lángolásban dolgozott, felmért, megmért minden lehető, és lehetetlen következményt, szívében meghányván bensőjében fontolóra vette, s a kegyes férfiú ábrázatát egyre kegyetlenebb kifejezés uralta el.

-          Takarodj, te morzsalék! Vonszold hitvány testedet Metalit Úrhoz, s a legteljesebb alázattal közöld vele: Tartson két óra penitenciát Péter keresztje előtt, aztán jelenjék meg az én színem előtt! de a korbácsot ne sajnálja hátától, elsőbben arról fogok tulajdon szemeimmel meggyőződni!

-          Megteszem, akaratod szerint! – lehelte Kövecske, akibe kezdett visszatérni az élet lehellete, s alázatos-görnyedt testtartásban kioldalgott az ajtón.

Megalit pedig – szívét lecsillapítandó -, újfent belemerült a Szent Iratok tanulmányozásába, s tanácsot keresett bennük.

 -------------------------------------------------------------------¤-----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.