Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


9. fejezet: Brian3

Ilyet még álmodni sem lehet - elmélkedett Brian. Két napja még megalázott, halálra szánt Veréb, most boldog férj, a világ legcsodálatosabb asszonyának férje; két napja még egy utolsó senki, tervek, célok nélkül, most övé a legszebb hivatás; két napja még megvetett, magányos pária, most számtalan testvére van; két napja még éhenkórász csöves, ma hatalmas vagyon felett rendelkezik. Csodálatos képességekkel bír, amiket Szofi átadott neki, amikről még csak sejtései vannak! Ilyen varázslatos átalakulás csak a mesében van. Úgy érezte, ennél boldogabb már nem is lehetne. Aztán megcáfolta önmagát. De! Lehetne! És lesz is! Hirtelen elhatározással megállt, magához húzta Szofit, átölelte, s évődve kérlelte.

- Én édes feleségem, úgy szeretném leszedegetni a gyöngyeidet! Szépen, egyenként leszüretelni rólad. Menjünk vissza a szállodába!

- A főnök úrnak még van mára egy programja. Színházlátogatás. Elfelejtette?

- El. Muszáj nekünk most odamennünk, Kincsem?

- Csak ha azt akarod, hogy körülrajongjanak. A hivatalos pénz-adományozást úgyis átutalással kell intéznünk. Nem szükséges személyesen bejelentenünk nekik. Meg is lephetjük vele őket.

- Legyen így! Nem akarom, hogy körülrajongjanak. Régebben arról álmodoztam, hogy ha sok pénzem lesz, odateszem az igazgató elé: "Itt van, csináljuk meg a felújítást, s most mulassunk egy jót!" Elképzeltem, ahogy mindenki engem ünnepel, az én egészségemre isznak, velem barátkoznak. De most már ez nem érdekel, csak segíteni szeretnék rajtuk, örömöt szerezni nekik!

- Akkor nem megyünk oda. Háromszáz-ezer dollárt már elkülönítettem erre a célra. Láttam a Phoenix- színházat többször is. Ennyire van szükségük a teljes megújuláshoz. Reggel elindítom az átutalást. Most pedig lemondom a helyfoglalásunkat, pontosabban átíratom a holnap éjjeli gépre.

- Jajj, Kincsem, erről is elfeledkeztem. Nem akarom, hogy miattam felborítsd a programodat, vagy megmásítsd a szavad!

- Ez csak üzleti út Brian. Ebben az esetben sosem ígérek pontos érkezési időpontot, mert bármikor közbe jöhet valamilyen fontosabb dolog. Mint most te, Bálványom! Megyek, összecsomagolom a ruháimat és elintézem a telefonokat. Taxit is kell rendelnem. Kérlek, hozd el a színpadról a koronák dobozait!

- Hozom, Kincsem!

Ó, boldogságom! Milyen könnyű, milyen egyszerű vele minden! Megérti őt első szóra, sőt szavak nélkül is. Nem kell vele udvariaskodnia, udvarolnia, nincsen szükség győzködésre, magyarázgatásra. Nyílt és őszinte kommunikáció van közöttük, hiszen eggyek.

A színpad felé menet Don szólította meg.

- Ti még itt vagytok? Nem késitek le a gépet?

- Ma lesz a nászéjszakánk. Csak holnap repülünk Dél-Afrikába.

- Hallod Brian, te aztán nem vagy semmi! Még ember nem állíthatta meg Szélvészt, ha eldöntötte: ő megy!

- Azt mondta, ez csak üzleti út.

- Tudom, a gyémántbányák. Át kell állítani a fúrópajzsokat.

- Ti mindent tudtok róla?

- Nagyon sokat. Mi mindenhol ott vagyunk, és kapcsolatban állunk egymással. Ha egy testvér találkozik vele valahol, már teszi is fel az üzenőfalra, minél részletesebben. Ha megtud róla valamit, azt is. Lonny már a múlt héten kiírta, hogy oda várják a napokban, mert közel járnak a meddő-réteghez, a tízes már el is érte. Den pedig - ő a repülőtéren dolgozik - a helyfoglalásról értesített minket.

- Szerinted mégis ma kellene odautaznunk?

- Nem, Brian. Ha Szélvész elhalaszt egy dolgot, akkor az halasztható. A gyémántok ott lesznek holnapután is.

- Tudja, hogy Szélvésznek nevezed?

- Persze, a többi nevét is ismeri. Egyszer megversenyeztettük őket a belső hálózaton. A Szélvész kapta a harmadik legtöbb szavazatot az Életadó és a /Ki érti?/ után. Ebből is láthatod, ez nem csak az én véleményem róla. Majd megtapasztalod te is!

- Nem bánom, csak engem is ragadjon magával!

- Ez a helyes hozzáállás! Szélvész nehezen tűri, ha marasztalják.

- Olyankor durcás?

- Dehogy! Ő sosem durcás. Ha neki nem tetszik valami, egyszerűen a képedre mászik, és olyan dolgokat mond, amire nem tudsz válaszolni. Végiggondolod, rájössz, hogy neki van igaza és szégyenled magad.

- Olyanokat, hogy: "bezzeg én..." meg "ennél több nem telik tőled?", vagy "nem is szeretsz, ha nem teszed meg nekem!"?

- Ugyan, Brian! Szélvész nem játszik ilyen régi lemezeket, és főleg nem helyezi magát mások fölé! Nem manipulál érzelmileg, hanem ész-érvekkel próbál a helyes megoldásra rávenni. Mondok egy példát, hogy megértsd. Amikor megtudta, hogy vizezem a Mandy-ban a tömény szeszeket, ezt írta nekem: ... azoknak az embereknek az alkohol olyan, mint az anyatej a csecsemőknek. Ha édesanyád hígította volna a tejét, te most csenevészebb lennél." Na? Mit lehet erre válaszolni?

- Azt, hogy az anyatejet az eredeti "csomagolásban" nem lehet hígítani.

- Utánanéztem. Lehet. Ha az anya sok folyadékot iszik, több lesz ugyan a teje, de hígabb.

- Mit válaszoltál neki?

- Semmit. Fölösleges lett volna. Tudta, hogy azután nem fogom vizezni a szeszt. Nem is tettem.

- Az szép. És mondd csak...

- Várj! Hadd kérdezzek előbb én valamit! Megkaptad Szofi képességeit, eggyek vagytok. Megtudhatnál mindent az elméjéből. Miért engem faggatsz?

- Még nem tudok bánni a képességeimmel rendesen. Olvasok a gondolataiban, de ha emberek között vagyunk, elvonják a figyelmemet; ha pedig kettesben, akkor az érzései jobban érdekelnek. Érted, ugye?

- Értem, én is voltam friss házas. Mire vagy kíváncsi?

- Ó, nagyon sok mindenre! De most azt mondd meg, miért kellett nekem átvennem Szofitól a főpásztorságot? Mert a férje lettem?

- Szélvész sosem volt főpásztor. Mi akartuk, de azt mondta, erre ő alkalmatlan, és az Isten által kijelölt férje hivatott ezt a tisztséget betölteni. Te vagy az első főpásztorunk.

- Akkor én miben vagyok az utóda? Janice és Brett is említették ezt a beszédeikben.

- Ezt... Én erről nem akarok beszélni veled! Ezt tőle kell megkérdezned! De ne ma éjjel! Ma csak az érzései érdekeljenek!

Donnak igaza van. Ez az éjjel...

- Úgy lesz! Köszönök mindent!

Elbúcsúzott tőle, és a dobozokkal sietett a pavilonba. Szofi már végzett a csomagolással, a hátizsákot is felvette - elég mulatságos látványt nyújtott - a menyasszonyi ruhára. Brian mosolyogva átölelte, megcsókolta és levette róla a hátizsákot.

- Ezt majd viszem én!

Bedobozolták a koronákat, és egyet-egyet a hónuk alá véve kisétáltak a parkot átszelő autóútig a taxi elé.

- Kincsem, beszélgettem Donnal.

- Don jó ember. - Biccentett rá Szofi. - Ösztönösen teszi a jót.

- van rossz ember is a testvériségben?

- Ez nem a szentek gyülekezete, Brian. Jézus a bűnösökért jött el, az igazaknak nincs rá szükségük. Van közöttünk mindenféle ember, csak elhagyott, magányos nincsen. A rabokat is rendszeresen látogatjuk.

- Nekem, mint főpásztornak, mi lesz a dolgom?

- Azt te mindig tudni fogod. De leginkább: megoldani azokat a problémákat, amivel a pásztorok nem boldogulnak. A képességeid nagy hasznodra lesznek ebben. Mint Al esetében.

- Nem gondoltam volna, hogy nekem egyedül sikerülni fog. Te honnan tudtad?

- Máskor ne kételkedj magadban! Mindazt meg bírod tenni, amit én, és ez a nap a te megpróbáltatásod napja volt. Butch-nál jöttem erre rá, de nem akartam szólni erről, tudtam, megállod a helyed, és bebizonyítod a testvéreknek - és főleg önmagadnak - rátermettségedet a főpásztori rangra.

- Te nem kételkedtél bennem.

- Köztünk nincs helye kételynek. Eggyek vagyunk.

Megérkezett a taxi, a sofőr kipattant a vezetőülésből, eléjük állt és hajlongani kezdett.

- Han úr küldött. Nagyon hálás vagyok! Nagyon hálás család is!

- Jól van, Liu-Csou - mondta mosolyogva Szofi, és ő is meghajolt. - Ő a férjem, Brian.

A sofőr most őelőtte kezdett hajlongani, de Brian megragadta a kezét, amit Liu-Csou alaposan meg is rázott.

- Gratulálok házasság! Szofi jó asszony! Kérek nektek boldogság!

- Köszönjük, Liu-Csou! Sok boldogságot kívánunk neked és a családodnak mi is! - viszonozta Brian a jókívánságot. - Ma volt az esküvőnk, és most sietnénk.

- Értem, értem, ülök vissza! Dobozok csomagtartó?

- Nem, elférnek az ölünkben. Üljünk be és induljunk!

Nagyon szerette volna tudni, hogy ez az udvarias ember miért hálás Szofinak, de ezt csak akkor tudhatja meg, ha zavartalanul kutathat felesége emlékeiben. Miután a taxiba ültek, hozzá is fogott. Szofi értően rámosolygott, és Liu-Csou-val kezdett beszélgetni.

Brian először elszörnyedt attól a látványtól, amit Szofi emlékeiben Liu-Csou-ról talált. Mindenhol szögesdrótok, fegyveres őrök, piszkos barakkok, sár az utakon, emberek szedett-vedett rongyokban, dideregve; az arcukra kiült az éhség, szemük besüppedve, teljes apátiában lézengenek... Az őrök egy nagy csapat embert terelnek felé ordítozva, azok szótlanul tűrik, köztük van Liu-Csou... egy asszonyt támogat, akinek szoknyájába két apró gyerek kapaszkodik. Soványak és nagyon mocskosak, bokáig gázolnak a sárban mezítláb. Sokan vannak még körülöttük, mögöttük, tülekedve jönnek felé... most megállnak... egy teherautó belseje... Szofi beszél hozzájuk... ezután minden más lesz... fürdő.... tiszta, meleg ruhákat osztanak... másik teherautó... repülőgép... papírok, papírok, papírok, vita... aztán autóbusszal egy kis faluba. Sok ember jön ki a fogadásukra. Liu-Csou-t és társait üdvözlik, elvezetik. Szofi egy irodában, átadja a papírokat három embernek, magyaráz nekik hosszan, kár, hogy ő nem érti ezt a nyelvet sem, csak a látott képek alapján fejtheti meg a történetet.

Ó, Szofi! Csodás meglepetések asszonya! Vajon ezek az utazásaid is felkerülnek az üzenőfalra? Ezek azok az "olyan helyek", ahol visszataszító lenne, ha ékszert hordanál? Hány ilyen falu van? És hány ilyen utat tettél már meg? Mindent meg akarok tudni erről! Erről is. De előbb... Belehallgatott Szofi és Liu-Csou beszélgetésébe.

- Han Úr tényleg jó, nem kételkedj benne! Több pénzt hagy meg, mint konkurencia sofőröknek marad. Ez nagyon jó állás. Viszlek titeket ingyen.

- Ne sértsél meg Liu-Csou! Nem veszem ki a családod szájából az ételt! Nekem most a legnagyobb segítség a gyors érkezésed volt. Majd ha lesz fölös pénzed, értesítesz, és én küldök hozzád valakit, hogy támogasd. Ahogy téged Han, meg Li úr. Megadják neked a lehetőséget, de boldogulnod magadnak kell!

- Értem, Szofi, értem!

Brian eltűnődött azon, mennyi meglepetés éri még Faggassa-e ki még ma ezekről Szofit, vagy hagyja későbbre, és a gyöngyszüret legyen az egyetlen programjuk. Dehogy egyetlen! A csodák asszonya ma éjjel...

Szofi megszorította a kezét, jelezve ezzel: ő is így akarja. Meglesz, Kincsem, meglesz! Minden más ráér!

Amint megérkeztek, ugrott ki a kocsiból, kisegítette Szofit, és fizetett a sofőrnek, intve: nem kell visszajáró!

- Ez sok, nagyon sok! - Ellenkezett Liu-Csou.

- Gondolj a családodra, arra, milyen boldog voltál az esküvőd napján!

Liu-Csou vigyorogva tette el a pénzt, és sok boldogságot kívánva visszahajlongott taxijába. Brian ölbekapta Szofit, a karjaiban vitte fel a lépcsőkön, be a kapun, a lift felé. A recepciós utánaszólt:

- Várj, Brian! Itt a kulcs! - és hozta utánuk.

Meglepődött, de úgy gondolta, most nem foglalkozik azzal, honnan ismeri ez az ember, megköszönte éberségét. Szofi - akit elborítottak a csomagok - kivette kezéből a plasztiklapocskát. Az ajtót ő nyitotta, zárta, Brian egészen az ágyig vitte. Szépen letette rá, leszedegette róla a csomagokat, és megkezdődött a gyöngyszüret.

Lassan haladt. A ruha levételével kezdte, hiszen azon volt a legtöbb gyöngy... aztán más foglalta le.... nyakék... jobb fülbevaló....

----------

Szofi elaludt. Brian nem mert. Félt, ha most elalszik, elmulaszt valami nagyon fontosat. Amúgy sem tudta eldönteni, ébren van, vagy álmodik. Ha pedig ez álom, úgy felébredni nem akart. Szorítja karjaiban a feleségét, a csodák világának asszonyát, nézi lehunyt szemét, bájos arcát, és mégsem tudja elhinni, hogy ez a valóság. Szofi most mozdul - azt hiszi, kellemetlen neki a szorítása és elhúzódik tőle, de nem -, még jobban hozzábújik, arcát a vállgödrébe fúrja és alszik tovább. Így, így, boldogságom! Hadd érezzelek minél közelebb magamhoz! Milyen jóleső, zsongító érzés, ahogy a szuszogása simogatja mellkasát...

Szofi sikoltására riadt:

- Ne! Brian, ne hagyj el! Kérlek ne!

Rémülten kapaszkodott belé, körmeit belevájta a vállába.

- Nem hagylak el, Kincsem... nyugodj meg... csak egy rossz álom volt! Sosem hagylak el!

Simogatásától, szavaitól Szofi megnyugodott, újra hozzábújt, elaludt. Briannek fájt a karmolás helye. Hadd fájjon! El tudná mulasztani, de nem akarja. Kell neki ez a fájdalom, ez tanúsítja, hogy felesége éppen olyan aggodalmakkal küzd, mint ő. Félti őt, nem akarja elveszíteni. Szereti őt. De mi lesz később, meddig tart a mindörökké? Meg tud-e majd felelni az elvárásainak? Az ágyban - hála neki és Istennek - igen. Férfierejét kimeríthetetlennek érzi, és könnyedén rá tud hangolódni asszonya ritmusára. De az utazásain vajon segítségére lehet-e? Az üzlethez nem ért, a pénzügyektől irtózik. És a titkos utak? És a még titkosabbak? Társa lesz, vagy csak kísérője? Minden erejével azon lesz, hogy Szofi ne csalódjon benne! Megtesz érte mindent! Mindent, amire képes. Mert ő szereti és bízik benne.

- Méghozzá nagyon, nagyon, Bálványom! - Szólalt meg váratlanul Szofi - Miért tépelődsz?

- Úgy érzem magam, mint egy béka, akit herceggé csókolt egy királylány.

- Ez a béka hercegnek született! Egy gonosz banya varázsolta aranyszemű zöld békává, aki arra várt, hogy a királylány megtalálja, és csókjával visszaváltoztassa herceggé.

- Az volt ám a csók, Kincsem! Ha rágondolok, beleremeg a szívem! Óh! De mi lett a hercegből? Mi lesz a hercegből?

- Feleségül vette a királylányt, ő lett az ország királya, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Jó lesz így, hercegem?

- Jó, de mit tett a herceg a mindennapokban?

- Uralkodott a népe fölött, igazságosan és bölcsen. Ahogy te is fogsz!

- És te vagy a népem, Kincsem?

Én a királynéd vagyok, Uralkodóm. Meg fogod ismerni a népedet is.

- Hogyan folytatódott volna a mese, ha akkor... ott... Ha nem mondom ki, hogy veled akarok élni mindörökre?

Szofi felkuncogott.

- Előbb, vagy utóbb kimondtad volna. Évekig vágyódtam rád, reménykedve, hogy te leszel a férjem. Pont a célnál adtam volna fel? Bármennyit vártam volna a vallomásodra! Addig onnan le nem jövünk!

- Édes, édes Kincsem! - Brian torka összeszorult a meghatottságtól, és könnyek szöktek a szemébe. Olyan jó volt hallani! És Szofi folytatta:

- Az enyém kellett, hogy legyél, és az is maradsz mindörökre! Az enyém vagy, ahogy én a tiéd. Társak vagyunk mindenben. Eggyek vagyunk.

Brian nem tudott megszólalni, szorította magához asszonyát, belebódulva a boldogság bizonyosságába. Hosszú ideig feküdtek így, egymást átölelve, átélve az összetartozás élményét, de Brian még valamit tudni akart.

- Miért szeretsz, Kincsem?

- Nem tudom megokolni. Így érzem, és amit érzek, az az enyém, az én részem, én vagyok. Nem tudok, és nem is akarok tenni ellene. Nagyon jó téged szeretni.

Erre nem lehetett mással válaszolni, mint csókkal... csókokkal... és Szofin már csak a két karkötő maradt. Mikor kijöttek a fürdőszobából, már azok sem voltak rajta. Belebújt a köntösébe, és bejelentette:

- Most dolgoznom kell.

- Hajnalban?

- Gondolkozz globálisan, Bálványom! Az európai és afrikai tőzsdék már kereskednek; az ázsiaiakat már le is késtem.

- Tőzsdézel? Hogyan?

- A neten. Ezért hurcolom magammal mindenhová a laptopomat.

- Akarok én erről többet tudni?

- Igen. A lényeget. Nem játszom szerencsejátékot. Mindig tudom, mit kell vennem, eladnom. Minden valamirevaló tőzsdén saját brókereim vannak, ők intézik a hivatalos papírmunkát, de az utasításaim nélkül nem köthetnek semmilyen üzletet. Nyugodt lehetsz, mindez teljesen törvényes, és nagyon nyereséges.

- Nem szoktál bukni rajta?

- Csak szándékosan. Ha valaki rám ragad, le kell ráznom. Nem érted. Nem baj, majd megtanulod ezt is, de az még soká lesz. Pár év múlva, ha már minden mást tudsz.

- Nekem igazán nem sürgős. Mikor jössz aludni?

- Én mára már kialudtam magam. De te még nem. Rám vigyáztál. Feküdj le, pihend ki magad!

- Szeretném, ha mellettem feküdnél. A karjaimban.

- Hm.. úgy is lehet, úgy is tudok dolgozni, de akkor sokkal jobban kell koncentrálnom. Sokkal fárasztóbb. De nem ez a baj, hanem... a karjaidban nem akarok semmi másra gondolni, csak rád.

- Nem halaszthatod el ezt a munkát?

- Nem. Sok ember élete, jóléte függ ettől a pénztől. Gondolj Liu-Csoura!

- Értem, Kincsem. Amit a tőzsdén nyersz, abból fizeted a ... mit is? Szabadulásukat?

- Nem bálványom, az üzleti vagyon nem erre való. A menekültek áttelepítését a magánvagyonunkból finanszírozom. Meg még sok minden mást is. De a magánvagyonunk az üzleti vagyon hozadéka, és…

- Ezt nem értem és nem is akarom érteni! - vágott a szavába. - Megyek aludni.

Sértődötten megfordult, odament az ágyhoz és megállt előtte. Nem volt kedve egyedül lefeküdni. Bántotta, hogy Szofi őhelyette inkább a munkát választotta. Feltámadt benne a kétség. Talán mégsem szereti őt annyira, mint mondta? Szándékosan riasztotta el magától ezzel a pénzügyi oktatással? Érezte, hogy Szofi őt nézi, érezte a belőle áradó szeretetet is, de tudni akarta azt is, mi jár a fejében. Örül annak, hogy sikerült leráznia, vagy már megbánta és mégis utána jön? Belenézett a gondolataiba. Szofi azon merengett, milyen gyönyörű az ő háta, és a ... És mit tenne vele, ha most nem kellene dolgoznia. Nem. Képtelenség haragudni rá. Visszafordult, odament hozzá és átölelte.

- Édes Kincsem! Nem értem pontosan, mi a munkád, de azt tudom, hogy nagyon fontos. Nem fogom többé eljátszani az elhanyagolt feleség szerepét. Nem szeretném, ha bűntudatod lenne miattam. Várni fogok rád, és azt teszel velem, amit akarsz, akkor, amikor akarod. Én lefekszem, mert álmos vagyok.

Mégis egyedül kellett ágyba bújnia. Érezte a párnán az asszony illatát, felidézte az ott történteket és elaludt.

Szofi csókjaira ébredt. Át akarta ölelni, de az asszony kibújt karja alól és ráparancsolt:

- Hasra! És ne merészelj megfordulni!

- Miért? Akkor mi lesz?

- Akkor elölről... kezdem!

Csiklandós, bizsergető érzés volt, ahogy Szofi végiglegelészte a testét a tarkójától a talpáig, nem hagyva ki semmit, és amikor a másik lábán visszafelé haladt, nem bírta tovább és megfordult. Szofi beváltotta "fenyegetését", és most elölről kezdte... illetve folytatta... folytatta volna, ha a Brianben egyre fokozódó feszültség nem szakítja fel gátját, s utat keresve magának, nem talál más medret amin levezetődik.

- Kincsem, miért akartad közben, hogy üsselek meg? Éreztem, hogy nem esett jól a pofon.

- Azért, mert olyan nagyon jó volt... Azt akartam, hogy mindig ez jusson az eszembe, valahányszor megütsz.

- Sosem foglak megütni!

- De. Meg fogsz. Jogod van hozzá, és én elismerem ezt a jogodat is. Okod is lesz, mert én konok vagyok és akaratos.

- Én szeretem a konokságodat, és legyél akaratos! Ezért nem fogadtam el a függetlenséged feladását sem. Szeretnéd, ha néha megvernélek?

- Nem, de az még mindig jobb, mint ha duzzognál.

- Rendben, ezt észben tartom.

- Csak ne felejts el utána megvigasztalni!

- Azt nem fogom elfelejteni! Most nem akarsz egy kis vigasztalást?

- De. Nagyon jól fog esni.

Olyan jól esett neki, hogy partszakadás lett belőle. Szofi most is legyengült, és Brian büszkén ringatta ölében, mint akkor, a motelben. Azon tűnődött, most mit adott át neki Szofi. Már éppen meg akarta kérdezni tőle, mikor hirtelen rájött. Anélkül, hogy rákoncentrált volna, felesége gondolatai ott voltak a fejében. Furcsa élmény volt, de egyben gyönyörűséges is. Szofi gondolatai róla szóltak, a jelenükről, közös jövőjükről, átitatva a szeretet, a szerelem, és a ragaszkodás jeleivel. Belekábult ebbe a színes forgatagba, és engedte magát sodortatni, kíváncsian: vajon mit tervez vele az asszony, milyen helyekre ragadja magával; milyen feladatok, élmények várnak rájuk; mert minden gondolatában benne volt, cselekvő részeseként életének. Teljesen lenyűgözte Szofi csodás világának kavargása, ahol az egyetlen biztos pont kettejük szerelme, egysége, hát megkapaszkodott benne... És akkor megrohanták az asszony érzései is. Semmihez sem fogható, vagy akár csak hasonlítható élmény volt érezni az asszonyon keresztül, ahogy ő ringatja magát a saját ölében, gyengeségében menedéket keresve bújva önmagához, és élvezve a nyugalmat, a biztonságot a szerelem teljességében, odaadást, és mindent akarást önmaga iránt. Több volt ez már, mint amit el tudott viselni. Úgy érezte, felrobban a szíve, képtelen ennyi gyönyörűséget befogadni. És ekkor Szofi megszólalt:

- Bizony, Bálványom, ehhez még szoknod kell. De fel fogod tudni dolgozni. Képes vagy rá.

- Édes Kincsem, nekem ez a sok jó annyira szokatlan!

- Meg tudsz vele birkózni. Nekem is sikerült.

- Ezt érezted te is? Minden gondolatomat, érzésemet?

- Igen. Már az első együttlétünk óta. Először fel sem fogtam - mi ez? -, annyira meglepett. Nekem is új volt, ahogy a boldog szerelem is. Ez egy fantasztikus dolog.

- Én úgy éreztem, megzavarodom.

- Lehet korlátozni. Ha mással foglalod le az agyadat. Mint most a beszélgetésünkkel. De futtathatod egyszerre a kettőt is.

- Ezt még gyakorolnom kell.

- Minél többet, annál jobb. Szeretném, ha minden gondolatomat, érzésemet megoszthatnám veled! Amikor a te érzéseiden keresztül vizsgáltam magamat, nagy örömmel tapasztaltam, hogy elfogadsz olyannak, amilyen vagyok.

- Kincsem, gyönyörűségem! Én nem ilyennek fogadlak el, hanem ilyennek szeretlek. Egyre jobban és jobban. De ezt te is tudod, ugye?

- Igen. És most már kételkedni sem fogsz bennem, mint ahogy az éjszaka tetted.

- Soha többet!

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.