Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. fejezet: Szofi

Óh édes Brian! Senki sem akadályozhat meg benne, hogy nászunkat még ma éjjel beteljesítsük! Bárki próbálná is meg, az életét teszi kockára! Egyesülésünknek meg kell történnie, mielőtt a Szikla megérezné a veszélyt!

Nem. Most nem akarok rájuk gondolni. Csak kettőnkre, a szerelmünkre. Ennél jobb végszót kitalálni sem lehet. Mesteri belépőm lesz!

- Mindent akarok, ami te vagy!

Engem bámult mindenki. Micsoda csoportkép! Ha úgy látnák magukat, ahogy én őket! Lenne nagy tülekedés a mosdóban!  legmocskosabb az a bigott Faustino. Feketébb, mint az az ateista Behemót. Még Donra is ráférne egy kis szappan. És ezek gúnyolták az én tiszta szívű Brianemet! Az a legborzasztóbb, hogy ő ezt rendjén valónak találta! De ma már nem! És holnapra tisztában lesz azzal, milyen értékes ember is ő! Adok belőle neki egy kis ízelítőt. Ma irigyelni fogják!

Odamentem hozzá és bocsánatot kértem tőle, amiért nem jöttem hamarabb. Nagyon meg volt illetődve, későbbre várt, és nem is ide. Szégyellte magát a haverjai miatt, a kocsma miatt, az állapota miatt. Ami igaz, az igaz, néhány wiskyt hatástalanítanom kellett benne. Nem esett jól, hogy részegnek látom, miután tegnap éjjel megszabadítottam a függőségétől.

Letérdeltem elé, és beleborzongtam a közelségébe. Gyorsan lehajtottam a fejem, ne vegye észre senki zavaromat. Nem akartam kimondani, de kibukott belőlem:

- Nagyon hiányoztál!

Ő is pontosan ezt érezte. Mohó ölelésében azonban több volt a kétségbeesett menekülés, az oltalomkeresés vágya, mint a szerelem.

- Végre velem vagy! Annyi rosszat mondtak rád!

Mit is mondhattak volna? Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. De ő kitartott mellettem, bízott a szavamba! Ma még csak a szavamban, holnap már bennem fog bízni.

Na, itt a drága Joe! Szó szerint drága. Igen pénzéhes fajta, ért is ahhoz, hogy másokból pénzt facsarjon ki. A nővérét is eladná, ha lenne neki. Legalább alkalmat adott nekem, hogy bemutatkozzam Brian feleségeként. Nagyon jólesett kimondani. Briannek is jólesett hallania. Éreztem, ahogy feldobog a szíve a büszke örömtől.

Mit akadékoskodik még ez a pincér? Még hogy székre! Na, azt lesheted! Úgy. Ezt jól elküldtem! Végre van egy kis időnk egymásra. Micsoda gyönyörűség őt simogatni, közvetlen közelről látni gyönyörű mosolyát, a szeme csillogását,... a csókjai... Keze érintése az arcomon.... és amit a teste elárul....

- Tényleg itt akarsz előttem térdelni?

- Szívesen maradnék még, de nem fogják hagyni.

- Ha itt maradsz, én nem állok jót magamért, illetve jót állok, de...

Igen kemény elképzelése volt az elkövetkező néhány perc eltöltéséről. Én is közel voltam már ahhoz, hogy magamra rántsam, aztán, agyő józan ész! Egyesülésünk közönség előtt zajlik le, és aki megpróbálja megakadályozni, annak vége.

De jött a mi Joe-n az italokkal. Széket is hozott nekem. Hát jó! Éljünk egy kis társas életet! Felültem a székre, fizettem.  Élmény volt látni Joe kapzsi vigyorát a pénz, Faustino dülledő szemét Brian igen csak megszűkült nadrágja láttán. Lee Roy rögvest nekem szegezte a nagy kérdést. Legszívesebben átharaptam volna a torkát, amiért "lepitiverebezte" az én Bálványomat. De annak jobban örült volna, mint a válaszomnak.

- Ne nevezze őket Verébnek! Ő egy igazi Bika! Csak meg kellett érintenem a lelkét, és csodálatos férfi lett belőle. Nagyon szeretem, és ha eddig piti módra élt is, most már úr, az én uralkodóm, hatalmasabb úr lesz belőle, mint valaha is álmodni merte volna.

Lee Roy próbálgatta lenyelni ezt a békát, de nehezen ment neki. Faustinonak a torkán is akadt. Hm. Ezt nem fogja annyiban hagyni. Éreztem az ellenségességét, jóval erősebb volt, mint Behemóté, de most nem törődhettem vele. Hagytam őket szenvedni. Nem is tehettem volna mást, mert majd' leszédültem a székről attól az érzelemhullámtól, ami Brianből áradt felém. Szerelem,, büszkeség, hála és boldogság gyönyörűséges elegye. Nem, most nem lazíthatok! Nem gyengülhetek el teljesen! Az ördög nem alszik, és a Faustinoból áradó indulat is nyugtalanított. Észnél kell lennem! Gyorsan intettem Joe-nak újabb italokért, ezzel Lee Roy figyelmét is eltereltem magunkról, azon kezdett aggódni, hogy a lányoknak megárt a sok koktél, igyanak inkább üdítőt. Ezen elvitatkoztak egy kicsit. Mi addig Briannel szeretgettük egymást. Közben megkérdezte tőlem:

- Miket beszélsz, asszony? Miért hozol zavarba a haverjaim előtt?

- Tudniuk kell az igazságot. Eddig lenéztek téged, most azt akarom, hogy bámuljanak!

- Ha ezt eléred, az csoda lesz!

- Emlékszel? Csodákra vagyok képes.

- IGEN!

Ez az őszinte, boldog elégetettséggel kimondott IGEN lett a pecsét a kapcsolatunkon. Tudtam, ezentúl én mindig IGEN leszek neki.

Megérkeztek az újabb italok, fizettem, és Joe odasúgta nekünk, persze úgy, hogy Behemót is hallja:

- A csapos üzeni, hogy Faustino kihívta a körzetist.

Nyugtáztam Don felé bólintva, hogy átvettem az üzenetet. Szóval az a hiú bakkecske harcot akar! Állok elébe! Később. Brianhez bújtam, rögtön megcsókolt és megkérdezte:

- Ti Donnal ismeritek egymást?

- Igen, ő az egyik testvérem.

Láttam Brian arcán, hogy ez meglepi, és igen csak felkeltette az érdeklődését. Annyi kérdés merült fel benne ezzel kapcsolatban, hogy még a holnapi "minden-tudásával" sem tudom megnyugtatni. A fő kérdésére, miszerint: "Ha ilyen közeli kapcsolat volt közöttünk, miért nem találkoztunk hamarabb?" - erre ma semmiképpen nem válaszolhatok. Nem értené meg.

Nem gondolhattam volna, hogy valaha örülni fogok Faustinonak, de most ez történt. Jött, ette az irigység, és alig ült le az asztalhoz, máris belénk kötött.

- Szóval férfit és urat formált a mi Verebünkből?

Nyomorult bakkecske! Ez figyelemelterelésnek túl erős! Ez éket akar verni közénk! Hát nem fog!

- Nem én tettem, ő eddig is az volt, csak rosszul bántak vele. És ne nevezze verébnek! Ő csodálatos Bika! El Toro! Érti?

- Értem hát! És mennyire csodálatos ez az El Toro?

Ó! Csak gyorsan leütni ezt az aljas labdát! Gyorsan, mielőtt elgyengítnek a feltoluló emlékek!

- Egészen fantasztikus gyönyörűséget éltünk át. A részletekre is kíváncsi?

- Te szemérmetlen perszóna! Majd mindjárt megtudom, melyik sarokról szalajtottak!

Brian reakciója Faustino kirohanására teljesen váratlanul ért. Kis híján felzokogtam a gyönyörűségtől. Istenem! Végre egy tökéletes férfi! És az enyém! Azonnal át akartam ölelni, osztozni vele a győztes hím megdicsőülésének érzésében, de nem lehetett.

Don kirohant a pult mögül, egy pillanat alatt közöttünk termett.

- Jól van emberek! Tino-nak ez meg sem kottyant... - kezdte a nyugtatást, de senki sem háborodott fel Faustino leütésén. Még Lee Roy is jogosnak tartotta Brian reakcióját, és bálványom nagyot nőtt a szemében.

- Tényleg férfi lett belőled! - mondta elismerően a nemes felháborodásában még mindig remegő Briannek, és lehajolt Faustinohoz ellenőrizni hogylétét.

Don hozzám hajolt:

- Szofi! Még ezután is meg akarjátok várni a körzetist? Mogorva ember, és Tino zsebében van a keze!

- Nem futamodunk meg, Don! Nekem is van valami a zsebemben. Nem lesz semmi bajunk.

Akkor jó. - mondta, és odábbment megnézni, kell-e mentőt hívni Faustinohoz.

El kellett terelnem róla Brian éledező figyelmét. Talán őt lepte meg leginkább saját viselkedése. Most jött rá, hogy ott a tetőn nem csak testileg, hanem lelkileg is megváltozott Don aggodalmaskodása késleltetett, és megzavart abban, hogy segítsek ezt neki feldolgozni, de ő megküzdött vele, és elfogadta új önmagát. Lee Roy elismerése - úgy érezte, pontosan lefedi azt, amit ő gondol magáról - megerősítette ebben. Mint minden átalakulás, ez is új kérdéseket vetett fel, és ezeket fel akarta tenni: nekem. Nem csak elfogadni, de megérteni is akarta, mi történt, mi történik benne. Nem tartottam alkalmasnak sem a helyet, sem az időt, ezért gyorsan megelőztem a kérdezősködésben.

- Nagyon fáj a kezed?

- Nem számít!

Álnok kérdés volt, hiszen tudtam a választ. Nagyon fájt. Később még jobban fájna, beárnyékolva második nászéjszakánk örömét, ha meg nem gyógyítom. Megtettem hát, kockáztatva ezzel újabb, most még megválaszolhatatlan kérdéseket. Megint hárítanom kellett.

- Köszönöm, hogy a védelmemre keltél!

Ahogy kimondtam, rögtön meg is bántam. Ekkora ostobaságot! Brian furcsálkodva nézett rám. Az ő számára most már ez nem köszönetet érdemlő dicséretes tett volt, hanem ösztönös cselekedet, olyan természetes, mint ahogy levegőt vesz. Megvédte, ami az övé. Ennyi. Benne volt a válaszában is.

- Az én feleségemmel nem beszélhet így senki!

Neki ez magától értetődő dolog volt, nekem újdonság. A nyakába borultam és megcsókoltam. Szenvedélyesen csókolt vissza. Azonnal rájöttem, ezzel kellett volna kezdenem buta kérdések helyett, de Brian "köztes" állapota - befejezetlen egyesülésünk miatt - ismeretlen terület volt számomra. Vakon botorkáltam benne, csetlettem-botlottam. Feleslegesen. Megfeledkeztem arról a zsigerileg kódolt törvényről: a győztes hím párzani akar! És én vagyok a párja. Közeledésemre félretett minden más kérdést, csak egy dolog érdekelte:

- Aggaszt, mi lesz így az éjszakánkkal. Mindjárt jön a körzetis.

Engem ez egyáltalán nem aggasztott. Ezt az éjszakát - nem hogy egy zsaru, de még - maga a pokol fejedelme sem veheti el tőlünk. Isten velünk, ki ellenünk? Bárkit félretehetek az útból! A szavába vágtam:

- Bízz bennem! Ma éjjel a tiéd leszek mindörökre!

- Alig várom!

Nem csak a vágy tüzelte, a kérdéseire is választ akart kapni. Félretette ugyan őket, de nem feledkezett meg róluk. Egyesülésünk előtt teljesen üres volt a szíve, velem töltötte be, így most tele volt sejtelemmel, megérzéssel, bizonyosság nélkül. Minél hamarabb át kell adnom magam neki, mielőtt megrohanják a kétségek. De egy csata még hátra volt - és már el is kezdődött!

Nyílt az ajtó, és a sokak által rettegett, mogorva zsaru rontott be a kocsmába. Jajj, Don! Ekkorát tévedni! Méghogy Faustino zsebében van a keze! Az a strici egészen mással tartja a markában ezt az undorító disznót. Minden képességem bevethetem ellene, akár meg is ölhetem. Meg is teszem, ha kell, de most fontosabb, hogy minél hamarabb túl legyünk a vele való összecsapáson. Magamra irányítottam a figyelmét.

Hát persze, hogy tudom magam igazolni! Most tátsd a szád, te mocsok! Kapsz még egy kis ráadást is! Ráharapott. Na, most pont úgy nézett ki, mint amikor Faustino a háta mögé kerül, és a nyakát szorongatja. Ezért a förtelmetes látványért bocsánatot kell kérnie tőlem! Meg is tette. Élvezi ugyan a megaláztatást, de nem közönség előtt, és főleg nem egy nőtől. Rögtön be is keményített és Brianbe kötött bele. Vesztére.

Közel fél órámba került, míg meggyőztem Dick-et: Kell az az útlevél, most kell, és feltétlenül kell! Ha hirtelen utazni kényszerülök, Briannek muszáj velem jönnie. Nem azért találtunk egymásra, hogy egy ilyen bürokratikus marhaság szétválaszthasson. Nem volt könnyű elintéznie még neki sem, de tudta, nekem nem mondhat nemet, az én Uram hatalmasabb, mint az övé, és ha én mondok nemet neki...

Nyugtalanított ugyan, Brian mit szól majd, amiért a háta mögött intézkedem, de bíztam benne, hogy megérti, azért tettem, mert fontos nekem a vele való együttlét. Így is lett. Nem azonnal, de amint megemlítettem az éjszakánk megmentését, megértette és elfogadta. Az útlevelet felmutatva, örömmel vágta a körzetis pofájába:

- Akkor mi megyünk is!

Az leforrázva kullogott el a pult felé, utat törve magának a bámuló vendégek karéjából. Brian kézenfogott, indultunk volna, de Faustino felbukkanása ebben akadályozott minket. Ez már zaklatás! Brian kényelmetlenül érezte magát Faustino feldagadt arcát látva. Nem bánta meg, hogy megütötte, de sajnálta érte. Nem akartunk maradni. A bocsánatkérés pedig felesleges. Sértésére Brian már megadta neki, ami járt, nem tartoztunk egymásnak semmivel. Illetve... Én még tartozom neki. A sátánista vádat ugyanis nagyon a szívemre vettem. Leadtam neki egy okkult rizsát, ő meg nagy kanállal benyelte. Vallásos lelke kezdett kinyújtózkodni, úgy gondolta, visszaszerezte erkölcsi fölényét velünk szemben. Hagytam, hadd fújja fel magát, aztán kipukkasztottam.

Sziszegve távozott belőle a levegő, nem vártuk meg, amíg magához tér, gyorsan otthagytuk, és köszönés nélkül, menekülésszerűen távoztunk a kocsmából. Igen, menekültünk. Nem akartunk több udvariaskodást, érdektelen beszélgetést, kérdezősködést, és egyáltalán semmit, de semmit egymáson kívül. Pár lépés után megálltunk csókolózni, de ez hiba volt. Elragadott minket a szenvedély. Minden megmaradt önuralmamat egyetlen mozdulatba sűrítettem, és eltoltam magamtól Briant. Szó nélkül is megértett, nem ellenkezett, és egymás kezét fogva futottunk, nem mertünk megállni egy pillanatra sem, mert akkor nem érünk fel a szobánkba, mielőtt... Berontottunk a motelbe, elrohantunk a vigyorgó portás előtt, fel a lépcsőn, az ajtót "fejből" nyitottam ki, és zártam be magunk mögött. Brian talán észre sem vette, vagy csak nem akart foglalkozni vele. Mohó vágy hajtott minket. Csókolva és harapdálva vetkőztettük le egymást, Brian ölbe kapott és...

- Várj! Várj, ez most fontos! Meg kell hallgatnod!

Riadtan nézett rám. Nem akart várni. Birtokba akart venni most, haladék nélkül, véglegesen. Én is ezt akartam, ezért kellett szólnom róla:

Lehet, hogy közben ellenkezni fogok. Védeni fogom az önállóságomat. De te ne törődj vele! Vedd el akár erőszakkal is, ami a tiéd, mert én oda akarom adni! Ne hagyd abba, amíg nincs vége!

Nem értette, de megjegyezte. Az ágyra dobott, és...

... a dagály már a felső pontjához közelít, egy hullám nagy erővel tör a magas partra, a föld megrendül, reszket, repedés fut végig rajta, amit a víz azonnal betölt... A tenger visszahúzódik... (-Ó édes ez... - Brian lendülete megtorpant, de félreérthetetlen mozdulatokkal jeleztem neki: folytassa.) ... de őrjöngő szél korbácsolja, űzi, hajtja, újabb és újabb lökéshullámokkal támad, a part minden alkalommal megrándul, remeg, a víz felcsap az oldalán, végig nyal rajta, darabokat tép ki belőle, a repedés mélyül, a föld vergődik (Mi ez? Eltaszítja? Most? - rémült meg Brian, de eszébe villant: "...de te ne törődj vele! Vedd el, akár erőszakkal is..." ha nem szól előre, talán visszahúzódik, de így... az ellenkezés még jobban feltüzelte.). A dagály szorításától a hullámok már hegyekké nőnek, vadul csapódnak a partfalhoz, a víz magasra felhág, felszántja az oldalát, lehántja külső rétegeit, tágítja rését, a föld már folyamatosan rázkódik, és... Vonaglik? (Késő, édesem! Elveszem, ami az enyém!) A dagály tetőzik, a hullámok most közvetlenül a repedésbe robbannak bele, feszítő erejük hasadékká növeli, a tenger minden nekilendülésre egyre mélyebben hatol belsejébe, visszazúdulásakor sziklákat és sarat ragad magával. Ostromolja szűnni nem akaró elszántsággal, iszonyatos erővel, és mikor a dagály a tetőpontjára hág, egy óriási hullám magával rántja a hatalmas, alámosott szirtet, az megadóan zuhan a tengerbe, messzehangzó robajjal, a víz felcsapódik, habtaraja az égig fröccsen, elárasztja a partot, magába mossa a felázott földet, egész valóját feldúlja az elnyelt földdarab, örvénylik, háborog, felszíni hullámai menekülnek, de lent a mélyben áramlatai már új szerzeményét cirógatják körül, átitatják, beléhatolnak, felaprózzák, magukévá teszik.

- Az enyém vagy! - Ujjongott fel diadalmasan Brian. - Én Édes Kincsem! Az enyém vagy örökre!

Az övé vagyok! Magával rántott amint feltérdelt, de egy pillanatra sem váltunk szét, oly szorosan öleltük egymást. Kába voltam az önátadás kéjes kínjától, csak annyi erőm maradt, hogy a fülébe suttogjak.

- Mindörökké. Ámen.

- Jól vagy, Kincsem?

- A lehető legjobban. Csak legyengültem. Hát nem érzed?

- Nem is tu... de igen! Ó, gyönyöröm, boldogságom! Érzem, amit érzel! Szeretsz! Tiszta szívből szeretsz! Nagyon szeretsz! - örömében össze-visszacsókolt. - megkereshetem a többi választ is?

- A tiéd vagyok, mindenem a tiéd, azt teszel velem, amit akarsz.

Elkezdett kutatni az elmémben, közben ringatott az ölében, és a hajam simogatta. Talán el is alszom, ha felfedezéseit nem kommentálja új meg új csókok kíséretében.

- Igen! Együtt akarsz... tőlem függ? Akkor mindig, Kincsem, mindig! Te vagy az életem, ...A mindenem! Lássuk, mit is tettél velem? ...meg voltam kötözve... kétszeresen is... te feloldottad a kötéseket... a lelkemet én szabadítottam fel?... Amikor legyőztem a büszkeségemet? ... az is érted volt!... Édes Kincsem! Miért nem jöttél hamarabb? Hiszen régóta szeretsz, és én annyit szenvedtem! Csak tegnap tudtad meg, hogy a tiéd leszek? Dontól? Nem, dehogy! Istentől. Már évek óta vigyázol rám? Don és Brett? ... Te bíztad meg őket? ... a Korall Testvériség,... de ez fantasztikus.... ez az út, amit ígértél... én is tagja lehetek? Úgy szeretném! ... Igen!... de miért csak most találkoztunk? ... féltél? .... ha visszautasítalak, nincs második lehetőség... nem befolyásolhattál mentálisan? Szabadon kellett döntenem? De boldogságom... Én igazán nem bántam volna, ha ezt rámkényszeríted! ... Mi az a mentális befolyásolás?... Jajj, Kincsem, ezt így nem értem! Lassabban... nem... inkább mondd el!

- Isten ereje. Mi csak irányíthatjuk.

- Ki az a mi?

- Csak te és én.

- Én????

- Most adtam át neked az erre való képességet is. A partszakadással. Még meg kell tanulnod bánni vele.

- Mire jó ez nekem? Befolyásolhatom vele az embereket?

- Igen. A gonoszakat. Különböző mértékben. A jókat, csak ha megengedik, vagy ha ellenségesek. Meg kell tanulnod megkülönböztetni őket!

- Hogyan fogom ezt megtanulni?

- Ahogy a képességeket kaptad. Olyankor vagy a legfogékonyabb.

- Édes Kincsem! Akkor én nagyon rossz tanuló leszek. Sokat kell majd korrepetálnod!

- Jó tanuló leszel! Rengeteg a tananyag, és különben is... egyek vagyunk, amikor te kívánsz engem, én is téged. Azt érzem, amit te... és most növekszik... bennem....a ... a... egyre nagyobb... a... vágy...

... és adtam még Briannek magamból, hogy könnyebben megértse és elfogadja képességeit. De utána...

- Szeretlek Kincsem, de most ki kell mennem.

- nekem is. Nagyon.

- Akkor miért nem engedsz el?

- Nem bírlak. Nem akarlak elveszíteni.

Úgy éreztem, ha kiengedem a karjaimból, vége mindennek. Ezzel kötöttem magamhoz, ilyen rövid idő alatt nem szerethetett meg, még csak az élvezetet szereti, amit nyújtok neki. Féltem, hogy elveszíthetem őt, a boldogságot. Tudtam, hogy ez nem igaz, enyém örökre, de ez az érzés erősebb volt nálam. Nem tudtam leküzdeni. Úgy kapaszkodtam Brianbe, mint hajótörött fuldokló bármibe, ami a víz színén tarthatja. Tehetetlen arckifejezése láttán felnevettem... és elsírtam magam.

- Bocsáss meg, Kincsem! - mondta gyengéden és adott egy pofont. Kevésbé gyengéden. A meglepetés és a váratlan fájdalom hatására kiengedtem szorításomból. Mellém feküdt, átölelt, és simogatott, amíg megnyugodtam. Nagyon jól esett a simogatása, gondoltam, nem árulom el neki, hogy már jól vagyok, és... felnevetett.

- Egyek vagyunk Kincsem! Érzem, amit érzel, és a gondolataidat is felfogom. Gyere, menjünk együtt!

- Menj csak, én felhozatom a vacsorát!

Nem ellenkezett. Mentem telefonálni.

- Hello Brett! Küldheted a kaját! A fiú csak tegye le az asztalra, mi a fürdőszobában leszünk... Hangosak?... Mi?...Te is hallottad a portán?... Mi az, hogy tetszett a vendégeknek?... Erről szó sem lehet!... Nem izgulok...

Brian kivette a kezemből a kagylót, és beleszólt.

- Hi, Brett! Most dolgunk van, majd holnap beszélünk! - ezzel letette.

Átkarolt, tenyerébe fogta az arcom, és mosolyogva mondta:

- Szeretem, amiket mondasz közben, és a hangjaidat is imádom. Tökéletes aláfestő zene a ... misztériumainkhoz. Ne fossz meg tőlük! Rendben?

- Igen.

- Gyerünk fürödni!

Mentünk. Én egy kis kerülővel. Brian már felkészülve várt, beszappanozott mosdókesztyűkkel, és ma én voltam a kisgyerek, csak nekem nem voltak olyan szép emlékeim a fürdetésről, mint neki. Aztán én mostam le őt, most mulatságosnak tartotta. Megtörölgettük egymást és irány az asztal. Nagyon éhesek voltunk, leültünk és azonnal hozzáláttunk az első közös étkezésünkhöz. Hamburgert ettünk, sört ittunk hozzá, közben egymás gondolatait kóstolgattuk. Remekül szórakoztunk. Ismerkedtünk egymás lelkével, és nagy gyönyörűségünket leltük benne.

Aztán lefeküdtünk, összebújtunk és folytattuk.

--------------------------------¤-------------------------------------------

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.