Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


25. fejezet DAVID

Nem. Még a viszontlátás öröme sem kárpótolja teljesen azokért a napokért, amiket nélküle kellett eltöltenie. Öt hosszú nap! Soha többé nem akar ilyen sokáig távol lenni Szofitól. Ami azt illeti, egyáltalán nem akar távol lenni tőle. A köztük lévő mentális kapcsolat csak erősítette benne ezt a vágyat. A közös érzékelés, érzések, gondolatok... ezek csak arra voltak elégségesek, hogy Brian ne hiányozzon neki. De Szofit ölelni akarta, érezni az illatát, puha bőrének tapintását... mint most.

- Nem hagyhatsz többé magamra! -jelentette ki David.

Jenő felnevetett. Ő vezette a bérelt autót, amellyel most Jamada-i szállodájuk felé tartottak. Jó barát, de néha fárasztó az okoskodása, s bár ő maga titoktartó - ahogy az egy jó sof-és testőrhöz illik - őelőle egyáltalán nem lehet eltitkolni semmit. David kedvelte Jenőt, de most dühös lett rá. Dühös lett rá, mert ő maga is érezte kijelentésének nevetségességét.

Bárcsak kísérhetné újra! De nem engedi, inkább egyedül megy, egyedül fárad, mert a veszélyes helyekre Briant nem viheti magával. Ő nem harcol, és megvédeni sem hajlandó magát. Pedig meg tudná, a képességeik azonosak, mégsem teszi. Senkinek nem akar fájdalmat okozni. Dávid ezt a túlzásba vitt jóságot nem értette soha, de nagyon hálás volt ezért a sorsnak, mert Brian eme fogyatékosságának köszönheti, hogy csatlakozhatott hozzájuk, hogy ő lehet az UTÓD. Ő meg tudja védeni Szofit, önmagát, ölni is képes ha muszáj. Ő igazi harcos! Szofival kellene lennie minden akcióban! De ő nem engedi! Azt mondja: "A te hivatásod az éneklés. Okkal kaptad a tehetségedet, nem vetheted el magadtól, nem hanyagolhatod el, még a küldetésünk miatt sem! Talán éppen amiatt nem! Amíg én élek, nem! Azután a helyemre kell állnod, de addig a mikrofon legyen a legfőbb fegyvered! Nem teheted le!" Pedig megtenné, minden szívfájdalom nélkül. Ezért az új ,harcos, kalandos életért és Szofiért odaadná élete álmát is. De nem teheti. Szofi nem engedi, és ő tudja, hogy nem engedheti. Rá így van szükségük, ezért neki ebbe bele kell törődnie. De abba, hogy ilyen hosszú időre egyedül hagyják, nem fog beletörődni!

- Nem hagyhatsz többé magamra! - ismételte meg, majd hozzátette: - Ilyen hosszú időre.

- Sajnálom, királyom. - Mondta Szofi és tényleg sajnálta. - Nem jöhettünk hamarabb. Nagyon mély az a bánya.

- Brian, beszélj vele! Mondd meg neki, hogy ezt nem teheti velem még egyszer! Nem bírom ki! Beleőrülök!

- Davidnak igaza van, Kincsem! Neked is, de Davidnak is igaza van. Nagyon rossz nélküled!

Brian már csak tudja! Ő még többet kell, hogy nélkülözze Szofi jelenlétét. Viszont a lelkük, szellemük sokkal erősebben van összeforrva, ők már három éve eggyé váltak, míg ő csak három hónapja csatlakozott hozzájuk.

Drága jó Brian! Barátja, testvére és apja egy személyben... az apja... igen! Sohasem tudta megbocsájtani édesapjának, hogy elhagyta őt. Gyűlölte érte és gyűlöletét kivetítette minden apjakorú férfire, ami persze hátrányára vált a pályáján. Valahogy mindig megérezték, ez ellenszenvet váltott ki belőlük és... keresztbe tettek neki.

De Briant - talán mert fiatalabbnak gondolta a koránál, vagy mert ösztönösen megérezte a jóságát - sosem gyűlölte. Akkor sem, mikor megtudta, elmúlt negyven éves. Csak valami furcsa, torokszorító érzés... szívszorító érzés. És akkor Brian kezébe adta azt a könyvet. Charles Fourier utópista elmélkedését. OTT kinyitva:

"... a gyermekek csak a harmadával tartoznak annak a szeretetnek, amelyet szüleik tanúsítanak irántuk. Íme ennek három oka.

1. A gyermek serdülőkoráig nem tud arról, hogy miben áll az apai és a nemzői minőség: nem tudja tisztelni ezt a címet, és nem is tudja számon tartani abban a fiatal korban, amelyben kialakul a fiúi szeretete; gondosan eltakarják előle annak az aktusnak a természetét, ami az apaságot képezi. Ebben a korban tehát csak rokonszenvi szeretetre képes, és nem fiúi szeretetre. Nem szabad hála címén ragaszkodást követelnünk azért a gondoskodásért, amelyben nevelése során részesítettük. Ez a kiszámított hála fölülmúlja egy gyermek erkölcsi képességeit... Ez a hála egyébként is barátság, és nem fiúi szeretet, amit a fiatal korban lévő gyermek nem ismerhet, és nem is érezhet át.

2. A közepes korú gyermeket, héttől tizennégy éves korig a szülők intelmei gyötrik; ezeket a népnél rossz bánásmód fűszerezi; és mivel a gyermeknek nincs elég esze ahhoz, hogy fölfogja a vele szemben alkalmazott kényszer szükségességét, ragaszkodásának azoktól a kedvezményektől kell függenie, amelyeket kap: ezért látjuk gyakran, hogy egy nagyszülő, egy szomszéd, vagy egy szolga kedvesebb neki, mint azok, akiknek az életét köszönheti, és az apáknak nincs joguk emiatt panaszkodni; ha csak egy kicsit is éles elméjűek, rá kell jönniük, hogy a gyermek (a fent említett okokból) csak rokonszenvi szeretetre képes, és hogy ez a szeretet attól függ, hogy az apák mennyi gyöngédséget és belátást tudnak belevinni apai feladataik ellátásába.

3. A gyermek, amikor serdülőkorban eljut addig, hogy megtudja, miben áll az apai és az anyai minőség, észreveszi az iránta tanúsított szeretet indítékait, a szülők érdekeltségét. Ezek az indítékok a következők: az az emlék, amelyet a nemzés örömei hagytak bennük, az a remény, amelyet a gyermek születése nyújtott becsvágyuknak vagy gyöngeségüknek, és azok az élvezetek, amelyeket gyermekkorában szerzett nekik, amikor üres óráik varázsa volt. Ezeknek az ismereteknek az alapján, amelyeket az öntudatosodás korában szerez meg, a gyermek nem hiheti, hogy nagyon sokkal tartozik a szüleinek, amiért annyi örömöt szerzett nekik, amelyet nem osztott meg velük (és amelytől meg akarják fosztani a legszebb korban).

Ezek az ismeretek inkább lehűtik, mintsem növelik a szeretetét. Észreveszi, hogy az öröm iránti szeretetből. és nem az iránta érzett szeretetből nemzették... Egyszóval a serdülőkorban, amikor a fiúi szeretet megszülethet a gyermekben,ezer meggondolás oszlatja el azt a tekintélyt, sőt teszi nevetségessé a szemében azt a fontosságot, amelyet az apaságnak tulajdonítanak.

Ekkor, ha a szülők nem tudták megszerezni a gyermek megbecsülését és barátságát, semmiféle fiúi szeretet megszületését nem tapasztalhatják nála..."

Az olvasottaktól kábultan emelte fel fejét és nézett a türelmesen várakozó Brian szemébe. megértő, együtt érző tekintetétől felbátorodva megkérdezte tőle:

- Honnan tudtad?

- Az aláírásodból, David. Ti a családneveteket írjátok előre, és a nagy D betűdnek az a tőrszerű elrántása, vagy inkább döfése az eredet, a múlt felé... Valahányszor leírod a neved, bizonyságot teszel érzéseidről. Új, meg új fullánk apád szívébe. És a sajátodba.

- Erre nem is gondoltam.

- Nem. - Bólintott rá Brian. - Mert nem akartál. Pedig ezt kell tenned, ha meg akarsz szabadulni a fojtogató bűntudattól, önvádtól; hogy ne nyomasszon tovább a gyűlölet. Azzal, hogy mások irányában ezt túlkompenzálod, csak elfeded a bajt. Ez csak tüneti kezelés. Most gondold ezt át, és ha készen állsz arra, hogy beszélj róla, engem megtalálsz!

Megtalálta. És a beszélgetés végén rájött, hogy Brianben megtalálta az apját is. Egy olyan apát, amilyet mindig is kívánt magának, amilyenről mindig is álmodozott. Aki mindig mellette áll, elfogadja akkor is, ha rosszat csinál; akire mindig számíthat, sosem utasítja el; akivel megoszthatja örömét, bánatát. És Brian megosztotta vele mindenét, még legdrágább kincsét: Szofit is. Ó, Szofi...

- Miféle bánya?

Jenő - mint mindig - megpróbálta kihasználni az alkalmat. A legváratlanabb, legalkalmatlanabb pillanatokban tette fel az őt leginkább érdeklő kérdéseket, meggondolatlan, gépies válaszra számítva. Néha ez a taktika bejött neki, de Szofi ezúttal résen volt.

- Nem tartozik rád! De az jó, hogy eszembe juttattad: elszámolni valóm van veled. Mondd csak, te testőrök gyöngye, Calderásék kedvenc kisfia: mit szólna édesanyád, ha panaszt hallana rád?

- Nem csináltam semmi rosszat! Ártatlan vagyok!

- Szegény becsületes édesanyád nem tanított meg hazudni. Ha ártatlan vagy, miért húzod be a fejed?

- Ne izélj már, Szofi! nem követtem el bűnt!

- Ó...ó! És a kíváncsiság bűne? Nem te nyomtál fel kódtörőt a titkos hálózatunkra?

- A francba! Ugye nem lőtted ki? Egy vagyont fizettem azért a programért!

- Nem lőttem ki. minek tetted fel?

- Te vagy az oka! a nem kódolod le... Ugye nem szólsz róla anyámnak? A keresztvizet is leszedné rólam.

- Valamivel meg kell büntesselek. Íme az ostobaságodért: fölöslegesen költötted a pénzed. A TH. nincs kódolva. Ugyanúgy bioárammal működik, mint a laptopunk. Csak hármónknak van hozzáférése a rendszerhez, a kódopciót csak... Ó, te Rafkó-rajkó! Már vigyorogsz! Ezt fogod feltenni az üzenőfalra, még akkor is, ha kiröhögnek érte. Az a te bajod, hogy unatkozol. Sok a szabadidőd. Majd rábeszélem a feleségedet, kísértesse el magát veled a holnapra tervezett nagy Nagoya-i bevásárlókörútjára.

- Hát ez már...! Nem zsarolhatsz folyton a nőkkel! Milyen keresztény vagy?

- Empatikus. Miért kellene mindig az asszonyoknak cipekedniük?

- Ó, Uram! Légy velem! Az még hagyján, hogy málhás szamarat csinálna belőlem, de az összes pénzem kinyaggatná! Dehogy kísérem el! Ha csak a barátnőivel megy, annyit költ, amennyi van nála. Ha ott vagyok vele: "még ezt is vegyük meg..., meg az is kell..., ez igazán nem drága..., az ott..." a francba! Kiforgatna az utolsó jenemből is. Különben is, holnap...

- Fogd be! - állította le Guszti az anyósülésről.

- Mi van?

- A francba, Tesó! Kussoljál!

- De hát meg kell értetnem velük, hogy nem unatkozom! Nem lőcsölhetik rám az asszonyt!

- Ó, te címeres...

- Különben is...? Folytasd! - Szakította félbe vitájukat Brian.

- ...pacsinkózni megyünk.

- ...ökör, vadbarom!

Nem Guszti szidalmai, hanem az utána beálló csend ébresztette rá, hogy hülyeséget mondott. Csak azt nem értette, miért. Mi a baj ezzel?Zavartan tekintgetett a tükörbe, majd - látva Szofi és Brian rosszalló arckifejezését - segélykérően Gusztira, egy pillantás a kihalt, egyenes útra, újra a tükörbe, Gusztira. nem bírta tovább. Kitört belőle:

- Játszani nem bűn! Még a szerencsejáték sem!

- Nem bűn, hanem ostobaság. - Adta meg a választ Brian. - Ezek a gépek már gyárilag úgy vannak beállítva, hogy ők nyerjenek, ne a játékos. az üzemeltetőjük még fel is "tuningolja" őket, mint te a kocsidat.

- Velük megyek. - Mondta erre David. - majd én visszaállítom azokat a gépeket "feltuningolatlan" állapotukra. Azt is megmondom nekik, melyik géppel érdemes játszaniuk.

- Hú... Tesókám! Kifosztjuk a pacsinkó szalont! És ha David jön, akkor Elemérék is jöhetnek! Tökre besárgultak, amiért ők szolgálatban lesznek. Juhé! Gazdagok leszünk!

Guszti alig fért a bőrébe az izgatottságtól, de Jenő nem jött lázba. Tűnődött. Hamarosan kiderült, hogy nem a bűn és az ostobaság közötti különbségen. Pedig jobb lett volna.

- Figyelj David! ha te vissza tudod állítani a gépeket az eredeti programjukra, akkor arra is, hogy veszítsenek. Ugye megteszed?

- Nem teszem meg!

- Miért nem? Hadd nyögjenek most azok a szemét csalók!

- Ha megtenném, mennyivel lennék náluk különb?

Szónoki kérdés volt. Nem is érkezett rá válasz. Az út további részét csendben tették meg. De a nyugalom csak látszólagos volt. David nem adta fel. Tovább ostromolta Szofit, de most már gondolati síkon.

- Nem hagyhatsz magamra többé ilyen hosszú időre!

- Tudom, David. Nekem is nagyon hiányoztál! De a cseresznyefák virágzásához nem igazíthatom a programomat. Nagyon bizonytalan... Az időjárás függvénye... Ha minden programom esetlegessé válik, én magam meg bízhatatlanná...

- Ezt nem engedhetjük meg magunknak, Kincsem! A megbízhatóság a második legfontosabb tulajdonságunk.

- Ezt én sem akarom! De hátha van valami mód mégis! Szofi gondolkozz!

- Meg fogom találni a megoldást. A bányában hamarosan rád is szükség lesz. Akkor muszáj velünk jönnöd!

- Jajj, Kincsem, az még várhat!

- Nem várhat! ez fontos tárgyalási alap. Davidért!

- Nekem az kell, hogy mellettem legyél!

- Kincsem, azt mondtad a múltkor, hogy amit David akar, annak meg kell lennie. Hát legyen meg!

- Megtalálom a megoldást!

- Én szívesen megyek inkább a bányába, csak...

- Nem! Végigcsinálod a turnét! Egyek vagyunk. Te sem válhatsz megbízhatatlanná! A cseresznyefák virágzásának időzítését meg fogom oldani.

- Hogyan?

- Én vagyok Ko-no-Hana, a fák virágainak nyitogatója. Pár órája daloltál rólam, Ninigi! Bízz bennem! Elintézem.

Ez az! ha Szofi azt mondja valamire, hogy elintézi, akkor az már el is van intézve. David megnyugodott, meg volt elégedve magával. A koncert sikere... Szofiék megérkezése... az ígéret... és még nincs vége! Előtte áll még az éjszaka Szofival, és bár tudta, végül rövidnek fog bizonyulni - ahogy mindig -, előre örült neki. Már készült egy kis előleget felvenni belőle, de el kellett halasztania. Megérkeztek a szállodához.

Amint kiszálltak a kocsiból, Szofi - Jenő nagy ijedelmére - odakiáltott az asszonyoknak:

- Jenő azt fontolgatta a kocsiban, mi lenne, ha elkísérne titeket. Mit szólsz hozzá, Karolin?

- Nem kell! Folyton csak morogna, beleszólna mindenbe, vásárolni sem tudnék, elsörözné a pénzem, majd mi...

A többit nem lehetett hallani, mert hangját elnyomta Szofi harsány kacagása, mely ragályosnak bizonyult. Először a megkönnyebbült Jenő csatlakozott hozzá, majd Brian - aki rögtön - aztán David, aki kicsit később "vette az adást", értette meg az asszony válasza mögött rejlő mélyebb igazságot. Gusztit a házaspár két különböző nézőpontja a közös vásárlásról ingerelte nevetésre, az asszonyokat, hogy Karolin enyhén álságos válasza milyen hatást keltett. Vidámságuk átragadt a fogadásukra előjövő Elemérékre, sőt még a mit sem értő yakuzákra is. A londinerek előírásszerű mosolya is természetesebbnek tűnt.

Davidot annyira lefoglalta az eset (Az asszonyok is betervezték a pacsinko-szalon meglátogatását, ezért tiltakozott Karolin a kíséret ellen.)továbbgondolása, az ebből adódó helyzet komikus volta (élénken elképzelte összetalálkozásuk esetén meglepett arckifejezésüket....), hogy csak késve vette észre: Szofi nagy bajban van. Keresztbe tett, összeszorított combokkal billeg tehetetlenül, mozdulatlanságra kárhoztatva, mert a nevetést nem tudja abbahagyni, ki-ki csuklik belőle. Mire tudatosult benne a helyzet tarthatatlansága, Brian már ölbe is kapta Szofit és sietve vitte be a szállodába. Dávid tudta, meg sem áll vele, amíg célhoz nem juttatja. "A szükség törvényt bont" aranyszabály értelmében: sem szabályzat, sem zárt ajtó, de még ember sem akadályozhatja meg ebben. Persze... a japánoknak nincsenek tabuik a valósággal kapcsolatban, nem tartanak szégyenletesnek semmit ami természetes - futott át rajta a gondolat = nem lesz baj. Ugyanakkor - érkezett a következő - a szabályok legcsekélyebb áthágását is helytelenítik = baj lehet!

Meg kell őket védenie! Szofi most jóformán tehetetlen, Brian nem használja erőszakra a képességeit... őrá van szükségük. Utánuk indult, rájuk összpontosította a figyelmét; saját érzékelését, érzéseit, gondolatait alárendelte az övékének, csak annyit tartott meg belőlük, hogy periférikusan észlelhesse környezetét. Azonnal rátört az a sürgető feszülés,ami... De hát ezt blokkolni szokták! Szofi most miért nem? Már azon volt, hogy ő zárja ki ezt az érzést, de olyan izgatónak találta, különösnek, meg kíváncsi is volt, mi történik ezután... ott belül. Legbelül.

Brian nem aggódott, nem mérlegelt, tette amit helyesnek tartott - mint mindig -, és Szofi teljesen rábízta magát. Amint belépett vele a női mosdóba, a felvigyázónő - udvariasan bár, de határozottan - ki akarta tessékelni. Vesztére. Brian elengedte Szofi derekát, és az alkalmatlankodót a nyakánál fogva kitolta az ajtó elé. Az persze rögtön a biztonsági őrökért kiabált.

David odaállt az ajtó elé - eltökélte magában, megőrzi társai zavartalanságát -, viselkedésével egyértelműen jelezve: csak rajtam keresztül! Meglepődve látta, hogy az őrizetére beosztott yakuzák követték (Nem gondolta volna, hogy valaha hasznukat veszi, most először volt hálás értük Jamato-nak.), és védelmező, áttörhetetlen falként állnak előtte, mellette. Tehát átadhatja magát annak az új élménynek... lehunyta a szemét, hogy a maga teljességében átérezzen minden felmerülő érzést, és... Hopp!.. Ez majdnem becsúszott! Még szerencse,hogy ura a testének. Korrigálta a teljes eggyéválást részlegesre, és belemerült.

Ó, a két egylelkű Micsoda harmónia van intim egységükben! Milyen költői! A parancsoló szükségletből mérhetetlen élvezet lett, misztikus élménnyé magasztosították. totálisan fókuszálták érzéseiket, mg ölük kiürült. Átélték saját és egymás enyhülését... együtt, egyszerre...  is át akarja élni, testileg is! Semmit sem hagyhat ki, amit Szofival, Szofiról, Szofi által megtapasztalhat!

De most egy nyers-vers motoszkál benne. Talán dal lesz belőle!

enyh-hely mélyén

lezúduló aranypatak

tör magának utat

gáttalan fényre jut

mézharmat megül

majd cseppen

bőcsobogású hömpöly

ragadja magával

Sokakat megbotránkoztató dal lesz, főleg az álszent európai népek fognak megütközni rajta! A keresztény egyházak beléjük nevelték: minden ami a testnek jó, az alantas, sőt bűnös dolog. A hét főbűn! Ostobaság! Faqlánkság, bujaság, kapzsiság, hiúság, restség, harag bosszú. Mind a hét tulajdonsággal bír, mégis kegyben áll Istennél. Az Ő harcosa!

Vajon miért is lenne bűn, ha valaki szeret jókat enni és szeretkezni a feleségével? Őt örömmel tölti el, ha ünneplik a rajongói a koncerteken, és elvárja, hogy meg is fizessék a fellépéseiért. Ebben mi a bűn? Restség? Ugyan! Folyton úton van, dolgozik, jól esik a pihenés! Ha pedig megtámadja valaki Szofit... Briant vagy őt magát, nem fogja eltűrni senkitől!! A bosszút ugyan Isten magának tartja fenn, de emberek keze által teljesíti be. Ki tudná ezt náluk jobban? Feladataik közé tartozik ez is! Hát akkor a maga dolgaiban is ő áll bosszút! SEMMI SEM BŰN, AMI TERMÉSZETES!!! Meg fogja írni azt a dalt, és a hét főbűnről is ír egyet! Aki pedig megbotránkozik rajata - bármelyiken -, magára vessen! A természetet - az emberi természetet is - Isten teremtette, és amit Ő teremtett, az mind jó!

- Igazad van, David! - szólalt meg Brian a háta mögött. - Írd csak meg ezeket a dalokat. Sokan figyelnek rád, sokan szeretnek. Hallgatni fogják dalaid, és hallgatni fognak rád! Rá fognak érezni az igazságra! Ez a te küldetésed! Formáld, alakítsd az emberek világnézetét a helyes irányba! Itt nem volt semmi gond?

David körülnézett. Úgy elmerült érzéseiben, gondolataiban, hogy semmit sem észlelt abból, ami körülötte történt. Csak most érezte meg a feszültséget. A mosdó felügyelője behúzott nyakkal, rémülten állt egy közeli, szépen faragott oszlopnak támaszkodva; A biztonsági őrök tisztes távolságból, meredten figyelték kis csoportjukat; yakuza őrzői kigombol ingben álltak körülöttük, mindenki megcsodálhatta dúsan tetovált felsőtestüket, ami "mesterségük címere". Ez a látvány tiszteletteljes félelmet keltett azokban, akik támadólag akartak fellépni védettjükkel szemben, elég volt csak megmutatni ékességüket, ezzel már el is kerülték a viszályt, az erőszakot. David elmosolyodott.

- Nem, nem történt semmi! Minden rendben van! Mehetünk vacsorázni!

De szép is lett volna! Milyen jól hangzott! Ám előbb be kellett jelentkezni,csomagok, a szobák birtokbavétele, ezernyi apró, ám el nem hanyagolható tennivaló... civilizációs átok! (Bár az őskorban élhetnének! Megtér zsákmányával a vadászatból, a barlangban várja nősténye friss hideg vízzel, forró öleléssel -  Ó! Szofi! -, ölt, ölel, eszik, ölel, alszik, ölel, harcol, öl, ölel...)

Közben egy civilizációs áldás! Zuhanyozás. Kettesben Szofival! Nem is lenne férfi, ha nem használná ki a helyzet nyújtotta lehetőséget! De férfi, és Szofi odaadó, jó feleség! Miközben a rájuk záporozó forró vizet és egymást élvezik, Szofi egy különleges kérést suttog a fülébe. Egy pillanatra megütközik rajta... Miért ne? Ha ő ezt kívánja? Megteszi neki, végül is ura a testének! Fontolgatásra amúgy sincs idő, mert.. Szofi már ragyog... a kitörés elkerülhetetlen... elkezdődött a földrengés... ó, gyönyörűségem... itt az extázis... és a ráadás, Szofi kívánsága... Ah! Fenomenális!... hogy egy ilyen egyszerű dolog ilyen kéjt váltson ki!... Szofi sikolt... és remeg, remeg, remeg... ő meg boldogan szorítja magához, boldog, mert egy új élménnyel ajándékozta meg asszonyát és önmagát. Legszívesebben újra kezdte volna, de Szofi ellenezte.

- Miénk az éjszaka, lesz még rá idő. Viszont te egész nap nem ettél semmit, pedig szükséged lesz energiára!

- Tényleg nagyon éhes vagyok. És ami a fő, el akarok dicsekedni Briannek ezzel az újdonsággal! Biztos ő is ki akarja majd próbálni!

- Hát nem is tudom. Brian elég konzervatív ezen a téren.

- Mit értesz ez alatt, hogy konzervatív?

- Majd később megbeszéljük. Jó?

Elővette a mosdókesztyűket, és David átadta magát a fürdetés zsongító, megnyugtató érzésének...

Mire leértek az étterembe, már csak Brian volt ott, társaságuk többi tagja már végzett a kései vacsorával. Rajtuk kívül más vendég most alig lakott a kis szállodában, majd' minden szobát ők foglaltak le.

- Na végre, itt vagytok! Nektek tempurát rendeltem. Fogalmam sincs, hogy vagytok képesek  ezeket a férgeket megenni!

- Ezek nagyon finom férgek, Brian. - védekezett Szofi.

- Jól van, ti tudjátok. Azt mindenesetre közöltem a szakáccsal, hogy ha közéjük csempész olyan oxálsavas förmedvényt, holnap ő lesz a főfogás, nyárson sütve. Megnyugtatott, olyat ők nem is tartanak, nincs rá igénye senkinek. Mindenesetre én ezeknek sem akarom érezni az ízüket, úgyhogy fenntartom a blokkolást.

- Kár, hogy blokkoltál...

- Igen, tudom, hallottalak titeket. Nagyot alakítottál David!

- Szofi ötlete volt. Neked nem merte mondani, pedig ez inkább a te profilodhoz illik.

- Nem... merted? Kincsem! De hát miért???

Szofi lehajtotta a fejét és nem válaszolt. David megtette helyette.

- Azt mondta, te konzervatív vagy ezen a téren.

- Konzervatív? Én? Na jó, most együnk, majd ezt megbeszéljük!

Három szakács is dolgozott az asztaluknál, ezeket az ételeket hagyományosan a vendég szeme láttára készítik el. Brian szuki-jakit evett marhahúsból, David és Szofi tempurát, tenger gyümölcseit palacsintatésztában sütve. A köretek, szószok elborították az asztalt.

Davidot most az evés foglalkoztatta a legkevésbé. Arról a bányáról akart minél többet megtudni, amihez szükség lesz az ő segítségére is. Alig várta, hogy új kalandban legyen része Szofival és persze Briannel.

- Mikor mehetek végre veletek a bányába? Mi történik ott?

- Ez egy szupertitkos projekt, David! - kezdte Szofi magyarul, hogy a körülöttük sürgölődő szakácsok és felszolgálók ne érthessék szavait. - Büszkeségből titkos. Szerintem teljesen felesleges is, de Vaszka megmakacsolta magát. Végig akarja csinálni, bármi áron. Érted? Bármi áron! Ez nagyon jól jön most nekünk. Olyan árat kértem érte, de olyat! Nagyon fogsz neki örülni! És az egész világ is! Főleg az a része, amelyik nézi a videóidat...

- Jó, jó, de nem kezdenéd az elején? Ha az én "örömömért" maradtatok el ilyen sokáig, nagyon szomorú leszek! Még meg is büntetlek! Nekem az a legnagyobb öröm, ha velem vagytok!

- Nem, nem azért, az csak később alakult ki, de nagyon jól alakult így...

- Szofi! - Brian nem bírta tovább, belső kapcsolat nélkül is jól átérezte David feszült nyugtalanságát, tudta, milyen érzés Szofi nélkül, ezért együtt érzett Daviddal. - Majd én elmondom.

- Ez egy gyémántbánya David, egy kimberlit-kürtő. Az egyik vájatot úgy ötszáz méter mélyen a kék agyag határától mindössze két méterre fúrták. Nagy hiba volt, mert ez a vízzáró réteg közel sem vízszintes. Átfúrták, és a fölötte lévő víztartó medence tartalma beömlött a bányába, elöntve az alsóbb rétegeket. A bányászok szerencséje az volt, hogy mérnökeik pancserek, össze-vissza furkáltak, az egész olyan, mint egy háromdimenziós labirintus. Néhányan persze rögtön megfulladtak, de a többségnek sikerült magasabb vájatokba jutni, és... ott rekedtek. Vaszka minket hívott, segítsünk kihozni őket. Még kétezer méteren is vannak vájatok, ők nem boldogulnak ezzel. Ja, és ha már úgyis ott vagyunk, tüntessük el a vizet is! Emiatt nem tudtunk hamarabb jönni.

- Oké, ezt megértem. Hogy oldottátok meg?

- Azt rögtön megállapította Szofi, hogy a labirintusban rekedt embereket csak úgy tudjuk kihozni, ha "kihúzzuk a dugót", leeresztjük a vizet. A kérdés csak az volt, hova? Lementünk a bányába, amilyen mélyre csak lehetett. Az aljáig. Ők ott fent nem tudták, hogy mi a víz felszíne alatt is tudunk lélegezni, hogy mi ott is elemünkben vagyunk. Földben víz, vízben levegő. Szofiban én, bennem Szofi. Csodálatos és rettenetes túra volt. Víz kimosta gyémántok csillogtak, halottak lebegtek a vízben. Nem volt sötét, és ez felkeltette Szofi érdeklődését. De erről majd később. Ő jobban el tudja magyarázni. Sokáig tartott, míg leértünk, néha élő emberekkel is találkoztunk. Először megörültek nekünk: "Itt a megmentő csapat!" Aztán megmondtuk nekik, hogy még nem tudjuk kivinni őket, de megoldjuk a víz elvezetését, akkor kijuthatnak. Addig tartsanak ki. A legnehezebb itt is,meg a felszínen is az volt, hogy le tudjuk beszélni a többi embert arról, hogy velünk tartsanak.

Amint leértünk, elkezdtük vizsgálni, mi van alattunk. Nagy nehezen találtunk egy helyet, ahol a talajréteg elég vékony volt egy kéregbeli vízfolyás felett. "Na, Kincsem, itt kell földrengést aktiválnunk! Ha ez a réteg átszakad, víz a vízhez távozik." Csak a harmadik földrengésre szakadt át, de addigra úgy belejöttünk, hogy egy negyedikkel jól ki is tágítottuk.Nagy volt a kísértés, hogy most a szakadáson keresztül kiússzunk a bányából és folytassuk a túrát, de vártak a bánya foglyai. Sodrás ellenében kellett haladnunk, ennek örültünk, mert azt jelentette, hogy magamat idézzem: "víz a vízhez távozik." Elkezdhettük a mentést. Másnap megérkezett Vaszka tengernyi riporterrel, TV, Rádió... Az egyik ázott bányászt - nagy felhajtással -ő támogatta ki a bányából. Szofi, folytasd most te, de ne beszélj mellé!

- Oké, a lényeg:Miután a jóllakatott "Média" távozott, Vaszka minket faggatott ki. Én bolond, megemlítettem neki, milyen furcsa világosság volt a bányajáratokban, a japánok ezt chiki- jelenségnek nevezik. Azt jelenti, levegő a földből, és a tektonikus, valamint a vulkanikus földrengések előhírnöke és kísérőjelensége. És tényleg földrengés, földrengések következtek be! Csakhogy azokat mi csináltuk! Nem gondoltam volna, hogy Vaszkát egy ilyen geológiai tünemény így lázba tud hozni, bár mi sem értettük... Teljesen fellelkesedett, és megkérdezte: milyen vastag itt a földkéreg? Mondtam neki, elég meglepő, de még tíz kilométer sincsen. Gondolkodott egy kis ideig, majd intett nekünk, és bevonultunk a bányaigazgató irodájába. Csak mi hárman, mindenki mást elparancsolt maga mellől. z első dolga volt megkeresni az igazgató repi-vodkáját, majd miután megerősítette magát vele - és minket is -, mesélni kezdett.

"Még a szovjet időkben, 1970-ben indítottak egy kutatóprogramot. át akarták fúrni a földkérget, átjutni a Mohorovicic-féle (röviden: Moho, így minden náció ki tudja ejteni) diszkontinuitáson (ez a határ) és belefúrni a Földköpenybe. Nem sikerült. Egészen a rendszerváltásig folytatták a próbálkozást, akkor ez is a többi, közvetlen hasznot nem hajtó projekt sorsára került. Nem kaptak hozzá több pénzt. Pedig már a tizenharmadik km.-t is megközelítették a fúrással. Közel húsz évi munkának az eredménye néhány kétes értékű információ: sokkal több víz, és sokkal magasabb hőmérséklet van a Föld mélyén, mint azt eddig feltételezték. Ráadásul a chiki-jelenség mindvégig jelen volt kisebb-nagyobb intenzitással. Földrengés vagy vulkánkitörés nélkül!"

- Hát most lesz mindkettő! - kiáltott fel David. - Azt mondtad - már az előbb is felfigyeltem rá, csak nem akartalak félbeszakítani -, a chiki-jelenség = levegő a földből: mindkettő te vagy! Megmagyarázhatatlan fényhatás, a földrengés előjele és kísérője. Szofi, te pontosan ilyen vagy! Te vagy az én Chiki-jelenségem! Édes, édes Chikim! Gyere, ragyogj nekem újra!

Ezzel felpattant helyéről és odaugrott Szofi mellé.

- A többi nem érdekel? - kérdezte Brian.

- Most nem. Sejtem, mi a folytatás. Fúrunk. Ha így látjátok jónak, meglesz! De ez az én éjszakám! Ma éjjel én leszek Namazu, a Föld belsejében lakozó óriásharcsa, ami a földrengéseket kiváltja, és igencsak fickándozhatnékom van. Sok földrengés lesz és sok vulkánkitörés! Ragyogj Chiki, ragyogj szerelmem!

Felkapta Szofit a székről és vitte fel a lépcsőn, végig a folyosón, be a szobába és vitte, vitte volna tovább, de ott volt az ágy, s úgy gondolta, ott is ölelheti, ott is érezheti a súlyát, gyönyörködhet sugárzó szemében, szerelmében. Letette hát az ágyra, s míg ruháikat leszórták magukról, bámulta az asszony szépségét, gyöngyház-fényű bőrét, csillogó szemét, hívó-csábító buja mosolyát. Amikor magához szorította remegő, élettől duzzadó testét, érezte, amint megvonaglik a vágytól...

...megrendült a föld, s a vulkán mélységes mélyéből mély morajlás tör fel, perzselő lehellet árad belőle, melyet szélvihar ragad magával szédítő táncba. A tűzhányó hevesen reagál a föld remegésére (magmakamráját feszíti a kőzetolvadék, az hörgő hangok kíséretében felfelé nyomul, betölti az átmeneti kamrát), kráteréből lángnyelvek lobbannak a légbe, szikrázó csillagraj száguld a magasba, az izzó lávafoszlányok csattanva csapódnak a talajra, mely a vulkán fölött meg-meg emelkedik, remeg a belsejét feszítő lüktetéstől, átveszi ritmusát, mintha a Föld szíve együtt dobogna a vulkán pulzálásával. Az mint tűzokádó sárkány lángokat lövell, vérvörösen izzó tűzfüggönnyel burkolja be a hegyet, melyen újabb és újabb rengések vonaglanak végig, a levegő szélvészként száguld, szívóereje szinte követeli a kitörést, a talaj egyre vadabbul, egyre sűrűbben emelkedik... süllyed... emelkedik... A magma fölfelé tolul, pörölycsapásszerű ütéseket mérve a kürtő falára, ez már a krízis, a kitörés elkerülhetetlen, a földlökések vadsága fokozódik, végül rettenetes, fékezhetetlen erővel, bömbölve kirobban a kráterből a felgyülemlett magma, fehéren izzó lávaeső ível a légen át a földre, fényözön árad szét, a levegő mintegy égni kezd, a Föld hatalmasat rándul... majd elcsendesedik.

A tűzhányó pár pillanatra megpihen, de átmeneti kamrájábaúj adag kőzetolvadék nyomul fel a mélyből, erre a talaj újra rázkódni kezd, és a sorozatos rengések következtében...

Megállíthatatlan folyamat, az elemek harca ez,a föld és a levegő játéka a tűzzel, szorítja, szítja, táplálja, gerjeszti, az pedig önmaga törvénye szerint újra, meg újra magmaömléssel válaszol, bár már jelentős részét kiadta magából, még mindig óriási erő feszül benne, amit a földlökések még tovább fokoznak, a magmaoszlop lüktetve remeg, perzselő szél vonzza feljebb és feljebb, a föld már folyamatosan reng, rázkódik, vonaglik felette, elérkeztek a paroxizmushoz, a kitörés leghevesebb szakaszához, a vulkán mind mélyebben és mélyebben lévő rétegei aktivizálódnak és törnek felfelé, dübörög a föld, zeng az égbolt, jön, jön a végső magmaömlés, kolosszális, mindent felülmúló kitörés egyenesen fel a magas égbe, majd tűzesőként visszahullva a földre. A bőségesen ömlő láva tűzfolyamként tölti be a talaj gyűrődéseit.

A tűzhányó magmakamrája kiüresedett, az űrt betöltendő a levegő minden irányból beszívódik és összejátszva a Föld vonzerejével, ez a roppant erő mennydörgő robajjal magával rántja az egész hegyet, le a vulkán rettentő mélységébe, a tűz birodalmába.





 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.