Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. fejezet Zediki (kész)

"Légy férfi!" De hát hogyan? - Lüktetett a fejében a vér, fülében hallotta zúgását, mint morajló, hullámaival partra futó-visszahúzódó tengert. - Hogyan legyen férfi, ha nem az? Kvasszár teljesen beleőrült szerencsétlenségébe, bosszújába. Vérszomja elvakította olyannyira, hogy már nem is veszi észre, ami a szeme előtt van. Eszement eszelős... Milyen vezér az ilyen?

Végigsimított szőrtelen arcán, csupasz, gyermeki mellkasán. Bár férfi lenne már! Allah megtagadta tőle ezt. 24 éves, de még nem férfi... De nem is nő! Soha többé nem vesz fel női ruhát! Nem, nem, soha! Ő férfi... férfi lesz! Be fogja bizonyítani Allahnak: méltó arra, hogy testét férfiassá érlelje! Megtesz mindent ezért, szolgálja a Szent Ügyet, harcol... talán... talán Kvasszár őrülete az, ami kell... "Légy férfi!" Igen. Férfi lesz! Ha ez kell hozzá, elcsábítja azt a nőt, aztán... Becsúsztatta kezét nadrágjába, belemarkolt fejletlen ágyékába. Egész valóját megrázta feltörő zokogása. Ágyára vetette magát, arcához ölelte a párnát, hogy beléfojtsa. Nem hallhatja senki!

Menekül... a Nap égről csorgó tüze hólyagosra égette finom bőrét, de megy, megy tovább, árnyék úgy sincsen, víz sincs, száraz a fű is, melyen feltört lábaival bukdácsol. Nem érez fájdalmat, a lelkét korbácsoló iszonyat minden más érzést felülmúl, elfed... Menekül... Előző nap megpihent, a sziklák között elrejtőzött a Nap gyilkos sugarai és üldözői elől... hallotta őket... Muhammad! Hol vagy? ... Kisfiam! ... Az irtózat jeges rémülete leuralta, megbénította elméjét, az undor össze-össze rántotta kis testét... Kiszáradt torkát nyál öntötte el... Nem vették észre. Elmentek. Sokáig nem mert még azután sem előbújni, aztán a fáradtság legyűrte. Elaludt. Sötétben ébredt, a távolban farkas üvöltött... Indulnia kell... víz kell... enni kell... menekült tovább.

A Hold éles fényében hatalmas fekete árnyékot vetettek a sziklák. Nem tudta, hová lép, csak ment... el... el, minél messzebb... Ha a farkas torkában végződik rövid élete, az is jó... Szandálja elszakadt... elveszett azon a görgetegen, amin végig-gurult... a patak... a túlsó parton ott a farkas... megdermedt... az a mozdulatlan levegőbe szagol, majd elüget... ó, a víz... a patak mentén megy tovább... nem! Ott fogják keresni!

Hajnal óta a száraz pusztán menekül... vérmocskos sebeit legyek kerülgetik... szédül az éhségtől, tüzel a torka... tovább, tovább, mindegy hová... el az iszonyattól!

Lódobogás. Hátranéz. Ők azok! Ők... futni...nem bírja... a tüzes levegő már a tüdejét perzseli... nincs hová elbújni... "Ott van!"... "Muhammad! Kisfiam!"... futni...el... felbukik, és...

… ekkor megnyílik alatta a föld, zuhan... mélyre, hűvös sötétbe, puha homokra. Hűs szellő simít végig összetört testén, víz-illatot sodorva magával. Derengő fény, vízcsobogás. Biztonság... biztonság ... biztonság...VÍZ! Odakúszik, belehengeredik, megmerül benne; habzsolja égő torka, égő teste enyhületére. Végigtöröl arcán... mi ez?... MI EZ? SZŐR! Belemarkol, rángatja, tapogatja... nincs már kétsége... férfi lett! FÉRFI! Az arcát sűrű, göndör szőrzet borítja. Örömében felsikolt, és... rázza... rázzza...

- Zediki! Ébredj!

Arsan rázza. Álom volt. Arcához kap. Csupasz. Álom volt.

- Gyere, meg kell beszélnünk, mit teszünk!

- Menj! - mondja neki fuldokolva a csalódottságtól. - Menj most! Hagyj magamra!

Arsan figyelmesen ránéz, bólint és kimegy. Mit láthatott rajta, ami ilyen engedékennyé tette? Nem fontos. Nem szőrzetet, tehát nem fontos. Ám ez az álom!

Az elejét ismerte. Túl jól ismerte! Újra és újra visszatér álmában az a menekülés, mikor nyolc éves korában megszökött otthonról. Azóta kétségbeesetten próbálta felejteni egész addigi életét, szökését, de az álmában kísértette, újra és újra felmerült az elfojtott emlékek kútjából, hogy megrabolja nyugalmát, és visszarántsa a gyalázatba...

De a vége! A mostani álom vége teljesen új. Akkor elfogták és hazavitték. Miért álmodja most másként? Mit jelenthet ez? Jelent egyáltalán valamit, vagy csak egy angyal pillanatnyi könyörülete: legalább álmában legyen rövid boldogsága? Talán az angyal könyörülete a jövő felé mutat! Talán történni fog valami, és ő férfivá érik végre! Talán ez a mostani akció lesz...

- Zediki! Rád várunk! - Kvasszár hangja a nappaliból.

Ez a Kvasszár egy kíméletlen hajcsár! Megszállott! Igen. De ő most jól megmondja neki! Dühösen rontott ki szobájából.

- Várni is fogtok! Fontosabb dolgaim is vannak!

- Mi fontosabb az életednél? - kérdezte gúnyosan Arsan.

Meghökkent. Ahhoz, hogy férfivá érjen, élnie kell még...

- Miért fenyegettek folyton? Egész éjszaka dolgoztam, megtaláltam azt a nőt - rendben, férfi leszek - és el fogom csábítani! Mit vártok még tőlem?

- Először is az útleveledet. Arsan szerez bele Dél-Afrikai vízumot.

- Minek?

- Elutazunk. Velük. Foglaltam helyet ugyanarra a gépre. Mi már megbeszéltük, így lesz a legjobb.

- Dehát miért? Én nem akarok oda utazni!

- Jössz velünk, mert muszáj! Recepet hajnalban lelőtték. Veszélyes itt maradnunk, még mutatkoznunk sem lenne szabad. De azok éjjel elutaznak. Ha velük repülünk, nagyobb esélyed lesz a nő elcsábítására is. Össze lesztek zárva. Aztán Dél-Afrikában már tiszta lapunk van. Érted?

Értette. Menekülniük kell. Recepet megölték, ha megtalálják a testét, ki fogják vizsgálni az ügyet, kiderül, hogy hamis papírokkal jött be az Államokba, útitársait is keresni fogják. Veszélyben vannak. Recepet megölték. Nem kellett volna Arsannal küldeni! Most már mindegy! Jobb is, hogy elutaznak. Minél hamarabb! A repülőgépen tényleg nagyobb esélye van meghódítania azt a nőt, aki miatt szoknyát kellett viselnie! Jó. Megteszi. De aztán? Mit csinálnak Johannesburgban? Nem csak hogy nekik van ott tiszta lapjuk, de az egész ország tiszta, fehér lap számukra is. Éppen meg akarta kérdezni Kvasszárt, mégis, hogyan képzeli a továbbiakat, de az megelőzte.

- A te dolgod hekkerek gyöngye, hogy megszervezd az ottani tartózkodásunkat! Teremts kapcsolatot ottani testvéreinkkel, és deríts ki mindent, ami a segítségünkre lehet. Kell egy olyan hely, ahová elcsalod a nőt, ahol elkaphatjuk. Meg sok ember, aki velünk van!

- Persze, mert hízelgéssel mindent elérsz, azt hiszed?

- Inkább üsselek?

- Őrült vagy, ember! Túl sokat vársz tőlem! Mi vagyok én? Csodatévő dzsinn?

- Meg kell tenned, ha élni akarsz! Én szerzek pénz hozzá.

Kvasszár ezzel le is zárta a témát, intett Arsannak és elvonultak. Mindegy, hasznukat úgy sem venné, egyedül jobban boldogul. Legalább nem zavarják kérdezősködéseikkel. Bekapcsolta a számítógépet, és belemerült a kutatásba.

---------

Ugyan mire is számított? Köszönetre? Itt kell szorongania a turistaosztályon, míg Kvasszár az első osztályon terpeszkedik. Hát persze, hogy megmagyarázta! Őt nem láthatja a nő, mert felismerné, és benne a veszélyt is. Mintha valaha is ártani tudott volna neki! Nevetséges. Gyenge vigasz, hogy Arsan is itt van vele. Vigasz? Még mit nem! Kényelmesebben elhelyezkedhetne egy kevésbé szekrényszerű, s valamivel illatosabb útitárs mellett. Legalább békén hagyná! De nem! Folyton böködi a könyökével: "Odanézz!", "Figyeld őket!", "Na, te jól pofára estél!" Minek bámulná a nőt a pasijával? Elég volt egy pillantást vetnie rájuk, már tudta, itt a csábítás nem jöhet szóba. Valami mást, okosabbat kell kitalálniuk. A nő olyan imádattal néz a pasijára, hogy az már botrányos!

Amikor Kvasszár meglátta őket, először igencsak megnyúlt a képe, aztán az őrület szikrái villantak szemében, s fellelkesülve közölte velük gyanúját: Ez a Bloki Sunny! Figyeljétek meg, ez ő! Annak kell lennie!" Hát nem az. Arsannal odatolakodtak mögéjük az útlevélvizsgálathoz, a pasit Briannek hívják. Ő az új fiú. Az a Bloki elő sem került mindvégig, az utolsó pillanatig vártak rá, ők szálltak fel a gépre utolsónak. Kvasszárt most eszi a fene a kényelmes első osztályú helyén, nem tudja, felszállt-e a gépre az a Bloki, vagy sem. Úgy kell annak a hajcsárnak! Hagy izguljon! Addig legalább reménye is van. A párocska három ülést foglal el, az ablak felőlire egy táskát tettek, mintha várnának oda valakit...

A táska! Valami feltűnt neki azzal kapcsolatban, még a terminálban. De mi? Mi volt az a furcsaság, aminek akkor nem tulajdonított jelentőséget, de azóta sem megy ki a fejéből? Ott van a tudata szélén, de nem tudja megragadni, pedig érzi, hogy fontos, fontos lehet! Ó, hát így nem lehet gondolkodni! Arsan már megint az oldalába bökte a könyökét!

- Figyelj, Zediki! Ha te ezt a nőt elcsábítod, én földig hajlok előtted!

És nevet hozzá! Mit, nevet? Röhög! Majd én elveszem a jó kedved!

- Te Arsan! Az útlevélvizsgálatnál nem tűnt fel neked valami szokatlan?

- Mire gondolsz? Arra, hogy a nő két útlevelet adott át?

- Nem. A másik biztos azé a Briané volt. Valami más.

- Nem az övé volt, azt ő maga adta oda. Szerintem a másik annak a Bloki nevű pofáé. Az vajon hol marad?

- Ne hülyíts, Arsan! Nem mutathatod be más útlevelét, ha ő nincs ott! Össze kell hasonlítani a fényképpel!

- Kit érdekel?

- Engem! Te nem találod különösnek?

- Mit?

- Azt, hogy ketten három útlevelet mutattak be. És ez még semmi! Most ugrott be: A nő táskáját leellenőrizték! Érted? Kinyittatták, és belenéztek!

- Abban meg mi a különös? Ezek folyton matatnak! Még a segged sincs tőlük biztonságban!

- Nem figyelsz rám, ember! Az útlevél-vizsgálók nem matatnak! Az a vámosok dolga, vagy a biztonságiaké!

- Gondolod, hogy ez fontos? Számít ez nekünk valamit?

- Azt nem tudom, de érdemes elgondolkodni rajta, nem?

- De. Majd ha felállhatunk, átmegyek Kvasszárhoz, beszámolok neki erről. Gondolkodjon róla ő! A gondolkodás az ő feladata. A tiéd meg az, hogy elcsald a nőt a romokhoz. Rájöttél már, hogyan?

- Még nem, és ha folyton lökdösöl, nem is fogok!

- Kérlek! Én meg sem mozdulok! - mondta sértődötten Arsan, és elfordult tőle.

Az bizony jó lenne, gondolta Zediki. Nehéz döntés előtt állt, nyugalomra volt szüksége. Az előbb nem mondott igazat Arsannak. Rájött, mivel hódíthatja meg a nő szívét, sőt sikerében is bizonyos volt. De ezt a módot nem fogja elárulni sem neki, sem Kvasszárnak! Nem, nem! Ki kell módolnia, hogy a feladatot teljes egészében rábízzák, még kérdéseket sem tegyenek fel neki ezzel kapcsolatban. Érjék be az eredménnyel. Nem kockáztathatja meg, hogy erről az akciójáról híresüljön el, örök szégyent vonva a fejére.

Arsan megint oldalba bökte.

- Már kikapcsolhatjuk a biztonsági övet. Hallod? Megyek Kvasszárhoz!

- Mondd meg neki, hogy el tudom szédíteni a nőt! Meg is teszem, ha szabad kezet kapok hozzá. De csak akkor! Nem szóltok bele, nem is kérdeztek semmit, és akkor a nő ott lesz! Elkaphatjátok!

- Na nézd csak! De feltoltad az orrod, te lidérc! Mit főztél ki?

- Nem mondok semmit! Ez az én ötletem, nem adom ki!

- Jól van, jól. Átadom az üzenetedet. Kvasszárét is neked!

Már megint megbántotta. Nem számít, ha látja majd az eredményt, megbékél, és gratulál neki. Arsan hangulatai gyakran, átmenet nélkül változtak. Többnyire kedélyesen viselkedett, könnyedén vette az életet. Nem igényelt bocsánatkérést, és csak percekig tudott haragudni. Viszont ha elkapta az indulat, jobb, ha mindenki elmenekül a környezetéből, aki félti az életét. Úgy vette észre, őt kedveli ez a nagy medve. Mégsem bízhatja rá a tervét, nem kérheti a segítségét.

Nehéz lesz végrehajtania, és még abban sem biztos, belevág-e. Bele, hát persze! Most már, muszáj! Beígérte nekik, tehát muszáj. Feltéve, ha hagyják szabadon cselekedni. Még a közelben sem lehetnek, amikor beszél a nővel! Ha megértik a stratégiáját, neki vége!

Olyan egyszerű az egész! Távol kell tartania őket, minél távolabb, nehogy rájöjjenek. A női szívet nem csak férfi tudja meghódítani! Gyereknek erre sokkal nagyobb esélye van. Ha már ezzel a csökevényes léttel verte meg a sors, vagy Allah, legalább valami haszna is legyen belőle! Viszont ha a harcosok megtudják, milyen szerepet vállalt magára, sosem tekintik többé férfinek. Még ha kinőne a szakálla, mint álmában, akkor sem. Vajon mit jelenthet az álma? Üldöztetése végén menedéket, biztonságot talált, és férfivá érett. Bekövetkezik talán sorsában a régen várt fordulat?

Már többször volt alkalma megpihenni időleges biztonságban, de mindig történt valami, és újra küzdenie, menekülnie kellett az életéért. Amikor először elszökött otthonról, nyolc éves korában - amit újra és újra átél álmában  -, visszavitték, és élete még gyalázatosabb lett. Anyja faggatásának engedve, elmondta neki irtózatának, szökésének okát. Abban bízott, ő majd megvédi. De nem. Ő is ellene fordult. Undorodva ellökte magától, és sértő szavakat vágott a fejéhez, olyanokat, amiknek jelentését még nem ismerte, csak később értette meg. Az anyja többet rá sem nézett, nem engedte magához. Az apjának egy másik felesége vette gondozásba, amelyiknek még nem született fia, csak lányai voltak. Megvédeni ő sem tudta. A saját lányait sem. Viszont...

Arsan vágódott le a mellette lévő ülésre. Azt gondolhatta, nem vette észre érkezését, mert még oldalba is taszajtotta.

- Hé! Mivel vágódtál be Kvasszárnál? Mi oka van ennyire megbízni benned?

- Szabad kezet kapok?

- Tőle igen. Engem még meg kell győznöd!

- Miért kéne? Ő most a vezérünk, nem?

- Na figyelj ide, te lidérc! Csak a feladat számít! Az én feladatom! Én szállítom le a nőt a völgybe. Veletek, vagy nélkületek, nem számít. Recep keresztbe akart tenni nekem, ezért megöltem. Lehetsz a következő!

- Lelketlen gazember vagy!

- Ne hízelegj! A lényegről beszélj!

- Ha nem csalom el a nőt a romokhoz, megölhetsz! De nem tudhatsz a módszeremről!

- Miféle csoda-titkos módszered van, amiről nem tudhatok?

- Jól mondtad. Csoda-titkos. Ha nem tetszik, csábítsd el te a nőt!

- Az én módszerem nála nem válna be.

- Akkor hagyd, hogy én...

- Jó, jó, tied a pálya! Innentől azt teszel, amit jónak látsz a cél érdekében. A nő holnap este ott legyen a romoknál! Ha megszökik, kinyírlak! Most pedig hagyj aludni!

Hagyja, persze, hogy hagyja! Legalább addig is nyugta van tőle, nem üti bele az orrát az ő dolgába – és a könyökét az oldalába - ez a lelketlen gazember! Sejtette, hogy Recep halálának Arsan az okozója, az sem lepte meg, hogy ő a gyilkosa, de az, hogy még el is dicsekszik harcostársa megölésével, megrémítette. Félreismerte volna?

Őt még mindig nyomasztja az a szerencsétlen eset, mikor mesterét dühében megölte. Nem azért, mert azóta, rendszeresen halálveszélyes küldetésekkel bízzák meg őt, nem. Szerette a mesterét, ragaszkodott hozzá. Megérdemelte volna, hogy megöljék a tettéért, vagy öngyilkos küldetést bízzanak rá, de ezt a haldokló mester megtiltotta a Vezérnek. Szerette Őt, megértette. De igazán csak azután, miután... Óh Allah! Nem kellett volna azt mondania! Ó borzalom! Hát már sosem szabadulhat meg ettől? Hagynia kéne, hogy Arsan megölje. Talán az lenne a legjobb. Bevégezni ezt a nyomorúságos életet. De a tegnapi álma akkor sosem válik valóra! Akkor sosem éli meg a férfiúság gyönyörét, pedig az még jár neki! El kell végeznie a feladatát!

Figyelni kezdte a nőt. Arra várt, mikor megy a mosdóba. Úgy akart vele beszélni, hogy senki más ne hallja. Bízott benne, a hosszú repülőút alatt lesz ilyen alkalom. Türelmetlen volt, szeretett volna már túl lenni ezen a megalázkodó hódításon, ugyanakkor attól is tartott, mi lesz utána. Hogyan fog reagálni a nő, viselkedésével nem fogja-e elárulni az ő magára vett szerepét? Nem fogja-e kényelmetlen helyzetbe hozni Arsan előtt? Kezdett eluralkodni rajta a szorongás. Megrázta a fejét, szabadulni akart ettől az elgyengítő érzéstől.

Itt az idő! A nő felállt, indul a gép vége felé. Neki is mennie kell utána! Mire a mosdókhoz ért, a nő már bent van az egyikben. Várakozni. Keresi a szavakat, fogalmazza mondanivalóját. Izgatott. Nem baj, ahhoz, hogy szerepét jól játssza, izgatottnak is kell lennie, úgy hihetőbb lesz a meséje. Nyílik az ajtó. Na most!

A nő lép ki rajta. Eléáll. Gyermeki mosollyal az arcán szólítja meg.

- Kérem, hölgyem! Ön Johannesburgig utazik? Ne értsen félre, csak tájékoztatást szeretnék kérni, nem kellemetlenkedni akarok! Fontos dolgom van Johannesburgban, de nem ismerem a várost. Segítene nekem?

Megdöbbentő hatás! Ilyen gyors sikerre nem is számított. A nő elkerekedett szemmel, kitágult pupillákkal bámul rá. Még nem is adta elő a fő műsorszámát, de már a nő teljes figyelme az övé. Látszik rajta. Sőt!

- Igen, ismerem Johannesburgot. Mi is odáig utazunk. Szívesen útbaigazítom. Hová akar eljutni?

-A régi város romjaihoz. Nagyon fontos, hogy még ma este ott legyek.

A nő aggódó arckifejezését nem lehetett félreérteni. Nyert ügye van!

- Jobb, ha elkerüli azt a helyet! Aki oda beszélt meg találkozót magával, az nem tisztességes ember. Ne menjen oda!

Na, még egy lapáttal tegyünk rá!

- Kérem, hölgyem, nekem feltétlenül fontos, hogy ott legyek azon a találkozón. Életbevágó! És, kérem ne magázzon! Szólítson úgy, mint fiatalon elhunyt édesanyám! Ön nagyon hasonlít rá, ezért is bátorkodtam megszólítani. Zediki a nevem, és kérem tegezzen!

- Jól van, Zediki, de így még inkább azt mondom, ne menj oda! Az egy nagyon veszélyes hely. A te szavaddal élve: életbevágó!

- Kérem, mondja meg, hogyan találok oda! Nekem ma este feltétlenül ott kell lennem! A családom becsületét kell megvédenem!

- Neked?

A nő fürkészőn nézi az arcát. Na, ez vastag volt. Milyen család lehet az, ahol nincs felnőtt, komoly férfi a család becsületének védelmére? Beveszi, vagy nem veszi be? Bevette! Várakozáson felül!

- Hát jó! Nem mondom meg, hol van, inkább odavezetlek! Várj meg a repülőtér előtt minket, veled megyünk! Lehet, hogy sokáig kell várnod ránk, de megéri!

Megvárja őket, persze, hogy megvárja! Tökéletes! A nő maga ajánlotta fel, hogy vele megy! Sokkal hosszabb szédítésre készült fel, arra, hogy majd könyörögnie kell, talán még sírnia is. Túl könnyű volt! Valami nem stimmel! Ez a nő nem buta, éveken át kibabrált Kvasszárral, és még él! Miért dőlt be ilyen könnyen neki? Ilyen erősen hatna rá az ő csábító, gyermeki mosolya? Vagy beizgult rá? Hihetetlen!

- Nagyon köszönöm, amit értem tesz, természetesen meg fogom várni önöket! Ön nagyon önzetlen! Úgy emlékszem azt mondta, az egy veszélyes hely, mégis odajön velem. Talán arra gondol, hogy… Ha fegyveres kísérőket is hoz magával, nem fognak mutatkozni, akikkel találkoznom kell!

- Ne aggódj! Csak a férjem és én kísérünk el, de nem lesz bántódása egyikünknek sem. Engem ott ismernek.

Hoppá! Ez igazán érdekes információ! Zedikinek fogalma sem volt arról, mi az a hely, de ha az ott élő iszlamisták szerint itt a legalkalmasabb elrabolni a nőt, akkor az az ő fennhatóságuk területéhez tartozik, esetleg  egy szövetségesükéhez. Nem kételkedett benne, hogy veszélyes, életveszélyes környék. A nőt mégis ismerik ott, tehát már járt arra, nem bántották, és nem is tart attól, hogy bántani fogják! Ki ez a nő? Netán valami módon kapcsolódik a mozgalmukhoz, és őt egy belharcba keverik bele? Ez megmagyarázná, miért packázhatott Kvasszárral annyi időn át. Mély levegőt vett, de nem volt ideje kérdéseit feltenni. Amint felemelte tekintetét, az egy haragtól izzó szempárral kapcsolódott össze. A pasija, illetve a férje ott állt a nő háta mögött, hátulról átfogva a vállát, birtoklóan vonta magához, s közben őrá meredt, szeméből sütött a gyűlölet. Zedikit iszonyatos gyengeség fogta el, úgy érezte, lábai felmondják a szolgálatot, megtántorodott... Aztán mindez elmúlt, mintha a szél fújta volna el, megkönnyebbült, s jobban érezte magát, mint mielőtt felszállt volna a repülőgépre.

A nő csípőből hátrafordulva, jobb kezét férje tarkójára simítva nézett fel rá, és az fölé hajolt.

- Beszélnünk kell! - Mondta neki.

- Hát persze, uralkodóm! - felelt rá a nő, s együtt visszaindultak az utastérbe. A nő még visszaszólt neki:

- Feltétlenül várj meg minket!

A férfitől búcsúzóul egy vad pillantást kapott, amitől majd' megállt a szíve. Nekitámaszkodott a válaszfalnak. Most mi van? Mi a fene van? fene... Már ezt eltanulta Kvasszártól. Mi jöhet még? Mindegy. Mire számíthat ezek után? Eljönnek, vagy sem? Méghogy túl könnyű! Az volt mindaddig, amíg csak a nővel beszélt, az volt. Volt. A férje viszont láthatóan, sőt érezhetően nem kedveli. Enyhe kifejezés. Nem féltékenység volt a szemében, nem. Vad, engesztelhetetlen gyűlölet. Vajon miért? Nem ismeri, sosem látta. Miért? Egyetlen oka lehet csak. Nem őt gyűlöli személyesen, hanem a származását! Rasszista. Hmm. Ez nem túl nagy baj. Ettől még a nő rá tudja venni arra, hogy jöjjenek el a romokhoz. Holnapra pedig eggyel kevesebb rasszista lesz az élők sorában. Megnyugodott, s már készült a helyére menni, mikor Arsan rontott az előtérbe, s egyenesen nekiesett.

- Itt van! Itt kell lennie! Te mit intéztél? Beszélj!

- Lassíts, testvér! Mit keresel?

- Nem keresek, hanem találtam! Amikor a pasi kijött – gondoltam: mit veszíthetek? -, odasétáltam az üléseikhez. És nyertem! Az ablak melletti ülésen az a táska! Tudod! Ott áll rajta ezüstösen, gyönyörűen: Bloki Sunny! Az övé! Megyek Kvasszárhoz. Te mit intéztél? Hagy vigyek két jó hírt! Ugye ott lesz?

- Arsan, te meg vagy kergülve. Ha sokat rohangálsz az első osztályra, még gyanús lesz!

- Köpök rá! Te meg ne okoskodj! Szóval mi van?

- A nő megígérte, hogy eljön, de a férje még keresztbe tehet nekünk. Dühös rám.

- A férje… szóóóóval a férje.

Zedikinek nem tetszett, hogy ez a lényegtelen momentum megragadta, és fogva tartotta Arsan gondolatait. Talán nem köt belé…

- Ha ez a pasi a férje, mit vártál, úgy mégis? A helyében én felkentelek volna tapétának! Te lidérc! Ha ezt eltolod, én…

- Nem tolom el! Ott lesz!

Majdnem kicsúszott a száján, hogy: a férjével együtt, de ez Arsan mostani hangulatában szédült nagy hiba lett volna. Megállapodás ide, megállapodás oda, kérdések özönével árasztotta volna el erről a furcsa találkáról. Olyan kérdésekkel, amelyekre nem adhatott volna választ. És ha Arsan igazán bedühödik, nem is lett volna képes rá! Mert akkor… nem, még gondolni sem akar a halálra!

- Ott lesz! – ismételte. – Ott lesz, ígérem!

Arsan végigmérte, fújt egyet, és otthagyta. Ment „jelenteni”.

Szédelegve támolygott vissza a helyére. Onnan, ahol ők ültek, meglehetősen nehéz volt szemmel tartani a nőt. Nagy szükség erre már nem is volt, a nehezét megoldotta, de az érdekelte, veszekszenek-e. Megállt hát széksoruk mellett, s mintha ismerősét várná vissza, a bejárati függöny felé nézegetett. Tekintete mindahányszor végigsöpört a párocskán, a viselkedésükből próbálta kiolvasni, mit határoznak. Abból, ahogy a nő nyugtatón simogatja a férfi arcát, ő pedig összevont szemöldökkel komoran tűri, arra következtetett, hogy még nem dőlt el közöttük a vita, de a nő fog győzni. Furcsállotta, hogy nem beszélnek egyáltalán. Lemaradt volna a veszekedésről, vagy ez most a vihar előtti csend?

Ajajj, úgy tűnik, az utóbbi! A férfi elkapta az ő érdeklődő tekintetét, és felpattant. Idejön! Ez most idejön! Csak nem akar jelenetet rendezni? Nem. Aránylag nyugodt, legalábbis uralkodik magán. Odaáll elé. Közel. Túl közel. Szűk a hely, nem tud hátrálni.

- Kérem, uram, én nem…

- Hallgass!

Hallgat. Ha akarna, sem tudna megszólalni. Érzi. A torka feszülő görcsben, és nem csak az. Mozdulni sem tud. A légzése is nehéz, a szíve is lassabban ver. Vagy csak az idő lassult le?

A férfi fürkésző tekintete a szemébe fúródik, hosszan, mélyen, egyre mélyebben, úgy érzi, már áthatolt a szemgolyóján, valahol az agyában matat. Ilyen érzés lehet, amikor szuggerálják az embert. Mit akar ez tőle? Mire akarja rávenni? Semmire. Legalábbis nem tapasztal magában semmi idegen késztetést. Úgy bűvöli, mint egy állatszelídítő. De mindeközben a férfi pillantása az, amely megszelídül, s az általa rákényszerített feszültség is enyhül, múlik, vége. Baráti hangon szólítja meg.

- Oké, Zediki. Elvezetünk oda, és melletted leszünk. De vigyázz! Jól fontold meg, hogy mit teszel! Rajtad lesz a szemem!

Ez a szem! Ez fogja figyelni! E szempár előtt kell leadnia a jelet: íme, itt vannak, ők azok, kezdődhet a gyilkolás, nőrablás! Ezek a szemek nem csak figyelni tudnak; most tapasztalta meg másodjára. Rémisztő érzés volt mindkettő, de mi a féltékenység, vagy rasszista indulat ahhoz képest, amire majd ott kerül sor? Vajon mire képesek még ezek a szemek? Reménykedett benne, többre nem.

Eszébe idézte - mintegy önmaga megnyugtatására -, hogyan változott a férfi szeme fokozatosa egyre szelídebbé. Mint ahogy a félelmetesen háborgó tenger elnyugszik, színe tisztára, áttetszővé, hívogatóvá válik… „gyere, befogadlak, merülj meg bennem, átölellek, elrejtelek, megtisztulsz bennem!” Nem múlt el belőle a féltés, a támogatását mégis barátian felajánlotta mielőtt otthagyta.

És ez volt az a pont, amikor Zediki összeomlott. Kártyavárként – mondhatni -, amint szépen eltervezett, felépített terve. Elég volt egy apró fuvallat… kész, vége. Nincs tovább! Ő ebből most azonnal kiszáll! Elege van a Nagy Muszlim Birodalomból, a Nagy Eszméből, a Nagy Kvasszárból. Mohamedből úgyszintén. Nem cselekedhet a muruvva ellen! „Aki a muruvvát megszegi, az nem egyéb sivatagi patkánynál!” Ó, de sokszor hallotta ezt… ó, de sokszor mondta ezt… és mindannyiszor igaznak érezte!

Az asszony, akire apja rábízta, jól bánt vele, talán szerette is, de miután rájött, milyen gyalázatos sorsra jutott, ő sem tűrhette maga mellett. Zediki – akkor még Muhammad Abul-Kászim – sem akart maradni, ezért az asszony elvitte őt a ruala-beduinokhoz, akik a Szírbán-vádiban táboroztak. Megkérte őket, fogadják be törzsükbe. Azt hazudta nekik, férje nem tud a gyermekről, bűne gyümölcséről. Hittek neki. Mely asszony venne magára ily gyalázatosságot ártatlanul?

A beduk befogadták maguk közé, és ezután velük járta végtelen vándorútjukat a Nefud-béli téli legelőktől Szíriába, onnan vissza, s újra meg újra, éveken, évtizedeken, talán évszázadokon keresztül. Az idő megállt, nem volt más, csak napra nap, csak homok, sziklák, tevék…

Köztük nevelkedett, szokásaik az ő szokásaivá, törvényeik az ő törvényeivé váltak. Egy lett közülük. Egy lett a sivatag uraival, akik az elképzelhető világok egyik legrosszabbikát tartják otthonuknak, mert ez az a hely, ahol szabadnak érezhetik magukat, és büszkék erre a szabadságra. Még az iszlám igáját sem hajlandóak hurcolni. Magukra vették ugyan kényszerűségből, de sosem tették magukévá valójában. Ami Mohamed vallásában tilos, őket nem korlátozza, legfeljebb színleg engednek neki. Büszke lelkük nem képes befogadni Mohamed törvényhozó istenét, akinek az emberrel szemben akarata van. A mai napig a dzsahilijja – az iszlám előtti idők – erkölcsét követik - a muruvvát. Ez a férfiasság, a virtus dogmája. Ámbár Allahot elismerik, nem bírnak fogékonysággal a vallásos misztériumok iránt, melyek inkább a képzeletre, mint az észre hatnak. A bedu gyakorlati, pozitív ember, ki csak tényleges dolgokra adja magát, ősei hagyományait vakon követi, és az aszkézis… na, az távol van tőle.

A bedu vallási dogmája: hűség mindenekelőtt.

„Aki a vendégszeretet nem gyakorolja, aki a sátrába menekülő üldözöttnek nem nyújt segélyt üldözői ellen, aki az ígért hűséget meg nem tartja, aki törzsét és ennek érdekeit elárulja, aki nem áll bosszút törzsfelének vagy a hozzá menekült idegennek kiontott véréért, aki féltékenyen nem őrzi a szabad születésű telivér nemes arab jogait a nem szabad születésű ellenében, az nem becsületes arab ember.”

Mikor ő beállt az iszlamisták közé, nem elárulni akarta törzsét. Ellenkezőleg! Tanulni akart, hogy könnyítsen sorsukon. Értük akart dolgozni, küzdeni, harcolni. Mestere csábította erre az útra a Damaszkusz melletti tevepiacon. Tanítványokat keresett magának, és felismerte az intelligenciát abban a kölyökképű fiatalemberben, Muhammadban, aki akkor ő volt.

A mester… Ma már másodszor jut eszébe, pedig agya legkisebb zugába száműzte. Vissza! Nem akarok rád gondolni! Fáj! Miért kísértesz? Szerettél, jó voltál hozzám. Hagyj hát… A mester sohasem cselekedett ok nélkül… mit akar közölni vele?

Ne! Inkább nem akarom tudni! Ne szólalj meg! Még mindig a szívembe hasítanak azok a szavaid! Akaratlan sértés volt, nem tudtad, mit jelentenek nekem azok a szavak: „Még több tudást kell magadba szívnod, fiam!” Ó, ez a gyalázat! Nem tudhattad. De a bedu büszkeség a legapróbb bántalmat sem tűri megtorlatlan. Micsoda ostoba gőg munkált lelkében, felerősítve a régmúlt idők irtózatát! Ezt mondta apja is, mielőtt…

Az a végtelen jóság, amellyel mestere elhalmozta, egy szempillantás alatt elenyészett, semmivé foszlott elméjében, s csak a vérszomjú düh uralkodott rajta. Az ártatlant büntette az ártó helyett. A sok jóért, amit tőle kapott, rosszal fizetett. Megszegte a muruvva törvényét! „Jót jóval – aki kezdi, az a nemesebb; rosszat rosszal, az a bűnös, aki kezdte.”

Ezért jelent hát meg az agya legmélyére eltemetett mester emléke! Meg akarja őt óvni attól, hogy ezt a vétket újra elkövesse. Amit vele tett elborult elmével, azt a jó öreg megbocsátotta, mégis nyomasztja, kínozza. Ám amit most készül tenni, arra nincs mentség, és nem lesz bocsánat!

Meggondolatlan gyermek volt, nem számolt tervének végkimenetelével. Kényszerhelyzetben volt, csak egyik lépéstől a másikig gondolt… és most vége. Itt meg kell állnia! Csapdát állított, s íme, a csapda őelőtte nyitja a torkát. Ha továbblép, életét megmenti ugyan, de elveszíti önmagát. Ha visszalép, Arsan megöli. Kvasszártól nem fél, az egy lúzer. Ha visszalép… de hová? Meneküljön el, s hagyja, hogy a férfi és az asszony, akik segíteni akartak neki, más úton jussanak társai kezére? Jószándékkal voltak felé, végül a férfi is, féltékenysége – vagy rasszista előítélete – dacára. Engedje őket pusztulásuk felé menni? Hiszen ő értesítette a helyi iszlamistákat: „Itt az alkalom, tehetnek valamit a Szent Ügyért!” az ő lelkén fekszik romlásuk akkor is, ha… de nincs hová menekülnie. Nincsen pénze. Hamis útlevéllel, egy ismeretlen országban, kitől várhat segítséget? Ha társait elárulja, mi vár rá? Ó, miért is nem férfi! Miért szorul segítségre? Egyszer már kért a nőtől… menjen hozzá vissza, és kérjen mást? Gyanakvással fogadná. Nézzen a férje szemébe – azokba a szemekbe! -, és mondja: nem így gondoltam. Ne menjünk a romokhoz, hanem bárhová máshová, menekülnöm kell, rejtsenek el! Magyarázatot kérnének, és ő nem adhat nekik. Allahra esküdött: áruló sosem lesz! Az élete árán is elősegíti a Nagy Muszlim Birodalom létrejöttét… jó. De a becsülete árán is?

Igaz, még nem cselekedték meg a jót, még csak ígérték. Számít ez? Keveset. Ha nem váltják be adott szavukat, elkerülik a csapdát. De ha elvezetik őket arra a helyre, végrehajtottak vele szemben egy jó cselekedetet – hitük szerint. Ő pedig a lehető legrosszabbal viszonozza azt, és így elveszti becsületét.

Mit tegyen? Tegyen-e valamit? Vagy hagyja magát sodortatni az események és társai által? Tétova bábú maradjon-e, vagy váljon önálló, döntésképes férfiúvá? Melyik törvényt kövesse? Mohamedét, vagy a muruvvát? A hagyomány szerint Mohamed azt is hirdette: „La din illa bi-muruvva!”, azaz: Nincsen igaz hit, csak muruvvával együtt! Emlékei közé vésődött a törzs egyik vezetőjének megnyilatkozása erről. „Sohasem lehetett nekünk szánva Mohamed vallása. Mosakodjunk – ezt követelik tőlünk; de mivel? Hiszen nincs vizünk a sivatagban. Alamizsnát osztogassunk. Miből? Nincsen pénzünk. Böjtöljünk a ramadán hónapjában – fölösleges parancsolat, hiszen egész esztendő folytán böjtöt tartunk. Mekkába zarándokoljunk Allahot imádni – mire való ez, ha Allah mindenütt jelen van?”

„Allah mindenütt jelen van.” „Legyen meg az ő akarata!” Meglesz, meglesz, de vajon az ő esetében mi az akarata? Hogy őt becstelenné tegye? Vagy halottá? Inkább az utóbbit választja. Úgy bekerülhet a paradicsomba, a tubafa árnyékába, örökszép hurik ölelésébe… Ébredj fel gyermek! Oda csak a férfiak kerülnek! Te csak a limbusba kerülhetsz a többi gyermek, és az elborult elméjűek közé! A semmiben fogsz bolyongani, az öröklét-nemlét határán! Kell ez neked? Nem.

Ó, ha visszatérhetne a beduk közé, ahol minden olyan egyszerű volt! „Óh, Allah, hallgasd meg és teljesítsd kívánságomat, hiszen az neked nem kerül semmibe, és énrajtam segítesz, ha kérelmemet teljesíted!” Vissza a bedukhoz?  Becstelenül? Mit mondhatna nekik, ha majd megkérdik tőle: megtartottad a hűségedet? Közénk való vagy-e még?  S arcát eltakarva futhatna… vagy hazudjon az igazak szemébe? Mert ha bevallaná, hogy a jót rosszal, gyalázatos aljassággal viszonozta, érne bár övig a szakálla, törzse nem tartaná férfinak.

„Aki a muruvvát megszegi, az nem egyéb sivatagi patkánynál!”

Döntenie kell! Döntenie kell, mielőtt Arsan visszaér. Az a gyönyörűséges befejezése álmának, és Mesterének feljövetele a múlt homályából, nem lehet jelentőség nélkül. Meg fog változni az élete. Rajta áll, milyen irányban. Tényleg rajta áll? Nem ért az álomfejtéshez, de az, hogy menekülése végén a föld rejtette magába, azt jelzi, hogy valami külső, hatalmas erő veszi védelmébe. Milyen aspektusból is jelent meg a Mester? Először akkor, amikor Arsan Recep megöléséről beszélt. Recep megölése – a Mester megölése; vérre – vér = vérbosszú. Ugyan! Ki állna bosszút Recepért? Mindegy, Arsan meg fog halni.

Másodszor, amikor arra gondolt, nem elárulni akarta törzsét, hanem segíteni! Óh, ha ez mind igaz, az túl szép! A párhuzamos értelmezés szerint, ha ő elárulja társait, azzal segít a törzsén.

Óh, Mester! Bár elmondanád, mi módon lehetne ez lehetséges! Hiszen az iszlamisták közé is a törzsén való segítés célja vitte! Hmm. Ez azért nem teljesen igaz. A beduk arisztokratikus társadalmi rendszerében ő, a maula – befogadott – a rangsor legalján állt, egészen kilenc éves koráig, körülmetéléséig. Nagy esemény volt ez, ünnepélyes körülmények között végezték a szertartásos férfivá avatást. Hat kortársával együtt esett át ezen a kínos műtéten. Az egyik lovag fia nem volt képes szótlanul tűrni a fájdalmat, felkiáltott, s ezzel szégyent hozott nemcsak magára, de családjára is. Gyávának minősítették, és elkerülték. A tőr viselésének jogát is megtagadták tőle. Remélte, hogy ezután a fiú a barátja lesz, de nem így történt. Jazid gyűlölte őt, gőgje nem bírta elviselni, hogy egy maulát előbbrevalónak tekintenek nálánál.

Ez a társadalmi alárendeltség volt az, ami igazából az iszlám felé fordította, ahol minden ember egyenlő jogú. A Korán szerint! A Szervezetben azonban rá kellet ébrednie, hogy itt is megvan a hierarchia, és ő itt is a legalsó sorban helyezkedik el. Ő dicsőséggel akart visszatérni törzséhez, mint megbecsült férfi – FÉRFI! -, s ki akarta vívni tiszteletüket.

Hinnie kell a jelekben! Sorsa hamarosan jobbra fordul, és ő senkiből – valakivé válik. Férfivé. Ez a leglényegesebb. A többi majd jön utána.

Döntött. Inkább megkockáztatja a halált – az álma és a jelek értelmében ez nem fog bekövetkezni -, mint magára vegye a becstelenség szennyét. Beszélni fog azzal a férfival, elmond neki mindent, és segítséget kér tőle. Bele fog nézni azokba a szemekbe, bátran, férfimód. Ő az utolsó esélye. A hangosbeszélő bemondta, hamarosan landolnak Port-au-Prince – ben. Nincs vesztegetni való ideje. A leszállási manőver idejére be kell csatolniuk magukat, és akkor Arsannak vissza kell jönnie a helyére.  Nem hagyhatja, hogy az az állat beleszóljon a döntésébe! Önmaga akar lenni! Ráadásul őmellettük van egy szabad hely. Ha támogatásuk őszinte, fel fogják neki ajánlani, amikor…

Igen, most kell átmennie hozzájuk! Nem tétovázott tovább.

A férfi barátságos mosollyal nézett fel rá, csodálkozva, várakozón.

- Kérem, beszélni szeretnék önökkel! Fontos! Nagyon… - kezdte, de mondandója további része a torkán akadt.

A nő ölében ott volt az a táska, kinyitva! És furcsán matatott benne! Zediki tett egy lépést, hogy jobban ráláthasson… nem matat… az egy klaviatúra, azon járnak az ujjai! De milyen rengeteg billentyű!

- Az… az mi?

A nő felnéz rá egy pillanatra – rámosolyog -, aztán újra lefelé fordítja az arcát, arra a szerkezetre, folytatja a gombok nyomogatását. A férfi válaszol neki.

- Ez egy laptop. Bizonyára láttál már ilyet.

Neki, a hekkerek gyöngyének ilyet mondani! Ez most gúnyolódik vele?

- Sok laptopot láttam már, értek is hozzá, de ilyent még sosem láttam!

- Ez egy különleges, egyedi darab. Többek közt, kínai írásjelekkel is lehet vele írni, azokból pedig több mint kétezer van. Ezért van rajta ennyi billentyű.

- Akkora, mint egy bőrönd! Hogyhogy felengedték hozni a fedélzetre?

- Külön utas jegyet kell neki váltani.

Bumm! Itt van Kvasszár fantomja! A nő ölében! Ezért volt három útlevél! Ezért nyittatták ki a nővel a táskát az útlevél ellenőrzésnél! Utasjegyet kell váltaniuk a laptopnak, de nemzetközi járatokon ezt csak útlevéllel lehetséges. Bloki Sunny nem személy! Akinek Kvasszár, a Nagy Idióta a szemébe szándékozik nézni, és a vérét akarja ontani, az csak egy laptop, még ha különleges is.

Ez aztán a felfedezés! A nő nem csak hogy évekig egyedül őrjítette Kvasszárt, de még egy rögeszmét is beültetett az agyába. Ha Bloki Sunny mibenlétéről tudomást szerezne az a pojáca, talán el sem hinné, fel sem fogná. De ha mégis? Ha elmondaná neki? Ha a képébe vágná? Vajon milyenné változna az az önelégült ábrázata?

Megpróbálta maga elé képzelni. Vesztére. A lelki szemei előtt megjelenő Kvasszár-arc ellenállhatatlan nevetésre ingerelte. Megpróbálta elfojtani, de nem igazán sikerült. Vörös arccal csukladozott, a szeméből folyt a könny. Iszonyú zavarban érezte magát. Még azt hihetik, rajtuk nevet. Ha rákérdeznek, mi az oka derültségének, nem tudná megindokolni.

- Erről nem tudtatok. Még Kvasszár is azt hitte, Bloki Sunny egy ember. Szofi testőre, vagy főnöke. Ugye?– kérdezte a férfi, és Zediki nevethetnékje azon nyomban elmúlt.

Fulladozni kezdett, minden levegő kiszökött a tüdejéből, és mintha légüres térben lenne, hiába kapkodott levegő után. Azonban meg kellett emberelni magát, mert könnyei fátyolán keresztül azt látta, aggódó arccal közeledik feléje a stewardess, szeme sarkából az ülőhelyére igyekvő Arsant is észlelte. Nem. Elhatározását végre fogja hajtani, lesz, ami lesz! Nem hagyja visszakényszeríteni magát a becstelenségbe! Leuralta légzőizmait, mély levegőt vett. Mire a stewardess odaért hozzá, már visszaszerezte teste felett az irányítást.

- Rosszul érzi magát, Uram?

- Ó, nem! Ellenkezőleg! Nevetőroham tört rám, ez zavarta meg a légzésem. Remekül érzem magam!

- Ez esetben engedje, hogy a helyére kísérjem! Hamarosan landolunk, és mindenkinek be kell csatolnia a biztonsági övét!

Nem akart most visszakozni. Itt akart maradni, beszélni ezekkel az emberekkel a jövőjüket fenyegető veszedelemről. Most, amíg meg nem inog elhatározásában. Elmondani nekik, mekkora veszélyben vannak, történjen vele bármi is azután. Nem akar visszamenni Arsan mellé! A férfi oldotta meg a helyzetet.

- Kérem, Sandy! Ilyenkor bizonyára sok dolga van. Az úr majd ideül mellénk! Beszédünk van egymással.

A stewardess mosolyogva bólintott, és elsietett. Ez az akadály hát elhárult. A nő az ablak melletti ülésre húzódott böhöm nagy laptopjával, a férfi utána a középsőre, az övé lett a szélső hely. Nem tudta, ezzel az ültetési szisztémával a férfi az asszonyát akarja-e védeni tőle, vagy vele szemben gyakorol udvariasságot: bármikor felállhat és elmehet, ha tárgyalásukat kényelmetlennek találja önmagára nézve.

Na, Zediki – bíztatta önmagát -, most elő a beduk büszke bátorságával, vágj bele! Mondj el nekik mindent, főleg azt, mi hozott ide téged! Ez a legfontosabb! Vajon megértik-e, hogy nem jellemed alacsonyságából fakad átállásod ténye? Olyan nehéz megszólalni! Mivel is kezdje?

- Én… én nem vagyok áruló!

- Tudjuk, Muhammad, ezért nem is kérdezünk semmit. A társaid, akiket az imént elhagytál, nem hozzád méltó emberek. Te közénk tartozol.

Ha a repülőgép pörögve-forogva zuhanni kezd, az sem rázta volna meg jobban, mint a férfi kijelentése, és az, hogy ismeri az igazi nevét. Mit tudhat még? Mennyire ismeri őt? Maradék lélekjelenlétét összeszedve ránézett, bele azokba a szemekbe. Barátságot, megértést és derűt látott bennük. Megnyugodott, lelki egyensúlya helyrebillent. Ezernyi kérdést szeretett volna feltenni neki, de összekuszálódtak a gondolatai, úgy érezte magát, mintha ő maga egy nagy kérdőjel lenne, amit még valakinek le kell írnia ahhoz, hogy kifejezésre jusson.

- Igen. Tudunk rólad sok mindent. Talán többet is, mint te. Szofi azonnal felismerte benned a jó embert. Nekem ehhez egy kicsivel több idő kellett.

- Kik vagytok ti? – nyögte ki végre a legtörtetőbb kérdést tömegük közül, amelynek sikerült elsőnek az ajkára kerülnie. De már ott tolakodott a többi is. – Honnan ismertek? Mit tudtok rólam, és miért? Kik azok a „közénk”? Ki árulta el nektek az igazi nevemet? Mire készültök, és miért? Mi a tervetek velem?

- Túl sok kérdés ez egyszerre. Nem gondolod? Kevesebbel kell beérned. Hát tessék: Ő Szofi, én Brian. Bár a nevünket már úgyis tudtad. Van néhány különleges képességünk, többek között az, hogy olvasunk az ellenségeink elméjéből. Biztos forrás. Innen tudunk mindent, rólad és a társaidról. Mi egy bányalátogatásra készülünk, üzleti úton vagyunk. S hogy mi a tervünk veled? Ha jól emlékszem, neked volt terved velünk, különösen Szofival! Ostoba terv volt, engem viszont megharagítottál vele. Bocsáss meg a kellemetlenségekért!

- Nem számít, elmúlt! („aki kezdi, az a bűnös”) A tervemről letettem, ezért vagyok itt.

- És mik a további szándékaid?

- Nem tudom. Olvasd ki az elmémből, aztán mondd el nekem is! Én tanácstalan vagyok, olyan tehetetlen, mint egy fészkéből kiesett madárfióka. Semmi határozott dolog nincs előttem.

- Már nem tudom olvasni a gondolataidat, mert nem vagy az ellenségünk. Azt viszont megmondhatom, szerintem, mit kellene tenned. Te szakítottál Kvasszárékkal, de ők veled még nem. Ők még számítanak rád. Ezt miként gondoltad lerendezni?

- Sokat vívódtam, mielőtt idejöttem hozzátok. Helyesen akartam viselkedni. Csak lelki, morális problémákkal törődtem, számomra azok a fontosak. A gyakorlati dolgokat nem mérlegeltem, úgy voltam vele: lesz, ami lesz. Így döntöttem, és most itt vagyok.

- Dicséretre méltó az elszántságod, becsületed védelmében. Felvázolok neked egy lehetséges gyakorlati megoldást, arra nézvést, hogyan szakíthatsz társaiddal. Egyelőre maradjunk a közeljövőnél! Ha ezen túl leszünk – ígérem -, távlati terveidet is támogatni fogjuk.

- Köszönöm, de nincsenek távlati terveim. Arról beszélj, hogyan szabadulhatok meg Kvasszártól, és főképp Arsantól! Beígérte, hogy megöl, ha Szofi nem lesz ott a romoknál.

- Ott leszünk, mind a ketten.

- De ott téged meg akarnak ölni, Szofit pedig elrabolni!

- Ne aggódj! Elfelejtetted, mit mondott erről a helyről Szofi? Őt ott ismerik, nem lesz bántódásunk. Rád is vigyázni fogunk!

- Nem értem. Miért kell odamennetek, hiszen tudjátok, hogy csapda!

- Nekünk készült, de attól más is beleeshet! Szofi ismerősei nem fogják tolerálni Kvasszár aljas magánháborúját. Ez faktum.

- Rendben, ti tudjátok. Én mit tegyek?

- Tartsd magad az eredeti tervedhez! Hiszen amit vállaltál, még túl is teljesítetted. Összebarátkoztál velünk, „elcsaltál” minket a romokhoz. Most pihend ki magad, hosszú még az út, aludj egyet! Miután leszálltunk Johannesburgban, csatlakozz volt társaidhoz, dicsekedj el nekik sikereddel! El ne mulaszd felvilágosítani Kvasszárt, miféle „fantom” üldözésének áldozata! Dühít, hogy ennyire alábecsülte Szofit. Később részletes beszámolót adsz nekem arról, hogyan reagált a nagy hírre! Nekünk a repülőtér előtt programunk lesz, de várj meg minket! Van a városban egy házunk, ott lepakolunk, és az esti kaland után ott töltjük az éjszakát. Jó lesz így?

- Jó. Csak azon aggódom, rá ne jöjjenek arra…

- Kezd a beszámolódat Blökivel! Akkor azon fognak rágódni, nem veled foglalkoznak majd. Arsan mellé se menj vissza, egészen Johannesburgig. Jobb, ha most kerülöd őket. Majd én odaadom kölcsön a borotvámat. Rémes, hogy nő a szakállad! Csupa borosta lettél ilyen rövid idő alatt!

- Én? – Zediki végigsimított az arcán, és ma már harmadszor állt el a lélegzete, pedig még meg sem virradt. Tenyerét sosem érzett szúrós bizsergés csiklandozta. Borosta… szőr… szakáll! Férfi! Férfi lett!

Visszafojtotta ujjongó örömét, nem akarta a nyilvánosság elé tárni, hogy eddig nem volt az. Maga is meglepődött azon, hogy mekkora önuralomra képes. Hát persze! Hiszen már férfi!

- Köszönöm, nem kell a borotvád! Mostantól szakállt növesztek!

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 

 

 

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.