Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11. fejezet: Kvasszár /15. 10. 18. jav./

 Ez kész! Bezárták a felszálló-kaput. Ezt a nőt a dzsinnek segítik, vagy ő maga is az! – fortyogott Kvasszár magában, önemésztő indulatában az Orlandoi Nemzetközi repülőtéren – Tökéletes kelepcét állított neki időt, és pénzt nem kímélve, az a pimasz szajha meg nem jön el! Az alávaló, mocskos szajha! Tűrhetetlen, amit vele művel! Vele, a Nagy Kvasszárral! De majd ő megmutatja neki, kibe kötött bele! Még hogy őt egy nő újra meg újra megraboljon, megfosszon jogos zsákmányától! Neeeem, nem öli meg, nem, bár örömest megtenné, puszta kézzel szorítva ki belőle a szuszt. Micsoda élvezet lenne látni – oly sokszor lejátszotta már ezt gondolatban – micsoda érvényesülése lenne ez emésztő vágyának... látni...! Látni, ahogy tekintete megtörik, szemgolyója kifordul, az a vigyorgás vicsorgássá torzul undok pofáján!

De nem! Előbb őneki kell látnia a nagy mű beteljesülését a számadás napján: az Asurá-napi "csillaghullást". Addig meg a túszuk lesz. Remek "rakéta-elhárító" lehet belőle. Ez a démon túl jó kapcsolatban van a Cahal (már a neve is egy hazugság) felső vezetőivel. A cimborái talán nem fogják lőni a völgyet, amíg ezt ott tudják! Mert meg fogják tudni! Az első dolgunk lesz nyilvánosságra hozni...

Kész, vége. Az utolsó reménye is oda. Meghiúsult a terve. Felszállt a gép. Ó, az az átkozott nő! Most mehetnek dolguk végezetlen a szállásukra. Mennyi eltékozolt idő, energia! Rohadt nehéz volt rábeszélnie Zedikit, hogy öltözzön női ruhába. Az a kis szerencsétlen! Messziről üvölt róla a feminin jelleg, bármit visel is, látványosan nőies. De az az idióta büszkesége tiltja, hogy ezt beismerje! Főleg nagyközönség előtt! Hiába magyarázta neki: senki sem veszi észre férfiségét, mindenki nőnek nézi majd... Csak rontott a helyzeten. Pedig rá kellett erre vennie! Kulcsszerepet szánt neki a nő elrablásában. Az sokat kávézik, tehát feltétlenül használni fogja a mosdót, és ez a lényeg! Ebben van a rafinéria!

Ez az egyetlen hely ezen a nyavalyás repülőtéren, ahol nincsenek biztonsági kamerák. Itt kell elkábítaniuk a nőt ahhoz, hogy el tudják rabolni. Ehhez kellett Zediki, mégpedig női ruhában. Mert a mosdók bejáratát viszont nem csak kamerák figyelik. Nem hagyhatta, hogy ez a félresikerült kölyök meglékelje zseniális tervét! Kénytelen volt emlékeztetnie fogadalmára, miszerint akár az életét is feláldozza a Szent Eszme valóra válásának érdekében. Persze előbb hímelt-hámolt, kibúvókat keresett! Aztán kijelentette, inkább meghal, de ezt neeeem...! Ha csak ez kell... amikor elkezdte szorítani a nyakát, már nem volt ennyire határozott... végül beadta a derekát.

Az volt a feladata, hogy a szajhát – akit majd ő megmutat neki – a mosdóba menet leszólítsa, beszédbe elegyedjen vele és így menjenek be, ott nyomja bele a tűt és a fecskendő tartalmát. Aztán a kába nőt odatámogassa hozzá, mielőtt elájulna. A szajha. Nem Zediki. Neki szorosan a lelkére kötötte, el ne rontson valamit, mert akkor levágja az orrát a csinos pofikája közepéről!

Hopp! Éppen időben nézett rá! Ez a kis hülye most hisztériás rohamot fog kapni! Kapkodja a levegőt, az arcizmai fura táncot járnak. Őt is megviselte, a haszontalanná vált akció. Meg kell akadályoznia! Már csak az hiányzik, hogy felhívja magára a biztonságiak figyelmét! Zsebében a kábítószeres- fecskendővel! Legszívesebben felpofozta volna, de uralkodott magán, elnyomta feltörő indulatát. Zediki mégiscsak harcostárs, közéjük tartozik, testvéri lánc fűzi őket össze, nem alázhatja meg nyilvánosan. Odasietett hozzá, rásziszegett, karon ragadta és húzta magával a kijárat felé. Az nem vonakodott.

Útközben Arsan csatlakozott hozzájuk, hát finoman lepasszolta neki Miss Hisztit. Neki még vissza kell mennie Recepért. Az a marha a megtestesült engedelmesség. Megtesz mindent – ellenvetés nélkül –, amire vezérei utasítják, de azon kívül semmit. Az még mindig ott áll, ahová ő, a nagy Kvasszár állította, még mindig várja Szofi kísérőit, hogy feladata szerint Arsannal együtt lefoglalja őket. A két rettenthetetlen harcos, a mudzsahedek gyöngyei. Míg az egyik teljesen önállótlan, a másik túl önálló. Az egyiknek mindent a szájába kell rágnia, hogy egyáltalán csináljon valamit, a másiknak meg azért kell mindent a szájába rágnia, hogy ne csináljon hülyeséget. Legalább kiegészítenék egymást! De nem, egymással nem kooperálnak.

Még jó! Belegondolt, mi lenne, ha Recep Arsan őrült parancsait teljesítené... Így viszont úgy érzi magát három segítője körében, mint elátkozott idomár egy veszettséggel fertőzött menazsériában. Vajon melyiken hatalmasodik el előbb őrülete? Melyikük mar bele először? Most, hogy a nő nem jött el, védtelenné, kiszolgáltatottá vált közöttük. Vajon kaptak-e parancsot erre az esetre számítva? Maáles, most nem tud ezzel foglalkozni. Most menteni, ami menthető! Tűnjünk el!

Na, ott az a marha! Szórakozottan nézelődik, mintha semmi dolga sem lenne. Intett neki – észre sem vette. Füttyentett neki, mire az – mint egy jól idomított kutya – odaporoszkált hozzá, s mikor ő elindult, a nyomába szegődött.

Leadtam a jelzést a mentőnek. – közölte Arsan, mikor odaértek hozzájuk.

Ó, ez az állat! Na, most igyekezhetnek! Úgy rendelkezett, hogy a sofőr a jelzés után a legkisebb késedelem nélkül – villogva, szirénázva – érkezzen a bejárat elé a mentőautóval. Ezt kellett volna tennie, ha ők az addigra már ájult Szofival mennek ki. De most mi legyen? Rohanjanak oda (Tegyük fel, hogy a biztonsági őrökben nem ébreszt gyanút négy arab külsejű ember menekülésszerű távozása a terminálból.), hogy "Köszönet néked, testvér, de a beteg nem jött el."? Nem mutatkozhatnak szövetségeseik előtt ilyen dicstelen szerepben! Hirtelen ötlettől vezéreltetve a zsibbadtan álldogáló Zedikihez fordult:

- Na most kapj rohamot, te kis szuka! – súgta oda neki.

Nem parancsra tette. A "szuka" jelző váltotta ki belőle, ahogy Kvasszár számított is erre. Tudta, hogy így lesz, a dívánban tájékoztatták anszárai erősségeiről, gyengéiről, speciális tulajdonságairól.

Zediki először sikoltó-frászt kapott, aztán egy pofont Arsantól, ettől még izgágább lett, toporzékolt, visongott...

- Vidd ki! – adta ki Kvasszár a parancsot Recepnek.

A marha fél kézzel derékon kapta a tajtékzó, rúgkapáló Miss Hisztit és kivitte a kapun. Ott már vártak rá az "ápolók", átvették tőle, és leápolva berakták a mentőbe. Kvasszár beszállt utána, még kikiáltott a két harcosnak:

- Gyertek utánunk!

Leroskadt a hordágy szélére. Hirtelen nagyon elgyötörtnek érezte magát. A kezébe temette az arcát.

- Jól ment? – kérdezte tőle az egyik ápoló, aki „civilben” a Mudzsahedin Szövetség helyi sejtjének a vezére.

Kvasszár biccentett.

– Látod. – mondta.

Látta. Többet is, mint kellett volna. Látta Zediki zilált öltözékét, csupasz nyakát, amiről valahol elveszett a sál, és bár nem volt orvos, sőt még ápolói végzettsége sem volt, az ádámcsutka láttán hamar levonta a konzekvenciát.

- Áruló?

Teljesen kézenfekvő megközelítése az esetnek. A helyében Kvasszár is erre a következtetésre jutott volna. Egy muszlim férfi, női ruhában = rejtőzködik, méghozzá férfiúságát megtagadva, aminél a halál sem lehet rosszabb; repülőtéren kapják el = menekül; mi vadásszuk le = előlünk menekült, tehát áruló!

Erre most mit válaszoljon? Ha nemet mond, kényesebb kérdések jöhetnek, ha igent, elveszítheti Zedikit. A vezért érdekelné, mit keresett egy áruló a területén.

- Nem a te dolgod!

– Igaz. – nyugodott bele az elutasításba. – Az ajándékot elhoztad?

- Igen.

Kvasszár könnyebbült szívvel számolta le kezébe az előre kialkudott kétezer dollárt.

- Hálás vagyok a segítségedért. A Szent Ügyet szolgáltad!

- Mindent megteszünk a nagy Muszlim Birodalom létrehozásáért. Hol tegyünk ki?

- Mindegy. Ez meddig alszik még?

- Nem sokáig. Keveset adtam neki, gondoltam élve kell.

- Jól tetted. Álljunk meg most! Ne ficánkoljon, amikor átszállunk!

- Rendben.

Lekanyarodtak egy alsóbbrendű útra, majd egy földútra és "átrakodtak". Zediki – szerencséjére – csak az ő kocsijukban kezdett eszméletre térni. Kvasszár felkészült rá, ha előbb, még a mudzsahedek jelenlétében éled, helyben megfojtja, nehogy elszólja magát. Sietve elbúcsúzott hát tőlük, biztosítva őket titoktartásukról és mielőbbi távozásukról városukból. Bevágta magát Arsan mellé a kocsiba és kiadta a parancsot:

- Indíts! Megyünk haza!

- Haza? – kérdezett vissza Arsan, gyanakodva.

Csak nem képzeli ez az állat, hogy a Nagy Kvasszár dolgavégezetlenül tér vissza a völgybe?

- A szállásunkra. Gyerünk már!

Végre elindultak. Hátra dőlt az ülésben. Át kell gondolnia a további teendőket. Erről a fiaskóról a vezérkar nem szerezhet tudomást! Új tervet kell kieszelnie, de előbb rá kell találnia arra a démoni szajhára. Vajon hol lehet? A repülőútról szóló információra a szövetségen keresztül jutott, de hozzájuk most nem fordulhatott. Pedig neki meg kell tudnia, mikor és melyik járattal akarja elhagyni Orlando-t. Ez a nő imád röpködni és sehol sem marad sokáig. Kockázatos, nagyon kockázatos egy repülőtéri akció, de csak ott láthatja meg színről-színre Szofi titokzatos kísérőjét, a mindeddig láthatatlan Bloki Sunny-t. Ha az utaslistákon nem szerepelne, nem is tudnának róla semmit. A nőt már sokszor látta, túl sokszor! Bár őt látni még egyszer is túl sok volt. Valahányszor belepancsolt az üzleteibe, mindig megmutatta magát az az átkozott szajha, mindig felhívta magára a figyelmét, kérkedve azzal, hogy ő buktatta le. De mindig egyedül volt! Vagy... lehet, hogy az a Bloki Sunny, az az égből hullott láthatatlan démon intézett mindent, a nő csak amolyan "reklámarc". Maáles, mindegy. Pusztulnia kell mind a kettejüknek! Éveken keresztül rontották az üzleteit, lerombolták, amit ő épített, csődbe kényszeríttették...

- Most mit csinálunk? Most mi lesz? Mit csinálunk? – Már csak ez kellett! Miss Hiszti újra az idegeit tépi. Nem csak az övét.

- Te kussolsz! – bődült el Arsan.

Ha azt hitte, durvaságával le tudja állítani Zediki nyűglődését, hát tévedett. Egészen mást váltott ki belőle. Miss Hiszti felsikoltott, s tíz körömmel esett neki Recep – ő volt kézközelben – bamba ábrázatának. Az elkapta csuklóit (Parancs nélkül! No lám, fejlődőképes!) és igyekezett távol tartani magától. Zediki egy darabig még vergődött, próbálta kiszabadítani kezeit Recep szorításából, ám sikertelenül. Hirtelen feladta a harcot és ernyedten a barom mellkasára borult.

Ó, milyen meglepetés! Elbőgte magát.

Na, ezzel is megvolnánk. Sóhajtott fel Kvasszár magában. Óvakodott hangot adni véleményének, nem akarta provokálni Zediki kiszámíthatatlan érzelemvilágát. Most nagy szüksége lesz rá. Megint.

Mikor a vezérkar döntött az ügyében és mellé, illetve alá rendelte ezt a három kiváló harcostársat, és elé tárták egyéniségük jellemzését – mintegy használati utasításként –, úgy gondolta, vége mindennek, akár rögtön meg is ölhetik. Úgy lehet, ezt ki is mondta – bár nem emlékszik rá –, mert az egyik vezér, Ajman Zavahiri megnyugtatta, ha ez a kívánsága, ennek semmi akadálya. Ő pontosan ezt ajánlotta a dívánnak, és javaslata többek helyeslését megnyerte. Kizárt, hogy egy nő felülkerekedjék egy muszlim harcoson – már egy igazi mudzsaheden – folytatta jelentőségteljesen, tehát nyilvánvaló, hogy Kvasszár alkalmatlanná vált a Szent Ügy szolgálatára. Neki meggyőződése, hogy mindaz, ami az utóbbi években Kvasszárral történik, az a könyörtelen erő, mely szakadatlanul gátolja feladatai végrehajtásában, Allahtól ered – amint minden más is (áldassék az ő neve!) -, s félő, hogy Allah (áldassék az ő neve) általi elvetettsége átszármazik a Szent Szövetségre is.

– Allah la-rahmán, Allah al-ráhim! Allah irgalmas, Allah könyörületes! – szakadt ki belőle ekkor. És ez volt az egyetlen, ami megfordíthatta fátumát.

- Igen. Allah (áldassék az ő neve) irgalmas és könyörületes! – vette át a szót apósa, Faruk Ajami. – Éppen ezért kapod utolsó lehetőségként ezt a megbízatást. Tekintsd ezt úgy, mint a földi Al- Sirát hídon való átkelésed. Ha sikerrel jársz, előtted a megdicsőülés. Ha nem, mehetsz a pokolba, és nemcsak képletes értelemben. Mi irgalmasak vagyunk hozzád, mert életutad elején jól szolgáltad a Szent Ügyet. Azonban tudnunk kell, megtagadott-e téged Allah, vagy csak egy nagyszabású egyéni támadássorozat áldozata lettél. Allah végleg elvetett-e, vagy csak alázatra nevel téged az ő végtelen bölcsességében. Üldöződ értékes túsz lehet a kezünkben; ha elhozod hozzánk, jóvátetted eddigi balfogásaidat, és adósságaidat is töröljük. Ha nem, érdemtelenné váltál irgalmunkra, és kerüld köreinket. Majd mi rád találunk.

A legapróbb kétsége sem volt afelől, mit jelentenek Faruk szavai. Ha nem szállítja le nekik Szofit a völgy védelmére, őt megölik. Nem tehetett fel kérdéseket, nem tudja, mennyi időt adtak neki erre, de tekintve, hogy segítőül három problémás "férges almát" jelöltek ki, biztosan nem sokat. Ezt a megbízást istenítéletül szánták neki, s vélhetően társainak is.

Társak! Na... Akkor még úgy gondolta, közülük Zediki az, aki csak bosszúságára lesz, de tévedett. A kis szuka ugyanis...

– Megérkeztünk. – jelentette be Arsan, majd mint aki jól végzett munkája után benyújtja a számlát, közölte: – Nekem most kell egy nő!

Kvasszár még idejében nyelte vissza a szájára toluló megjegyzést: "Használd Miss. Hisztit!" Nagy, sőt végzetes hiba lett volna, ha kimondja, mindkettejüket megsértve ezzel. Most ezt nem engedheti meg magának (Most... most... most... gyűlöli ezt! Meddig kell még "most"-ban gondolkodnia? Mikor gondolhat már a jövőre? A távoli, felmérhetetlen jövőre?). Különben is, Zediki most (már megint most) neki kell.

- Mit akarsz? Hozassak neked egyet? – mordult rá.

- Dehogy! Önellátó vagyok ezen a téren. Ha én bevadulok, nincs nő, aki nekem ellenállhat! – jelentette ki rettenthetetlen magabiztosságával.

Jajj nem! Most kaptak értelmet a Vezér azon szavai: "Arsan tud magára vigyázni, de ha egy kis vadulást tervez, jobb, ha nem egyedül megy. Olyankor nem teljesen beszámítható." Mit tegyen? Nem tagadhatja meg tőle az engedélyt, nem kockáztathatja meg, hogy magára vonja neheztelését. Még értesítené a Vezérkart a sikertelen akcióról! Annál minden jobb, még az is, ha egy kis vadulással foglalja le magát.

- Recep veled megy! – Jelentette ki határozottan.

- Minek nekem mameluk? Nem vagyok gyermek. Még jó, hogy Zedikit nem lőcsölöd rám! Nem szokásom falkában vadászni.

- Őrá nekem van szükségem!

Arsan vigyora egyértelmű üzenet ként közvetítette beteg agyának elképzelését a szüksége mibenlétéről.

- Iiigen?

- Töröld a képedről ezt a vigyort! Recep veled megy!

- Jó, jó. Eljöhet. Kettesben maradhattok.

Nem fog vele vitatkozni. Gondoljon, amit akar! Őt igazán nem érdekli. Neki erre sem kedve, sem ideje. Másik segítőjéhez fordult.

- Figyelj, Recep! Elmész Arsannal, vigyázol rá és magadra is! Bármi történjen, nem kaphatnak el titeket! Nagyon fontos a küldetésünk, szükség van rátok a végrehajtáshoz. Ha végeztetek, gyertek vissza, bármi áron! Megértettél?

- Igen. Engedélyezted a fegyverhasználatot.

Nem is olyan hülye.

- Ne aggódj! – fűzte hozzá Arsan. – Sosem hagyok tanúkat magam után.

Kvasszár felmordult, de nem akart tovább foglalkozni velük. Kiszállt a kocsiból, majd kirángatta a szokatlanul szótlan és apatikus Zedikit is. Remélte, őt nem tévesztették meg szavai, mint Arsant. Ilyesmire most végképp nincs ideje. Talán ha túl lesznek a küldetésük teljesítésén... ha az a nő már a völgyben van...

De még nincs ott! Egy pillanatra elfogta a szorongás, de felülkerekedett rajta. Nem, nem, semmi baj! A két harcos épségben visszatér, ő addig Zedikivel utánanézet a dolognak. Feltéve, ha életet tud bele verni. Kezdetnek jól megrázta. Fogta a vállait, rázta, Zediki feje meg ütemesen előre-hátracsuklott, mint valami rongybabáé. Ijesztő látvány volt. Nem kockáztathatta, meg még ezen a sötét, kihaltnak látszó utcán sem, hogy érdeklődőket vonzzon maga köré. Ezért – miután Arsanék elhúztak dolgukra – ölbe kapta a kis szerencsétlent, bevitte a házba, és csak ott pofozta fel.

- Szedd össze magad, ember! Dolgunk van! Szükségem van rád!

- Szükséged? – kérdezett vissza vontatott, halk hangon Zediki. Tétován nézett körül, keresett egy biztos pontot, nem akart az ő szemébe nézni. Tekintete körülrepkedte a szobát, meg-megpihent a kopott bútorokon, de nem talált nyugvópontot. – Rám van szükséged? Így?

Na nem! Ebbe ő nem megy bele! Nem fog lelkizni Miss. Hisztivel!

- Ember! Öltözz át, és ülj a számítógéphez! Meg kell tudnom, hol van az a nő! Az életem függ ettől! És a tied is!

Zediki lassan emésztgette fenyegetéssel fűszerezett szavait. Látszott rajta, amint feltámad benne a vadászösztön: felveti fejét, az orrlyuka ki-kitágul, aztán végignéz magán...

Nem hagyhatja visszaesni az önsajnálatba!

- Indulj, ember! Öltözz át! – rivallt rá.

A kezelés használt. Zedikibe láthatóan visszatért az élet. Megvillant a szeme.

- Jól van, ne sürgess! Elkapjuk!

A kis pimasz! Még neki áll feljebb! De oda se neki! Zediki bizakodása – "Elkapjuk!" – mágikus erővel hatott rá. Míg társa átvedlett női álcájából férfivá, ő átértékelte helyzetüket.

Eddigi balszerencséje csak a nő ördögi támogatottságának következménye. De Allah hatalmas és könyörületes, és mivel ez az utolsó lehetősége, ezen fog megfordulni a sorsa. A végzet kerekén már felfelé vezet az útja, mert lefelé már nincs tovább. Bármilyen csapnivaló is a csapata, Ő, a Nagy Kvasszár, a szellem embere majd rendbe szedi őket. Receppel és Arsannal majd reggel foglalkozik, most Zediki tudományát aknázza ki.

Micsoda csapás, hogy egyáltalán rá van szorulva olyan emberekre, akik nincsenek kiszolgáltatva neki kényre-kegyre! Bezzeg fiatalkorában! Meseszerű volt felemelkedése. A sors kegyeltjeként siker kísérte minden vállalkozását, gyarapodott pénzben, hatalomban. Gábriel angyal vezette útjain, ő segítette sikerre minden vállalkozásában. Oly egyszerűen, oly magától értetődően működött körülötte minden, Őt, a Nagy Kvasszárt, az Ő meggazdagodását, felemelkedését szolgálva.

Akkoriban még személyesen intézte üzleti ügyeit, és mindig rátalált a megfelelő emberre, aki az előbbre jutásában segítette, mégha annak akaratán kívül is. Szép szavakkal befonta, ígéreteivel hálóba kerítette, kibogozhatatlan szövevénybe burkolta, aztán felhasználta tervei megvalósításához.

Mint például azt a török kábítószer-nagykereskedőt. A nevére már nem is emlékszik. Először csak pár liter hasisolajat akart neki eladni, de az olyan gyanús fölénnyel utasította vissza ajánlatát, hogy kíváncsivá tette. Szakmai kapcsolataiban utána érdeklődött, s figyelme még jobban ráirányult. Megtudta, hogy ínyenc, s ínyencsége tárgyát hazájában nehezebb beszerezni, mint összes többi árucikkét.

Meglátogatta, s vitt neki a "vörös libanoniból" áruminta gyanánt. Nemhogy elutasította volna, de legkedvesebb barátjának nevezte, és már tömte is a pipákat. Néhány csepp a különleges hasisolajból a finom dohányra, s már vidáman pöfékeltek mind a ketten, az előttük álló hosszas alkudozásra készülve. Mindketten tudták, üzletet fognak kötni, jó üzletet. De az alkudozás izgalmas, szép játékát mégsem hagyhatták el! Anélkül olyan az üzlet, mint jóllakni, az ételek ízének élvezete nélkül.

Főképen, ha az ember titkokat akar kideríteni, mint Ő. Igyekezett úgy vinni a szót, hogy az öreg üzleti fölényében elbizakodva fecsegővé váljon, s eldicsekedjen kapcsolataival. Neki minden szava fűszer volt, kábító hatásuk ráerősített a "vörös libanoni"-ra, hamis biztonságba ringatva a törököt, végül meg is tudta tőle, amit akart.

Az öreg egy Kintex nevű bolgár külkereskedelmi cégtől vásárolt mindent (kivéve kedvencét, azzal ők nem foglalkoznak), nemcsak az alapanyagot, hanem a feldolgozásukhoz szükséges eszközöket és anyagokat is. Ez a cég az állam, pontosabban Todor Zsivkov tulajdonában volt, és a Bolgár Biztonsági Szolgálat működtette. "- Gondolj bele, ember! Szabad a kereskedés! Hi-hi! Szabad kereskedelem! Kábítószer-paradicsom! Hi-hi! Az egy szabad szocialista ország!"

Mondott még egyéb ostobaságokat is, de a Kvasszárt érdeklő dologra többé nem tért vissza. Nem faggatta, nehogy gyanút ébresszen benne. Megkötötte vele a szerződést a „vörös libanoni” folyamatos szállítására. Ő alig nyert valamit ezen az üzleten, de az információ birtokában máris vagyonos embernek érezte magát.

Másnap Bulgáriába utazott, és fél év múlva már nemcsak a Kintex legnagyobb kábítószer-beszállítója, de jelentős fegyvervásárlója is volt. Ezzel az ügyletével tette magát nélkülözhetetlenné a PFSZ-ben, s ezzel nyílt meg előtte az út a hatalom felé.

 

- Így már sokkal jobban érzem magam!

Zediki szavai összecsengtek az ő érzéseivel, ezért egy pillanatig bután bámult rá. Szürke pantallóban és bordó sportingben állt az ajtókeretben és őt nézte, várva további utasításait. Nem váratta meg.

- Ülj a géphez, hekkerek gyöngye, és keresd meg nekem azt a nőt! Autókölcsönzők, szállodák, repülőterek... Mindent, mindent nézz végig, ahol nyomot hagyhatott maga után!

Zediki kölyökképén mosoly terült szét.

- Szerencséd, hogy hekkerek gyöngyének szólítottál! Csodát fogok tenni. Megtalálom a tűdet ebben az Orlando nevű szénakazalban... Hacsak nem gyalog hagyta el a várost!

- Abban biztos lehetsz, hogy nem! Kezdj hozzá!

Zediki helyet foglalt a számítógép előtt, s – mint egy zongoraművész – rövid koncentrációs szünet után a billentyűkre eresztette a kezét és játszani kezdett rajtuk. Kvasszár egy darabig nézte fürge ujjait, majd visszatért nagysága emlékei közé.

Igen, a fegyver. A PFSZ-nek rengeteg fegyverre volt szüksége. Felvettek soraik közé mindenkit, aki csak jelentkezett és elég elkeseredett fanatikus volt ahhoz, hogy életét áldozza a Szent Ügy érdekében. De legtöbbjük csak a fegyverét áldozta fel. Ha veszélyben érezték magukat bevetés közben, első dolguk volt megszabadulni tőle, mint egyetlen bizonyítéktól szándékuk felől.

A Kintex, mint üzleti partner, az álmok netovábbja volt. Széleskörű fegyver-áruválasztékkal, s mindenből bőséges készlettel rendelkezett. Szabadon kereskedett a szovjet hadi-ipar majd minden termékével, a 7.65-ös Tokarev pisztolytól a Grad rakétáig. Ők látták el fegyverekkel: a nigériaikat a biafrai polgárháború leveréséhez; 1975-ben a különböző keresztény milíciákat, hogy kiterjeszthessék a libanoni polgárháborút; sőt számos nemzetközi embargó nyílt megsértésével Dél-Afrikát is. És Ő, a Nagy Kvasszár közvetítésével ők lettek a PFSZ fő fegyverszállítói is.

Ó, fiatalságának diadalmas évei! Az Ajami-család – akik a Bekaa-völgy legnagyobb hasis- és heroin termelői voltak – nagy tisztelettel bántak vele. Oly igen megbecsülték, hogy Faruk Ajami feleségül adta hozzá lányát, Raghinát, s ezzel ő is családtaggá vált.

Óh, Raghina! Csodás nő, jó feleség, még ma is képes felkelteni a vágyát, s az utolsó cseppig kimeríteni...

- Rossz hírem van. De az is lehet, hogy jó. – Szakította meg álmodozását Zediki.

- Ne beszélj rébuszokban! Mondd meg, mit találtál! Majd én eldöntöm, jó vagy rossz!

- Semmi nyoma annak, hogy elhagyták a várost. Persze mehettek vonattal, busszal...

- Nem! Szofi vagy repül, vagy kölcsönzött autóval közlekedik.

- Akkor még itt vannak.

- Nagyon jó! Nézd át a szállodák vendéglistáit! De igyekezz, már közel a hajnal!

- Ne sürgess! Jó?

Kvasszár mordult egyet, de nem szólt semmit. Inkább visszamerült az emlékeibe. A Bekaa-völgy... Kéz a kézben sétáltak Raghinával... Micsoda gyönyörű látvány, mikor virágzik a mák a végeérhetetlen ültetvényeken! És Ő, a Nagy Kvasszár az, aki végigkíséri a mák fegyverré válásának folyamatát! A Kintex és utódcége, a Glóbus idejében még ő maga sem volt tisztában a saját zsenialitásával. A lényeges feladatokat azok hajtották végre. Ő eljuttatta hozzájuk a nyers ópiumot, ők pedig elszámoltak vele fegyverben. A kábítószerek előállítását, eladását, a pénz tisztára mosását, a fegyverek beszerzését mind, mind a Kintex-> Globus vállalta magára. Idilli állapot volt. Aztán jött a rendszerváltás, a Globus-t megszüntették, és neki új piac után kellett néznie.

Néhány aggodalommal terhes, gyötrelmes nap után megvilágosodott számára, hogy ez az egész politikai és gazdasági változás csak azért történt, hogy Ő, a Nagy Kvasszár kibontakoztathassa képességeit, szervezőtehetségével elkápráztathassa társait és főleg Vezéreit.

Úgy tervezte, hogy ezután finomított heroinnal fog kereskedni, ezért a felszámolás alatt álló Globus raktárkészletéből hatalmas mennyiségű, a kábítószer finomításához szükséges eszközt és vegyi anyagot vásárolt. Itt szerzett tudomást arról, hogy a szicíliai maffia is fő vásárlóik közé tartozott. A cég egyik ügynökének segítségével kapcsolatba lépett a Badalamenti- családdal. Néhány vizsgálódó tiszteletkör után az üzletet megkötötték. Ő szállítja a heroint, a Badalamenti-család fegyverekkel fizet érte. Kapóra jött, jó üzlet volt ez, de... kicsi.

Ám egy másik információ új utat, új lehetőséget mutatott neki, és Ő belevágott. Pénzmosás. Sokat tudott róla, de még nem próbálta. Viszont a Nagy Kvasszár nem fordíthatja el a fejét a kihívások láttán. Tudta, hogy a PFSZ töméntelen készpénzt birtokol, tárolása sok gondot okoz. Értesítette hát őket, készüljenek, itt a nagy lehetőség, biztonságosan befektethetik a pénzt, mindössze nyilatkozatot kell tenniük a pénz eredetéről. Ez igazán nem jelenthet gondot. A hamisító-műhelyek kezdjenek iratokat gyártani. Ő itt minden mást elintéz.

A bizalmas információnak és az Ő bölcs előrelátásának köszönhetően, mikor Bulgária új kormánya bejelentette, hogy 1600 állami tulajdonban lévő iparvállalatot elad, ők már készen álltak a vételre. Az, hogy az országnak mi érdeke fűződött ahhoz, hogy a vételárat kizárólag készpénzben fogadja el... hát... De miért törődött volna Ő ezzel?

Neki, nekik az volt a fontos, hogy az ügylet törvényes, s nagy előnyük volt a többi befektető előtt, akiket bankbetétjeik készpénzre váltása hátráltatott. Így aztán a kínálatot lefölözve, potom áron jutottak hozzá több mint 600 különféle iparvállalat tulajdonjogához, természetesen mindegyikhez más és más személy nevében.

- Megvannak!

Zediki diadalmas kiáltása felzavarta régmúlt dicsőségének felidézéséből, mellyel önbizalmát erősítgette. Mégsem haragudott meg rá, sőt!

- Beszélj, beszélj, hekkerek gyöngye! Hol találtad meg őket? – kérdezte izgatottan.

- A Star Hotelben vettek ki szobát. Éppen tegnap. A nő, meg az a Brian. El sem akartak utazni! Átvertek minket! Ezt a piszokságot! Érted ezt? Hiába öltöztem nőnek! Ha ezt előbb tudom...

Na, megérkezett Miss Hiszti, átvéve az uralmat felette!

Fogd be, és rám figyelj! – vágott gyorsan közbe, meg akarván akadályozni, hogy eluralkodjon rajta a hisztéria. – Csak ők ketten? Mi van Bloki Sunnyival?

– Se... semmi. – csuklott fel Zediki, de már uralkodott magán. – Kétágyas szobát vettek ki. Annak a másiknak nyoma sincs.

- Ahogy az lenni szokott. Az a pokolszülötte...

- Ne káromkodj! Most mit akarsz tenni? Odamegyünk, elkapjuk őket? Mi a terved?

- Maradunk. Gondolkodj Zediki és nyugodj meg! Recep és Arsan nincs itt, és már hajnalodik. Nem ismerem azt a szállodát, de abban biztos vagyok, hogy feltűnés nélkül nem tudjuk kihozni onnan azt a nőt. A férfit meg kell ölni... bár... Ki a fene lehet? Érhet valamit túszként?

- Nézzek utána?

- Nem kell! Csak hangosan gondolkodtam. Te Bloki Sunnyira koncentrálj!

- Már mondtam, hogy nincs semmi nyoma!

- Hát ez az! Kizárólag a repülőgépek utaslistáján szerepel, a nő neve mellett. Ki tudja, ilyenkor hol bujkál?

- Én nem.

- Minden repülőtér helyfoglalásait leellenőrizted? Az utaslistákat?

- A nemzetközi kivételével. Onnan nem repültek, azt tudjuk.

- De még repülhetnek! Hátha csak elhalasztották az utazásukat? A repülőtér az egyetlen hely, ahol beazonosíthatom azt a fantomot. Tudnom kell, ki ő, kitől kell óvakodnunk. Mert nagyon veszélyes az a pokolszülötte, az az ég...

- Ne ká...

- Jó, jó! Nézz utána, és mondd, hogy ott lesz! A szemébe akarok nézni!

- Ha olyan veszélyes az a fickó, inkább messziről kellene elintézned!

- Zediki, te álmodozó vagy! El tudod képzelni, mi történne, ha a repülőtéren előhúzom a Sig-Saueremet, becélzom azt a fantomot – már ha sikerül beazonosítanom –, és lelövöm?

- Elkapnak, az biztos.

- Látod, ezért sem jó az ötleted.

- Bízd Recepre, vagy Arsanra!

- Nem! Én! Én akarok a halála lenni! El sem tudod képzelni, mennyi bosszúságot okoztak már nekem! Az a nő! Mindig ott volt és nevetett! Kinevetett! Engem! A Nagy Kvasszárt! Érted? Ők ketten tettek tönkre! A nőt a Vezér túsznak akarja! Rendben! De azt a fantomot én ölöm meg! Érted?

- Értem. Mi a terved?

- Lesz tervem! Bízd rám! Te csak azt derítsd ki, mikor lesznek ott!

- Még az sem biztos...

- Csináld! Most!

- Ne dühöngj! Meglesz!

Meg kell lennie! Ha a nőt elrabolják, Sunny követni fogja őket, és ők csapdába csalják. Mikor és hol? Ki fogja találni. Lesz terve. Lesz. De még nincs.

Zedikit nem akarta megriasztani azzal, hogy a nő ellen eddig hatástalannak bizonyult minden fegyver, és Ő úgy gondolja, a fantom éppen ilyen nehezen pusztítható el. Azt a nőt egy... inkább több dzsinn védi. Már az is megfordult a fejében, hogy az a Bloki Sunny maga a dzsinn. Viszont akkor minek neki a repülőjegy? Nem. Az a fantom ember kell, hogy legyen, és ő ki fogja ontani a vérét! De hogyan?

Valahány embert eddig küldött a nő megölésére, mind dolguk végezetlen tértek vissza. Néhányan megnyomorodva. Vagy lebénult a karjuk, mielőtt a kést, fojtózsinórt, puszta kezüket használhatták volna, vagy a felrobbanó lőfegyver roncsolta össze őket. Páran méreggel próbálkoztak... De az a nő, mintha megérezte volna, egy falatnál többet nem evett a mérgezett ételből. Az az átkozott nő! Még felrobbantani sem lehet! A TNT-t is kiszagolta! Pedig az aztán letörölte volna a vigyort a képéről! Sosem felejti el, amikor először látta...

Árumintát vitt a legfinomabb heroinból Norfolkba. Washingtonban át kellett szállnia egy oda tartó járatra. Szíriai diplomáciai útlevele biztosította érinthetetlenségét. Nyugodtan várakozott a beszálló-folyosó előtt, mikor a táskája nyávogni kezdett. Nem is akárhogyan! A panaszos nyivákolás és a kétségbeesett vernyákolás között cifrázta, olyan élethűen, hogy a többi utas rosszallóan nézett rá, de aztán igyekeztek úgy tenni, mintha nem hallanák. Egy kislány kivételével. Ő elkezdett hisztériázni, sikoltozott, toporzékolt (Zediki tanulhatna tőle! Ja, inkább ne!), kiabált: "Cica! Szegény cica! Engedd ki!... A cicát akarom!.... Kiscicám!...

És ez csak a kezdet volt. A kislány szülei is elkezdték követelni, engedje ki a cicát a táskából. "Rohadt állatkínzó!" – „Magát kéne így bezárni!" – "Koporsóba!" A fokozódó hangzavarra felfigyeltek a biztonsági őrök is. Először csak kérték, majd követelték – egyre ingerültebben –, hogy nyissa ki a táskáját: "élő állat szállítása... erre nem vonatkozik a mentesség..."

A kislány közben tovább sikoltozott, cibálta az ő nadrágját, a biztonságiakét, már azok is menekültek volna a felfordulásból, el akarták vinni... a kislány a táskáját cibálta... és az kinyílt! A lezárt táska! A teljes tartalma - a leszorító szíjak dacára - kiborult belőle. Az egyik zacskó felrepedt, ahogy a márványlapra esett... a finom por szállt... holmija tetején egy mobil-telefon csak nyávog tovább, észveszejtőn. Pár másodpercnyi döbbenet... akkor lépett oda hozzá az a nő, s nevetve mutatott neki egy másik, ugyanolyan mobilt, kijelzőjén az Ő arcképe, s - hogy semmi kétsége se maradjon - megnyomja a hívásmegszakító gombot. A macska elhallgat! A nő az arcába nevetett, aztán hátat fordított neki és elment. Őt addigra már a biztonsági őrök fogták... Az a rohadt szemét szajha! Akkor, miatta tartóztatták le életében először. Másfél éve volt gondolkodni azon, hogyan kerülhetett lezárt táskájába az a mobil, és ki az a nő!?

- Itt vannak!

- Kik? – riadt meg Zediki felkiáltásától.

- Mind a hárman. Ugyanaz a járat, ma éjszaka, úti cél: Johannesburg.

- Ma éjszaka? Figyelj csak, hekkerek gyöngye! Meg tudod nézni a tegnapi helyfoglalásokat?

- Arra gondolsz, amire én? Hogy téves volt az információ? Kitől kaptad?

- Nem mindegy az neked? Meg tudod...

- Nem! Nem mindegy! Tudni akarom, kinek a hülyesége miatt kellett feleslegesen nőnek öltöznöm! Legalább...

- A Vezértől. Állítsd le magad! Gondolkozz inkább!

- Igazad van. A Vezér nem adhatott téves információt! De nem tudom ellenőrizni. Amint a gép felszáll, a helyfoglalásokat törlik. Csak az utaslistát tárolják, a tényleges utasok adataival.

- Jól van. Menj aludni!

Zediki lezárta laptopját, felállt, indult szobája felé, d az ajtóban visszafordult.

- Csak hogy tudd: azt a ruhát szétszaggattam! És soha, soha többé nem veszel rá, hogy... - elakadt a hangja. Aztán megemberelte magát, s folytatta. – Találj ki valami mást! Te ismered azt a nőt! Mi a gyengéje? Nem lehetne elcsábítani? Bízd meg Arsant...

- Arsant? Te megőrültél! A nőt élve akarja a Vezérkar.

- Recep?

- Az még egy tehenet sem tudna elcsábítani! – Kvasszárnak felcsillant a szeme, kiegyenesedett, mintha új, pusztító erő költözött volna belé. – De te! Te megpróbálhatnád!

- Én? Én nem. – Máris megbánta javaslatát, szerette volna hallatlanná tenni, de ez nem volt lehetséges. Kvasszár rákapott, és magáévá tette ötletét. legnagyobb bánatára némileg átalakítva.

- Nem akarsz nő lenni. Rendben. Megértettem, lenyeltem. Legyél hát férfi!

- De én...

- Nincs ellenvetésed! Kész! Részt kell venned a küldetésünk sikerre vitelében minden erőddel és tehetségeddel! Most menj aludni és döntsd el, milyen szerepet akarsz felvállalni! Indulj! Most!

Nem akart a nyűglődésével foglalkozni. Attól is tartott, győzködése során megsértené érzékeny lelkét. Rájött, ő még a leghasználhatóbb embere, mert a nő ellen a nyers erőszak mit sem ér. Zediki ötlete jó, de még ki kell dolgozni. Egy napjuk van rá. Elmennek a Star Hotelbe, a hallban várnak rá. Neki valami olyan megfigyelőhelyet kell választania, hogy a nő ne vehesse észre, de neki mindenre legyen rálátása. Az a mocskos, vigyorgó szuka! Irtózik még a látásától is! Mi lesz, ha meghallja azt az undok hangát? Még ma is a fülébe csengenek gyűlöletes szavai, ahogy beletapos legszentebb érzésébe, Ali-ba vetett hitébe. És közben vigyorog, mert megint elrontotta egy jó üzletét! És ő nem tehet semmit, a Badalamenti-család öt tagja, testőrségük... a Sig-Sauerét is elvették...

A családfő hívatta. Oda utazott. Amint bevezették a dolgozószobába, azonnal meglátta a nőt. Ott állt az Öreg mögött, aki már régóta betegeskedett, ám ma különösen jó színben volt. Annyira, hogy a nő láttán érzett dühe ellenére is feltűnt neki. A tisztelgő köszöntések, kézfogások a család tagjaival lekötötték, csillapult a mérge. Nyugalmat kényszerített magára, s ez olyan jól sikerült, hogy rezzenéstelen arccal tudta fogadni az öreg Badalamenti bejelentését, miszerint: "Nem áll módunkban és szándékunkban a továbbiakban az üzleti kapcsolatunk fenntartása. Vegyünk búcsút egymástól tisztességgel!"

Ó, az az álszent bálványimádó! Legszívesebben lenyomta volna a torkán a falon függő keresztjét testestől-lelkestől! És akkor az a nő felnevetett! De ez a nevetés más volt, mint amit eddig tapasztalt tőle. Ránézett, és a szeme... mintha cinkosan rákacsintott volna. Csak egy pillanat volt... talán csak képzelte. Mégis olyan hatással volt rá, hogy képes lett megváltozott helyzetét tárgyilagos nyugalommal elfogadni, és a maga javára kihasználni.

Igen, kihasználni. Mert azzal, hogy üzleti kapcsolatuk egyoldalú felbontását jóvá hagyja, adósává teszi a Badalamenti-családot. Egy ilyen húzás köreikben árulásnak minősül, aki ilyet tesz, az elveszíti a becsületét. Az öreg mégis megtette volna! Ismerte. Sosem változtatta meg a kimondott szavát. Nem is próbálta az üzlet folytatására rábeszélni. Egyetértéséért egyetlen dolgot kért cserébe: beszélhessen a nővel. Az Öreg, mintha a nő beleegyezését kérné, hátranézett rá, az bólintott. Elindult felé. "Nico nem szereti, ha a feje fölött beszélgetnek." Így, egyszerűen. Niconak nevezte a tiszteletre méltó Öreget. Mikor odaért, ahol ő és a család többi tagja ült, a legfiatalabb Badalamenti felpattant karosszékéből, s nagy tisztelettel kínálta fel neki. A nő elfogadta a közvetlen mellette lévő helyet, leült, és várakozó tekintettel nézett rá.

- Ezt is maga főzte nekem, ugye? – felesleges kérdés volt, de hirtelen nem jutott más az eszébe.

- Igen.

Milyen nyugodtan, szinte egykedvűen vetette oda neki. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy packázik vele!

- Mivel vette rá a Badalamenti-családot, a velem kötött szerződés felbontására?

- Ez üzleti titok.

Lennénk csak kettesben! Minden titkod kivallanád, te szuka!

- Üzleti? A szeretője lett?

- Nico üzletember, és én is. Valamit valamiért. De a testemmel nem üzletelek.

Szajha vagy, bármit mondasz is!

- A keresztnevén szólítja. Ezt még a rokonai sem tehetik meg. Maga miért?

- Megkért rá. Tényleg ez érdekli legjobban?

Még pimaszkodik is vele!

- Tudni akarom, hogy ki maga!

- Hiszen ismer! Nyomozott utánam eleget. Vagy mégsem ismer? – elnevette magát. – Az emberek, akiket rám küldött... Nahát! Találkoztam már okosabb retardáltakkal is!

- Miért üldöz? Miért gyűlöl?

- Azért, amit tesz. Nem személyes.

- Miért pont engem szemelt ki? Vagyunk jó páran.

Na igen. Ez alapvető kérdés volt.

- Magába botlottam, és szerintem nincsenek véletlenek. De ha ez megnyugtatja, nincs egyedül a listámon. Ha elkerül, és nem küldözi rám a bérgyilkosait többé, békén hagyom.

- Békén!? Mit érek már azzal? Van fogalma róla, mennyi kárt, vesződséget, bosszúságot okozott már nekem?

- Van. Pontosabb, mint magának. Úgy tudom, a bulgáriai pénzmosodái pénznyelőkké váltak. Én viszont fényes üzleteket kötök arrafelé.

A rohadék! Szégyentelenül a képébe meri vágni, hogy abban is az ő keze van benne! Most már legalább ezt is tudja.

- Mit akar tőlem? Tönkre akar tenni?

- Vonuljon nyugdíjba.

- Csak miután magát megöltem!

De jól esett kimondani!

- Engem nem tud megölni. Azt gondoltam, erre már rájött.

- Miért, ki maga? Dzsinn?

- Isten szolgája vagyok, az ő védelme alatt állok.

- Csak egyetlen isten van, Allah. Maga nem őt szolgálja, hanem a Sátánt!

- Az egy igaz Isten nem bánja, hogy némelyek Allahnak nevezik.

- Allah egyetlen egy! Nem osztódik háromfelé, mint a maguk istene!

- Ezt nem magával fogom megvitatni, maga alavita! Mi Istentől kapjuk a lelkünket, és hozzá térünk vissza. De maga ne reménykedjen! A maga lelke nem fog hite szerint csillaggá válva egyesülni Aliéval! A magáé egy disznóba kerül! Röf-röf! Vége a beszélgetésnek!

A gyalázatos szuka! Kigúnyolta a vallását! Kinevette, és közben ő hiába próbált felállni, még csak rákiáltani sem tudott. Tehetetlenül bámulta vigyorgó pofáját, tombolt belsejében a gyilkos düh, ütni, ütni, míg mozog! ölni! De izmai nem engedelmeskedtek akaratának. Tudta, ezt a nő teszi vele, ördögi praktikáinak egyikével, és ez még inkább kínozta, de nem volt képes leküzdeni bénultságát. Aztán megmozdult, s – szándéka ellenére – odament az öreg Badalamenti hatalmas íróasztala elé, kinyilvánította lemondását az üzleti kapcsolat folytatásáról, és aláírta a szerződésbontásról szóló iratot. Erre még emlékszik... de a többi...

 

Ajtócsapódásra ébredt. Arsan viharzott be a nappaliba.

- Szalam! Jó reggelt!

- Mi tartott ilyen sokáig? Recep hol van? – kérdezte alig eszmélve.

- Akadt egy kis gond, de már elintéztem.

- Recep hol van?

- Mondtam, hogy nem hagyok magam után tanúkat!

Erre már teljesen felébredt.

- Mit beszélsz? Megölted?

- Meg hát! Gyönyörű halála volt. Megvártam, míg elélvez, akkor lőttem szét a fejét. Egy golyóval kettőt! Dupla élvezet!

Ez már Kvasszárnak is sok volt.

- Hogy lehettél ennyire elvetemült? Recep a harcostársad! Ez...

De Arsant nyomban visszatámadt.

- Nem hogy hálás lennél érte! Te bolond! Ha nem ölöm meg, már a te fejedben lenne golyó!

- Mit... mit beszélsz?

- Recepet azért küldték velünk, hogy csillaggá változtassa a lelkedet, ha megint átver a nő.

Mintha bunkóval verte volna fejbe! Pedig sejtette, az ítélet egyértelmű volt: ez az utolsó esélye. Arra azért nem számított, hogy vezérei ilyen előrelátóak, és vele küldik a hóhérát is. Előrelátóak? Vagy tudták előre? Lehetséges, hogy nem tévedésből... Hogy szándékosan adtak meg hibás információt neki? Milyen ostoba volt, hogy nem ellenőriztette le Zedikivel! Talán ha nem cirkuszol annyit a női ruha ellen, akkor ez az eszébe jut.

Zediki. Mi lehet az ő szerepe, ha a Nagy Kvasszárt veszni küldték? És Arsané?

- Te... most te...

- Tőlem ne tarts! Szükségem van a tapasztalatodra. El kell kapnunk azt a nőt! Recep egy barom volt. Nem értette meg, hogy nélküled ez nem fog menni. Te sokat tudsz róla. Többet, mint amit elmondtál a vezéreknek, ugye?

Kvasszár bólintott.

- Nem hittek volna nekem! Az a nő az eleven ördög! Meg az a Bloki Sunny! Ők...

- Hagyd, Kvasszár! Nyugodj meg! Nem hiszek az ördögben. Figyelj rám! El kell kapnunk őket! Az én feladatom leszállítani a nőt a völgybe. Veled vagy nélküled, nem számít. Az az idióta Recep nem fogta fel, hogy a cél a lényeg. Az én célom! Neked pedig segítened kell!

- Én? Neked?

- Téged már leírtak. Te nem számítasz! Te már halott vagy. Ezt a megbízatást is csak nekem köszönheted. Már végezni akartak veled, de nekem kell az a nő! A kínok kínjait fogja megtapasztalni, ha a kezem közé kerül! Ne, ne szólj közbe! Tudom, hogy élve kell leszállítanom. Figyelj! Ha sikerül, talán életben maradhatsz! Hagylak elmenni, ha már a rabom lesz a nő. Bízhatsz bennem, én megbosszulom rajta a te sérelmeidet is. Tudod, mit teszek vele...?...

És csak mondta, mondta, részletesen, olyan érzékletesen festette le, milyen sorsot szán Szofinak, hogy Kvasszárt a hányinger kerülgette az irtózattól, s már-már megszánta, de aztán eszébe idézte a nevetését, a gyűlöletes vigyorát. Igen. Szenvedjen! Ezt érdemli mindazért, amit vele tett! Ezt. Gyönyörködve hallgatta végig, ahogy Arsan lelkesen mesél neki Szofi leendő kínjairól.

Már nem félt. Nem bánta, hogy neki is vége. Halott lesz, vagy bujdosó, mindegy. Amit Arsan tenni fog azzal a nővel, több mint ami tőle telne. Elégedett volt. Már nem ő a nagy Kvasszár, nem is lesz az már sosem, de a bosszúját méltó kezek veszik át, és Arsan beteg elméje a biztosíték arra, hogy be is váltja azt.

 

------------------------------------¤--------------------------------------------------

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Buy Prednisolone 5mg Uk Kelthully

(Kelthully, 2019.03.13 09:53)

Difference Entre Cialis Et Levitra Cephalexin Discovery Buy Doxycycline Medication Online <a href=http://ac-hut.com>cialis online</a> Ordering Viagra From Canada