Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. fejezet: Brian és Szaska

Brian hatalmas dörömbölésre ébredt. Az ő ajtajukat verte valaki ököllel, és valami számára ismeretlen nyelven ordítozott. Szofi felöltözve ült az asztalnál, a laptopja előtt, láthatóan nem izgatta a dolog. Nyugodt hangon adott felvilágosítást a történésről.

- Ő Szaska, a legidősebb vértestvérem. Nem a kora miatt, hanem mert ő lett az először. Bármit tesz is, ne háborodj fel rajta, az csak játék. Tőle nem kell megvédened.

Próbálta felfogni ezt az érthetetlennek tűnő információ-halmazt, de álomittas fejével csak bólintani tudott rá, az értelmezését későbbre halasztotta.

Szofi kiszólt a hívatlan vendégnek:

- Gyere be! Ne csődítsd ide az egész szállodát!

Az ajtó kinyílt, majd dörrenve becsapódott, és egy szépen dekorált egyenruhát viselő férgi rontott be a szobába, meg sem állt Szofiig, felkapta őt, a padlóra dobta és közben tovább ordítozott vele. Szofi kirúgta alóla a lábait, ő ráesett, meglepődését kihasználva Szofi fordított rajta egyet, s már ott is térdelt a mellkasán.

- Na most ordíts, te díszmedve! De angolul, hogy a férjem is értse!

- még nem tanítottad meg ukránul? - váltott nyelvet a katonatiszt. - Hát milyen testvér vagy te? Férjhez mész, és engem meg sem hívsz az esküvődre! A sarki borz csavargózzon a beleidbe! Adj innom, mert szomjan halok!

Szofi otthagyta, felvette a szoba-telefont és beleszólt:

- Küldessen fel két nagy üveg Szmirnoff-ot! Gyorsan, mert haldoklónak lesz! Tessék?....nem, dehogy! Szomjan készül halni. Köszönöm!

- Keresek neked elsősegélyt a minibárban - mondta Szaskának, aki közben feltápászkodott, és az egyenruháját igazgatta. Brian csak most figyelt fel a nadrág szárain végigfutó vörös sávokra, és az oldalán függő kardra.

- Tölts nekem is, Kincsem! Szeretnék koccintani a testvéreddel, miután bemutattál neki.

- Ez a beszéd, Brian! Én ugyan már ismerlek téged régen. Vaszka mindig átküldi a rólad szóló jelentéseket. Most boldog: nem kell többet magyarázkodnia, miért figyeltet az FSZB-vel egy lepusztult csövest. Te meg vidd innen ezt a harapós jószágot! - mondta Szaska az asztalhoz telepedve.

- Ti ráállítottatok valakit Brianre?- Kérdezte felháborodva Szofi.

- Mit gondoltál, hogy kerültem ide?

- Azt, hogy engem figyeltettetek. - Válaszolta Szofi, miközben becsukta és elrakta az asztalról munkaeszközét.

- Próbáltuk, de ahhoz ezer ember is kevés lenne. Éppen Vaszkánál voltam egy fogadáson, mikor Nyikolaj hozta a jelentést. Szegényt majd kárpótolom valamivel. Olyan dühös lettem! Még átöltözni is elfelejtettem. Fogtam egy üveg vodkát... Na mi van? Nem adsz innom? ... Mi ez? Csecsemő vagyok én? Töltsd bele azokat is!

Amíg ők civakodtak, Brian felöltözött, közben azon járt az esze, hogy ha Szofi őt meg tudta szabadítani függőségétől, akkor...

- Édes Kincsem! A testvéredet miért nem mented ki a szesz rabságából?

- Meg is ölném! - hördült fel Szaska. Ez nem rabság, hanem életforma, és én nagyon élvezem! Nem is férfi, aki nem iszik! Gyere, koccintsunk! - mondta most már halkabban. - Ülj mellém testvér! Szólíts Szaskának!

Brian hamar összebarátkozott vele. Tetszett neki keresetlen modora, nyers őszintesége, de főleg az, hogy Szofi miatt képes volt iderepülni Oroszországból, csak azért, hogy köszöntse őket, még ha a saját nyers modorában tette is ezt.

Mikor a szobapincér kopogott, Szofi - aki addig a szobában tett-vett - ment ajtót nyitni. Miután a fiú letette a vodkát az asztalra, utasította:

- Egy óra múlva hozzon még kettőt!

- Várnak még valakit? - kérdezte az pimaszul.

- Igaza van, hozzon inkább hármat! - felelt meg neki Szofi.

A pincér vágott egy grimaszt, és kiment. Szofi elővett egy poharat magának is, és töltött mindhármuknak.

- A boldogságotokra! - Emelte a poharát Szaska, és felhajtotta a vodkát.

Követték ők is a példáját, s Briant elfogta az aggodalom. Nem akart lerészegedni, de Szaskát sem akarta megsérteni azzal, hogy nem iszik vele. Szofi már nyújtotta is neki a megoldást:

- Bálványom! Szaskával muszáj inni, de annyit, mint ő úgy sem tudsz, nem is várja el. Ha mégis úgy érzed, megártott, jusson eszedbe, hogy ura vagy a testednek. Semlegesítsd a fölösleget! Akard és megtörténik!

- Szédült nőszemély! Ne hallgass rá Brian! A vodkában az a jó, ha megárt!

Erre Brian még nagyon jól emlékezett, de az azt követő undorra is. Megszólalt Szofi mobilja és felvette.

- Hello, Dick!

- Kvasszárt az Orlandoi Nemzetközin látták.

- Személyesen?

- Igen. Örülök, hogy nem találkoztál vele.

- Még itt vagyunk.

- Tudom.

- Figyeltetsz?

- Téged nem. De ha belép az Államok területére Ukrajna hadügyminisztere, őt muszáj.

- Szóval Szaska buktatott le minket.

- Ki az a minket?

- Férjhez mentem Brianhez.

- Gratulálok! Engem érintő változás?

- Nincs.

- Oké. Vigyázz Kvasszárral!

- Akarod a fejét?

- Csak a testétől elválasztva érdekel. Ez egy jogállam, Szofi! Úgy kimossák mindenből az ügyvédei, mint ő a milliárdokat.

- Megoldom, Dick!

Brian Szofi elméjéből ismerte a teljes beszélgetést, és így most még jobban örült, hogy elhalasztották az utazásukat. Kvasszár nem véletlenül volt ott éppen abban az időben. Szofi veszélyben lett volna, és nem volt biztos abban, hogy meg bírta volna védeni. Valószínűleg ma éjjel is ott lesz. Rasid messze van, azt sem tudja, hogyan értesíthetné. De itt van Szaska, ő segíthet! Ő az ukrán hadügyminiszter. Mégsem orosz? És a ....? Hát persze! Azzal Vaszka figyeltette. Ő vajon kicsoda? És ki ez a Dick, aki muszájból figyelteti Szaskát? Érdeklődve méregette a férfit.

Szofi, miután bontotta a vonalat, szintén őt nézte.

- Mi van? Mit bámultok? Kinek a feje kell Dicknek?

- Kvasszáré. - világosította fel Szofi. - Add kölcsön a kardodat!

- Csak a karommal együtt! - mordult fel Szaska. - Tölts, és mond el, hol van az a patkány! Elhozom a fejét nászajándékba!

- Édes Kincsem, Szaska jól beszél. Ne tedd ki magad veszélynek!

- Nem akarok nemzetközi bonyodalmat. Különben is... a patkányirtó-program működik. Kvasszár változtatott a módszerén, személyesen támad.

- Szaska hazamegy, mi pedig...

- Te ne küldj engem haza!

- Miért? Nincs dolgod?

- Van, hogy az a ... Nem érdekes! Nem vagyok én gardedám! Kísérgesse Júliát a nagynénje!

- De érdekes! Hazamész! A kardod sem kell! Mi majd elbánunk Kvasszárral okosan. Igyunk inkább Szaska, ne vitatkozzunk!

- Jó. Tölts! Hogyan akarsz elbánni Kvasszárral?

- Most, hogy előbújt az odújából, könnyű lesz.

- Kincsem, az a patkányirtó-program hogyan működik?

- Kvasszárnak már régen nem sikerült semmilyen üzletet lebonyolítania. Az üzletfelei már nem bíznak benne. A nem teljesített szállításokért saját vagyonából kellett kárpótlást fizetnie, a pénz-mosógépei eltűntek, vagy tönkrementek. Ennek következtében - nem elég, hogy teljesen elszegényedett, de - tetemes tartozásai is keletkeztek. A hitelezői pedig nem tartoznak semmiféle bejegyzett bankszövetségbe. Most csődöt jelentett az a bank is, ahol a tartalék-tőkéjét tartotta. Az embereit sem tudja már fizetni. Jóformán magára maradt, és azt hiszi, ha engem eltesz az útból, újra nagymenő lehet. Kénytelen az én véremmel vásárolni vissza támogatói bizalmát. Tudja, hogy ez nagyon rizikós vállalkozás - van már velem némi tapasztalata -, de végső soron, már csak ez kecsegtet számára reménnyel. Most kétségbeesett és meggondolatlan. Erre vártam. Most végzek vele!

- Ez a beszéd kislány! Éppen itt az ideje, hogy ez a pitiáner ne zavarogjon tovább körülötted! - helyeselt Szaska. - Erre iszom!

- De Kincsem! Azt mondtad, mi csináljuk és okosan! Mondd meg, mit kell tennem, hogy segíteni tudjak!

- Bármit megtehetsz, Bálványom, amit a helyzet megkíván. Ne habozz, tedd! Akard és megtörténik. Nekünk semmi sem tilos, mert ami tilos lenne, azt úgysem akarjuk megtenni. A feltűnést azonban kerülnünk kell, ezért körültekintően kell eljárnunk! Meg kell tudnom, mit tervez ellenem Kvasszár! Belépek az elméjébe és körültekintek benne.

Hanyatt feküdt az ágyon és lehunyta a szemét. Brian odaült mellé és nézte. Mintha aludna. Pedig az elméje dolgozik, ezt észlelte. Szeretett volna részt venni ebben a "kirándulásban", de még idejében meggondolta magát. Nem, nem akarja látni: mit tervez az a patkány Szofi ellen. Nem tudna uralkodni haragján, s félő, még elront valamit. Örült, hogy mégis "okosan" fogják megoldani a "Kvasszár-problémát", mégis féltette, nagyon féltette asszonyát. Nem veszítheti el! Kell neki!

Aggodalma meglátszhatott rajta, mert Szaska rákérdezett.

- Mi van testvér? Félted, ugye? Hát ne féltsd! Belebetegszel, és ő sem szereti! Bízzál benne, meg tudja védeni magát!

- Azt mondtad, megölöd te Kvasszárt! Miért hagyod most mégis rá?

- Mert igaza van. Abból tényleg nemzetközi bonyodalom lenne. Engem ugyan hősként ünnepelnének azok, akik számítanak, de az aprónép előtt nehéz lenne elsimítani az ügyet. Megbízhatsz Szofiban, meg fogja oldani a dolgot!

- Régóta ismered?

- Ajjaj! Több mint tíz éve. Akkoriban még csak hadnagy voltam. Elmeséljem?

- Igen, kérlek!

"Volt egy kis csete-paténk az oroszokkal. Afféle határvita, hosszú távon semmi esélyünk sem volt, csak a feltűnés miatt csináltuk. Abban bíztunk, hogy majd a nemzetközi szervezetek beleszólnak, és a békéltető tárgyalások során hozzájutunk még némi területhez.

Tél volt. Fenn az északi sztyeppe-vidéken állomásoztunk. Te persze nem tudod, milyen ott a tél! Ha köpsz egyet a hóra, megfagy, mire leér. Főleg, mert csak méterekkel később ér havat, ahová az őrjöngő szél kegyeskedik lepottyantani. Hát nem volt egy örömmámor az ottani tartózkodásunk!

Vártuk az ellátmányt. Már két nap késésben volt, a lőszerünk, élelmünk fogytán, de ez volt a kisebbik baj. Vodkánk már egyáltalán nem volt! Piszkosul hiányzott! Nem pótolhatta azt semmi, semmi más nem képes kiűzni az emberből a tél és a halálfélelem hidegét. Bent gubbasztottunk a bunkerekben az izzó kályhák mellett, de rázott minket a hideg. És evett a méreg, mert tehetetlenek voltunk. A várakozás gyötrelmének hatására már azt fontolgattuk, előléptetjük magunkat hódító hősökké, lemegyünk a legközelebbi orosz faluba, és ha nem adnak vodkát, szétlőjük az egész porfészket.

Nagyot reccsent a parancsnokunk talky-walky-ja - mint valami isteni beavatkozás -, az őr diadalmasan üvöltött bele: "Itt van az ellátmány! Itt vannak!! Kettő is jön!!!" Nem számított, tiszt vagy baka, úgy tódultunk ki a bunkerből, mintha bomba csapódott volna be közénk. A rakodórámpánál nagy felfordulás. A radarosok hadnagya üvöltve próbálja visszaparancsolni az ügyeleteseket képernyőik elé, még az őrségre beosztottak is ott tolonganak, mindegyikőjüknél egy üveg vodka, isznak és vigyorognak. Gyimának, a parancsnokunknak dülled a szeme, ordítva löki félre az útjában állókat, törtet a lánctalpasokhoz. De oda igyekszik mindenki. Én is. A parancsnok töri előttem az utat, én meg mint jó katona: követem.

Az első lánctalpas - a megszokott szállítónk - ponyvája érintetlen, a sofőr sehol. A másodikról két ember adogatja le az üvegeket. A kisebbik a parancsnoknak és nekem is nyújtott egyet-egyet. Én késlekedés nélkül kivettem a kezéből, tudtam, hogy Gyimának nem tetszik a dolog, le fogja állítani a vodkaosztást, hát legalább akkor tegye, amikor én már megkaptam.

- Mi a fene ez? Mi a fenét csinálnak maguk? Ki a fene adott erre engedélyt? Azonnal hagyják abba! - üvöltötte Gyima.

A kisebbik ember - akinek jóvoltából már jólesőn melengette gyomromat a vodka - hátratolta arcából a kapucnit és vidoran vágott vissza neki.

- Tiszteletem, parancsnok úr! Ugye nem gondolja komolyan, hogy most abbahagyjuk? Nézzen hátra!

Hátranéztünk. Még vagy hatvan ember nyomakodott felénk, szemükben eszelős vággyal a testi, lelki szenvedésük enyhítését ígérő vodka iránt; és félelemmel, hogy a hőn áhított ital elfogy, mielőtt odaérnek; hogy lemaradnak róla! Ha most Gyima leállítja az osztást, itt nagy bunyó lesz!

- Látja? - kérdezett rá Szofi (mert persze ő volt az) a nyilvánvalóra. - Pár perc és végzünk, utána megbeszéljük. Addig igyon egyet parancsnok úr, kövesse forróvérű hadnagya példáját!

Itt állával felém intett. A szép jelzőt annak köszönhettem, hogy a nagy sietségben nem öltöttem fel a védőruhát. A parancsnok rosszallóan rám nézett, én dacosan a számhoz emeltem az üveget és nagyot kortyoltam belőle. Ezt már ő sem állhatta. Kivette Szofi kezéből a neki szánt palackot, félreállt, engem is maga után vonva.

- Mit gondolsz, Szaska? Kémek vagy csak álmodunk? - kérdezte az első korty után. - Azt mondják, a fagyhalál előtti álmok nagyon szépek.

- Na, ott még nem tartunk! De mégis inkább álmodunk. Mi a fenét akarnának kikémlelni az oroszok? Ezeket a bunkereket még ők építették! Jobban számon tartják az ittlétünket, mint a főparancsnokság. Azt is tudják, mire megy ki a játék. Hát mi a fenét akarnának kikémlelni? Hm? Gyima?

- Tudja fene! Igazad van, de a gazdasági hivatal nem szokott ilyen adakozó lenni. Mi van, ha most támadnak az oroszok? Senki sincs a lövegeknél, aki józan és pontosan tudna célozni.

- Eddig volt?

- Három gépet is lelőttünk!

- Hm. Hány lövéssel is?

- Eredj a fenébe Szaska! Ne mondd, hogy feleslegesen fagyoskodunk itt az ördög szarván!

- Nem mondom, csak gondolom.

- Ejh! Gondolj, amit akarsz! Én utánajárok ennek a dolognak. Itt nem lesz több rendbontás!

Az ám! Gyima azt hitte, ő ott még a parancsnok, de tévedett. Szofi nyomban letámadta, amit odament hozzá.

- Parancsnok úr! Nézze, van itt még egy kis hús, miegyéb a konyhára. Pakoltassa le! A hivatalos ellátmányt is le kéne pakoltatni minél előbb! Az éjszaka csúnya idő lesz, a sofőröknek be kell érniük a városba...

Gyima feje egyre vörösebb lett a dühtől.

- Maga nekem parancsolgat???

- Bocsánat, azt gondoltam, ez önnek is fontos! - ezzel elfordult tőle, és a katonák után kiáltott:

- Hahó fiúk! Kellene egy kis segítség! Nem leszek hálátlan!

Utolsó mondata varázsigeként hatott a fiúkra. Személye egyet jelentett a potya vodkával, és most jöttek a repetáért.

- Rakodják le a lánctalpasokat! Hol vannak a felelősök? Ami ezen van, nem kell bevételezni, csak a hivatalos szállítmányt. Ezt a maradék vodkát pedig osszák szét maguk között!

Pillanatokon belül előkerültek a felelősök, átvették a le-és berakodás irányítását, senki sem várt - rohadt hideg volt - a parancsnok jóváhagyására, a munka olajozottan - nyakolajozottan - ment.

Gyima kapkodta a levegőt és már lilult a feje a dühtől. Számítottam rá, hogy ebből nagy kitörés lesz. És lett!

- Mi a jófenét képzel magáról?! Itt én vagyok a parancsnok! Maga egy provokátor, egy kém, egy... egy...

- Ugyan, parancsnok úr, üvöltözés helyett inkább beszéljünk okosan.

- Okosan? Mit akarnak az oroszok? Mire kíváncsiak?

- Arra, hogy mit cicázik velük? Ezt a helyet tűzijáték-övezetnek nevezik, bár szerintük színesebb petárdákkal is üdvözölhetné őket. Hoztam is néhányat. Ott vannak valahol a vodkás rekeszek alatt, a rádióval együtt.

- Szóval mégiscsak kém! A rádió...

- Azt a főparancsnok küldi szeretettel. A maguké nyilván meghibásodott, már három napja nem tudják elérni az egységet.

- A főpa... hrancs... hnok? - Gyima kezdett leereszteni, és a színe is emberibb lett. - Maga a főparancsnokságról jött?

- Úgy van. Hoztam magának egy levélkét is. Tessék!

- Miért nem ezzel kezdte?

- Mert ez csak magát érdekli, az ellátmány azonban mindenkit.

- Mit takar ez az "állományon kívüli különleges szakértő" kifejezés?

- Ez egy hosszabb előadás témája lenne. A lényeg az, hogy maga nem parancsol nekem, viszont az én utasításaimat köteles figyelembe venni.

- Egyszóval maga lesz itt a parancsnok?

- Nem őrültem meg! A katonáknak változatlanul ön parancsol, de Önnek bizonyos esetekben én.

- Mik azok a bizonyos esetek?

- Csupa harcászati feladat. Pl.: a légelhárító lövegek beállítása, mikor kettőzze meg az őrséget, stb.

- És most mik az aktuális parancsai, hölgyem? - kérdezte gunyorosan Gyima.

- A lánctalpasoknak indulniuk kell vissza! Éjszaka vihar lesz. Hozom a menetlevelet.

- Várjon! Ha maga itt marad, ki viszi vissza a rendszeres járatot? Annak hol van a sofőrje?

- Az ülés alatt alszik az ártatlan. Nem bírja a vodkát. Nem életre való ember.

- Micsodaaaa?

A parancsnok feltépte a szállítójármű jobb oldali ajtaját. Szemjon, az állandó sofőr kigurult a hóba és óbégatni kezdett:

- Az üvegem! Szerelmetes üvegem!

Az ülés alatt három üres, és egy jó félig lévő vodkásüveg hevert. Nem volt nehéz kitalálni, melyik hiányzik neki. Gyima talpra ráncigálta a makutyit, kezébe nyomta drágalátos üvegét és ráripakodott:

- miért késtél ennyit?

Szemjon először motyogott valami szelepről, meghúzta az üvegét, majd egyre jobban belemelegedve részletezte a lánctalpas siralmas műszaki állapotát. Gyima erre nem volt vevő. Kivette a kesztyűtartóból a menetlevelet, aláírta, és ráüvöltött Szemjonra:

- Takarodj!

Aztán engem osztott ki. Illetve be.

- Te itt maradsz, pesztráld a vendégünket! Én leellenőrzöm a szállítmány bevételezését.

Fordított felállásnak jobban örültem volna. Éhes voltam és kezdtem fázni. De hát: pesztra! Valami jó ebből is kisülhet! Egy nő, egyedül, ennyi férfi között! Leszek a testőre szívesen! Végül is - én voltam a tüzérek hadnagya - együtt fogunk dolgozni. Kíváncsi voltam, hogyan képzeli megnövelni a lövegek hatótávolságát. mert az oroszok nem fognak alacsonyabban repülni, az biztos! Aztán meg: nő. Még ha feljebbvaló, akkor is. Talán összejön valami. Odamentem hozzá, felajánlottam neki a segítségemet a beszállásolásához. Jókor érkeztem, épp akkor indult el a másik lánctalpas, ő pedig csomagjaival a rámpán állva nézett utána. Amint észrevette közeledésemet, felém fordult.

- Á! A forróvérű hadnagy! Magára lettem bízva? Még mindig nem fázik? Nem? Nagyon jó. Elfogadom a segítségét. Ott, a két bunker között állítom fel a sátramat. Tudna nekem egy hólapátot szerezni?

Persze hogy tudtam! Amíg én ellapátoltam a havat, ő felmászott a póznára, és két csipesszel "áramot lopott". A sátor amolyan duplafalú, felfújható, két perc alatt már állt is. A cövekeket egy elektromos főzőlapon megforrósította előbb, úgy ütötte be őket a fagyott talajba.

- Na, a szél már nem visz el. Jöjjön, igyunk egyet első közös munkánk örömére!

Ittunk, beszélgettünk, összebarátkoztunk. Az, hogy közben a parancsnok kerestet minket, egy fenét sem érdekelt. Hát, így indult a mi barátságunk, Brian.

- És hogyan folytatódott? Hogyan lettetek vértestvérek?

- Hm. Úgy látom, nem vagy féltékeny. Ismered a történetet?

- Nem, csak azt tudom, hogy nem lett a szeretőd. De ha ismerném a történetet, akkor is érdekelne a te nézőpontodból.

- Ez bölcs emberre valló hozzáállás. A rólad szóló jelentésekből másra számítottam.

- Megváltoztam, Szaska. Gyökeresen.

- Ilyen nincs. Ez az életfelfogás vagy benne van az emberben eleve, vagy sosem lesz. Én inkább így mondanám: magadra találtál.

- Lehet, hogy igazad van. Így nekem is jobban tetszik. Szofi is mondott valami hasonlót.

- Biztos, hogy igazam van. Meséljek tovább?

- Igen.

"- Szofi másnap reggel "megbűvölte" a lövegeket. Nem tudok rá jobb szót. Megfogta, végigsimította a csövüket egyenként - csoda, hogy nem fagyott rá a keze -, állított valamit az irányzó-szerkezetükön, aztán:

- A kettes, nyolcas és kilences csak a tűzijátékhoz jó. A többibe éleset töltessen!

- Miféle tűzijáték? - förmedt rá Gyima, bár jól emlékezett rá.

- Rajtunk ne gúnyolódjanak az oroszok! (Szavamra, Brian, így mondta, szó szerint: "rajtunk"! Majdnem leborultam előtte a meghatottságtól, és ne hidd, hogy csak én éreztem így!) Megkapják a színeset és az éleset is. Fél órán belül itt lesznek. Készüljön fel!

Gyima - bár úgy érezte, Szofi csak szálka a körme alatt - engedelmeskedett az utasításnak. Őt is bőszítette az oroszok csúfolkodása, és arra is kíváncsi volt, mit képes kihozni Szofi ezekből az elaggott lövegekből.

Szerintem a maximumot. Már az első sortűz eredményes volt. Két gépet is lelőttünk! Ez olyan megdöbbentő rekord volt, hogy eszembe sem jutott újratöltetni, együtt ujjongtam a tüzérekkel, ünnepeltük egymást és magunkat. Még Gyima is megenyhült Szofi iránt, és gratulált neki.

Arany idők következtek. Ha a parancsnok elégedett, a katona boldog. Ráadásul minden nap érkezett "extra ellátmány". A kályhákba szén helyett koksz, a generátorokba a legjobb minőségű gázolaj került. Már nem kellett félhomályban dideregnünk a kályhák mellett, jó ételekről álmodozva. Az eddigi konzervkoszt helyett is frisset kaptunk. A konyhások eleinte zúgolódtak, hogy több a munkájuk, de - mivel Szofi szinte percre pontosan előre megmondta, mikor jönnek az orosz bombázók - Gyima csökkentette az őrség létszámát, így be tudott osztani katonákat segítőnek a konyhára. Neki is tetszett ez a megváltozott helyzet, csak a státusza miatt aggódott. Egészen addig, míg a főparancsnok személyesen, illetve rádión-személyesen megdicsérte és közölte vele, eredményessége miatt kitüntetésre terjesztette fel. Innentől szabad rendelkezési jogot adott Szofinak. Hát hogyne! Ha ő aratja le a babérokat!

Az oroszoknak persze nem tetszett, hogy egyre több gépük hullik le a mi jóvoltunkból. Eddig csak azért bombáztak minket, mert ott voltunk, de most bosszúra szomjaztak. Hiába. Csoda módon, egyszer sem találtak el minket. Körbelőtték a táborunkat, de akkor még nem tudtam, hogy ezt is Szofinak köszönhetjük. A fiúknak, legalábbis néhányuknak, vagy csak egynek...? Több eszük-esze volt. Szofit védangyalunknak, kabalababánknak tartották, s nagyobb tiszteletben tartották, mint Gyimát.

Egyetlen baleset történt csak. Egy lelőtt gép néhány darabja oda zuhant le mellénk, az egyik felpattanva a lábamhoz csapódott, átvágta a vastag védőruhát, a combomat, majd tőlem néhány méterre landolt a hóban. Nem éreztem fájdalmat, csak amikor Szofi nekem ugrott és a hóra döntött. Akkor láttam meg, körülöttem minden csupa vér, és ez az én lábamból spriccel szökőkútként. Üvöltöttem, és elájultam.

A többit már a fiúk mesélték el. Szofi lerángatta rólam az overallt, a nadrág szárát egyszerűen feltépte, rátette a kezét a sebemre és az összeforrt. Hihetetlen, ugye? Én sem hittem el nekik. A heg pont úgy nézett ki, mintha össze lenne varrva. És még ez nem minden! Addigra már sok vért veszítettem, túl sokat. A testem rángott, magam alá piszkítottam: haldokoltam! Szofi pedig kitépte az egyik löveg olajzócsövét, kifújta belőle az olajat, az egyik végét betolta a könyökvénámba - mindenféle erőlködés, vagy bemetszés nélkül -, a másik végét meg a saját nyaki artériájába. Ez volt ám a vérátömlesztés! Nyakból - karba! Egy csepp sem ment mellé! A fiúk esküdtek rá, hogy így történt, közvetlen közelről látták. Ők tartották leszorítva rángó testemet - még most is beleborzongok -, eltartott egy ideig, míg elhittem nekik. Szóval így lettem Szofi vértestvére. Később másoké is - nagyon sok vér kellett -, de az nem ugyanaz, mert..."

Kopogtak. Szaska nyelt egyet, visszatért a múltból a jelenbe.

- Remélem, a vodkát hozzák! - Gyere be! - kiáltott ki.

A szobapincér bejött, letette az asztalra az üvegeket és indult kifelé. Szaska utánaszólt:

- Várj! Tölts nekünk, és vidd el az üres üvegeket, ne is lássam őket! Aztán hozz még három Szmirnoff-ot!

- Elég lesz? - fordult vissza a pincér.

- A fene tudja! Ha nem, majd rendelünk még. Tölts!

- Tölts magadnak részeg barom! - kiáltotta az és kiviharzott az ajtón.

- Ennek meg mi baja van? - értetlenkedett Szaska. - A feleségem szokott így becézni, de neki nem engedtem meg!

- Mit nem engedtél meg, és kinek? - kérdezte Szofi, aki akkor tért vissza a transzból, felült, Brianhez bújt, ő pedig átölelte.

- A szobapincérnek. - mondta Szaska, és elmesélte az esetet, nagyokat kortyolva a vodkából, amit közben kitöltött magának. - Ti nem isztok?

- Ezt a kört most kihagynám - mondta Brian. - Mi a terve Kvasszárnak? - kérdezte Szofitól.

- Később elmondom. Engedj, kérlek, dolgom van!

Felkelt, ment telefonálni.

- Kapcsoljon Taylor-hoz! ... - Szofi vagyok. Azt a szobapincért, aki minket szolgált ki, öt perce kihúztam a fizetési listáról. Rúgja ki! ... Nem érdekel, kicsodának a kicsodája! Elnéztem neki, hogy velem pimasz volt, de miután részeg baromnak nevezte a testvéremet, így döntöttem. ... Nem személyes! Egy szolga nem sértegetheti a vendégeket! ... Ajánlólevelet???? ... Tessék??? ... Alkoholista apuka? Ó, milyen megindító! miért nem egy tejbárban dolgozik?.... Jó, jó... Adjon neki ajánlólevelet, de! Azt ír bele, amit akar, de az utolsó mondat ez legyen: "Problémái vannak az alkohollal." Érti?.... Mindenki azt gondol, amit akar! Ez az igazság. Ezt írja, és kész!

Lecsapta a kagylót. Briant az már meg sem lepte, hogy övék a szálloda, de az igen, hogy Szofi ilyen kemény is tud lenni. Igazat adott neki abban, hogy a szobapincér helytelenül viselkedett. Az ilyen hozzáállással elriassza a vendégeket, tehát menjen inkább ő! Csinálja ezt máshol! De ez máshol sem jó! Ilyen ajánlólevéllel nem is kap szállodában munkát. Sőt máshol sem, mert azt fogják gondolni, hogy alkoholista.

- Mondd, Kincsem! Miért bélyegezted meg ezt az embert?

- Mert protekcióval kapott meg olyan állást, amire alkalmatlan! Nem ajánlhatom így másoknak, e nélkül a figyelmeztető mondat nélkül! Így kívánja az üzleti tisztesség. Majd ő kimagyarázza magát, ha...

- Hagyjuk, Kincsem! Már mindent értek. Más az üzlet, és más a jótékonyság.

- Így van, Bálványom! Ez a fiú egyáltalán nem rászoruló. Gazdag családja és erős protektora van. Nem kell féltened!

- Nem is őt félti, hanem téged! - szólt bele Szaska. - Attól tart, hogy egy ilyen hirtelen támadó elhatározásod bajba fog egyszer sodorni. Arra volt kíváncsi, mennyire vagy megfontolt.

Brian elámult. Valóban nem érdekelte a pimasz szobapincér sorsa, ő Szofi viselkedését akarta megérteni. Maga sem tudta, hogyan lett ebből ez a szerencsétlen számonkérés. Most, hogy Szaska megfogalmazta, rájött, pontosan ez volt a célja. Szüksége volt arra a bizonyosságra, hogy Szofit nem pusztán az indulatai vezérlik, hanem számol tetteinek lehetséges következményeivel is.

Szofi melléült és átölelte.

- Kiálltam a próbát, Bálványom?

- Igen, Kincsem, de még mindig féltelek. Szaska azt mondta, ezt nem szereted, ezért próbálom meggyőzni magam: ne tegyem. De nem megy.

- Nem is fog menni. - szólt bele ismét Szaska. - De majd megszokod. Kevesebbet gondolsz vele idővel.

- Honnan tudsz te ennyit erről? - kérdezte tőle Brian.

- Értek az emberekhez. Ismerem ezeket a lelki játszmákat, kivetítéseket. Sokszor veszem hasznát hivatásom során. De beszéljünk most inkább Kvasszárról! Mit tudtál meg? - kérdezte Szofitól. - Gyertek, igyunk egy pohárkával, te meg mesélj!

- Kvasszár megőrült. - jelentette ki Szofi, miután letette a poharat. Nem megölni akar, hanem elrabolni! Ráadásul Dél-Afrikában!

Szaska nagyot csuklott, és harsány hahotára fakadt.

- Az őrült! - hörögte csukladozva. - Nem megyek haza! Vaszkához megyek. Látni akarom a pofáját, amikor ezt meghallja tőlem! Na Brian, megnyugodhatsz teljesen!

- Miért? Mi van ott?

- Szofit nagy sereg HIV-fertőzött bennszülött veszi körül folyamatosan, hogy ott legyenek, amikor ideje és energiája van a gyógyításukra. Ha Kvasszár bármi aljassággal próbálkozna Szofi ellen, azok őt apró darabokra tépik, és a darabkáit győzelmi trófeaként hazaviszik. Ott aztán semmi esélye annak a patkánynak!

Mennyi, mennyi mindent nem tud még! Nem csak üzleti út! Nem csak a gyémántok miatt utaznak oda! Szofi gyógyítani fog! És ő? Már ő is tud! "Csak akard és megtörténik!"

- Kincsem, én is gyógyíthatom őket?

- Erre tőlük kell engedélyt kapnod. Mindegyikőjüktől külön-külön. Meg fogják adni, hiszen azért vannak ott.

- Mennyit tudunk meggyógyítani?

- Nem számolom. Sokat. Amíg ki nem merülünk. Utána pihenni kell...

- Na jó! - Szaska felállt. - Én most megyek Vaszkához. Tanítsd a férjed, mert nagyon keveset tud rólad! Legelőször ukránul tanítsd meg!

- Nem ebédelsz velünk? - kérdezte Szofi.

- Nem, de ezt a két üveg vodkát elviszem az útra. Vigyázzatok egymásra!

És ment. Mintha csak a szomszédból ugrott volna át egy italra, és oda térne vissza. Brian csodálta ezt az embert, örült, hogy a testvére lett. Testvére? A Korall Testvériségben több millió testvére van, és ez jó. De Szaska, ő több mint testvér. Őt tiszteli is. Nem a rangja, tisztsége miatt, hanem az emberi tartása, öntudata, keresetlen őszintesége, nyíltsága készteti erre. Ez az ember teljes, egész, tisztában van önmagával és fel is vállalja. Mindig ilyen barátot szeretett volna! Szofitól ezt is megkapta.

- Tanulni akarok, Kincsem! Tudnom kell, hogyan védhetlek meg!

- Az csak a második lecke lehet. Előbb az ukrán nyelvet kell megtanulnod! Szaska nagyon a lelkemre kötötte.

- Kezdjük azzal!

- Gyere, csókolj meg!

- A legnagyobb örömmel!

Felálltak, Brian átölelte Szofit, ő pedig két tenyerét rászorította halántékaira, mintegy keretbe foglalva arcát. Hosszú, forró csók volt, Brian érezte, ahogy felesége kezéből simogató melegség sugárzik, és még valami...

- Nos? Már bírod a nyelvet Bálványom! Akarod gyakorolni?

- Hosszabb leckére számítottam, Kincsem! A nyelvgyakorlásnak az a fajtája ráér. Szeretném, ha a védelmedre sokkal alaposabban, részletesebben tanítanál meg. Most.

- Értelek, szerelmem, én is kívánlak, de a múlt éjszaka után inkább pihenned kéne!

- Pihenni is fogok. Két lecke között.

- Te vagy az Uralkodóm! Én csak kímélni akartalak.

Brian a vállánál fogva eltolta magától Szofit, mélyen a szemébe nézett és lassan, tagoltan mondta neki:

- Soha... ne ... kímélj! ... Semmitől! ... Főleg... ettől ne!

- Nem foglak többé! Kérlek, szoríts magadhoz!

- Édes, édes Kincsem! Tudom, hogy érzed, mégis el kell mondanom. Nagyon nehéz, mégis ki kell mondanom. Muszáj. Nagyon féltelek! Oly sok keserves év után végre boldog vagyok. Veled. Általad. Nem veszíthetlek el! Oly sok keserves évig nélkülöztem az igazi szerelmet. Most minden percet veszteségnek érzek, amikor nem vagy velem. Megismertetted velem a gyönyört, a maga észvesztő fantasztikumával, és én újra és újra át akarom élni. Olyan hihetetlen számomra... Bizonyítanom kell önmagamnak, hogy képes vagyok rá! És most vergődöm. Nem tudom, a következő tanításban mi nekem a fontosabb? Az élvezet, vagy hogy meg tudjalak majd védeni? Önző vagyok?

- Igen, Bálványom, de ez így természetes, így jó! Eggyek vagyunk. Amit magadnak akarsz, nekem is akarod. Én csak akkor lehetek boldog, ha TE boldog vagy. Ugyanazt érzem, amit te. Nagyon örülök, hogy ennyire ragaszkodsz hozzám, de féltened nem szabad!

- Jajj, Kincsem! Már kezdtem megnyugodni. Miért nem félthetlek?

- Mert ugyanazt érzem, amit te. És én nem félthetem magam! Ezt nem engedhetem meg magamnak! Nem akarom megengedni! Ezért neked sem!

- Értem, és mégsem értem.

- A munkám. Nagyon veszélyes helyeken kell egyedül helyt állnom, nagyon veszélyes emberekkel szemben. Nem félhetek! A félelem lelassítana, téves döntésekre késztetne. Ha féltesz, lesz mitől féltened! Ha bízol bennem, biztonságban leszek. Meg tudom védeni magam!

- Most már talán értem. De így sem jobb. Most még a felelősség is nyomaszt. Ha bajod esne, én…

- Nem fog! Látom már, szavakkal nem győzhetlek meg erről. Eljött a tanítás ideje!

- Sokat kell tanulnom, ugye?

- Igen. Amíg csak győzöd energiával.

- Tele vagyok energiával! Szinte túlcsordul belőlem!

- Akkor csorduljon! Azzal fizetsz a tanításért, hogy átadod nekem. Ez a legdrágább tandíj a világon.

- Édes Kincsem, ennél bizarrabb kifejezést még nem hallottam erről, de tetszik! Nem baj, ha csak utólag tudok fizetni?

- Tökéletes lesz, Bálványom! Becsöngettek, hallod? Kezdődik a tanóra!

És most Briannek nem volt panasza a tanárnőre. Szofi a legnagyobb odaadással, minden részletre kiterjedően adta át a tananyagot. De mint egy túl szorgalmas diák, továbbra is szomjazta a tudást.

- Édes Kincsem, nekem ez túl egyszerűnek tűnik. Nem maradt ki valami a tanításból? Nem kéne megismételni?

- Ez úgy hangzik, mint a "csak ennyi" a féreg meggyógyítása előtt. Neked csak ennyi a feladatod. Isten erejét irányítod az akaratoddal. Erre ő hatalmazott fel, ő hajtja végre a csodákat. Egyszerűnek kell lennie, keresd mindig a legegyszerűbb megoldást ahhoz, hogy elérd a célod. Nagyon fontos, hogy ne legyen feltűnő! Hasson természetesen!

- Ez is tananyag?

- Azám!

- Fogjunk hozzá!

Hozzáfogtak, és Brian nagyon jó tanulónak bizonyult. Felhozatták az ebédet, később a vacsorát is. Megtanulta közben, hogy a fegyvert elég, ha hatástalanítja, nem kell felrobbantania, mint ahogy Szofi tette. Az csak azért volt szükséges, hogy ő bizonyíthasson a testvérek előtt. Megtanulta, hogy bízzon saját magában; hogy ne féltse Szofit, mert meg tudja védeni magát; a bantu nyelvet; a betegségek felismerését; és azt, hogyan tud ráhangolódni Szofi gondolataira úgy, hogy ebben ne zavarja meg semmi.

A tanórák szünetében beszélgettek egymásról, a világról és a világban elfoglalt helyükről. Brian úgy érezte, nincs nála boldogabb ember a világon. Egészen addig, míg rá nem kérdezett arra, miben is utóda ő Szofinak.

----------------------------------------¤-------------------------------------------

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.